ami különösen jelentőségteljessé tette az asztrológiai rendszerekben. A bolygó neve a római mitológiából ered: Saturnus, a mezőgazdaság istene, az ókori görög Kronosz római megfelelője. Tiszteletére tartották a híres Saturnalia ünnepét december közepén, amely a bőség, a termékenység és az aratás megünneplésére szolgált. Egy pompei-i freskó, a Dioscuri-házból származó ábrázolás is őt örökíti meg mezőgazdasági attribútumaival.
A Szaturnusz megfigyelése évszázadokra visszanyúlik, köszönhetően könnyen észlelhető fényességének és láthatóságának. Távcsövön keresztül először Galileo Galilei figyelte meg több mint 400 évvel ezelőtt, azonban kezdetleges eszközével nem tudta pontosan azonosítani a bolygó két oldalán megfigyelt dudorokat, amelyeket füleknek vélt. A rejtélyt Christiaan Huygens oldotta meg, aki elsőként felismerte, hogy a Szaturnuszt egy gyűrűrendszer veszi körül. Azóta a kutatások folyamatosan bővítették ismereteinket a gyűrűk szerkezetéről és elhelyezkedéséről. A gyűrűket a felfedezésük sorrendjében az ábécé betűivel jelölték, és kiderült, hogy főként centiméteres méretű jégdarabokból állnak, ettől rendkívül magas a fényvisszaverő képességük (albedójuk).
A Szaturnusz gyűrűi átlagosan néhány tíz méter vastagságúak, átmérőjük pedig a bolygó felszínétől akár 140 000 km-ig terjedhet. A gyűrűk apró, Kepler-pályán keringő darabokból állnak, és a legújabb kutatások szerint jóval fiatalabbak a bolygónál: körülbelül 400 millió évesek lehetnek, miközben a Szaturnusz maga 4,5 milliárd éves. Ezt a korbecslést a gyűrűkre rakódott por mennyisége alapján tették, hasonlóan ahhoz, ahogyan a szekrényre rakódott por mennyiségéből becsülhetjük a legutóbbi takarítás idejét.
Bár más bolygóknak (és kisbolygóknak, törpebolygóknak) is vannak gyűrűi, a Szaturnuszé a leglátványosabb és legnagyobb, így a „Gyűrűk Ura” megnevezést joggal viseli. Azonban a bolygó nem csak gyűrűiről híres, idén márciusban a csillagászok 128 új holdat fedeztek fel a Szaturnusz körül, így a bolygó ismert holdjainak száma 274-re emelkedett, ezzel kiérdemelve a „Holdak Királya” címet is.
A Szaturnusz kísérői között Mimas az, amelyet sosem felejtünk el – és nem az apró mérete miatt! Mindössze 396 km átmérőjével ez a hold a Naprendszer egyik legkisebb, ám legkülönlegesebb égitestje. Első ránézésre talán egyszerű jéggolyónak tűnik, de a Mimas titokzatos felszíne tele van meglepetésekkel. Legismertebb jellegzetessége a hatalmas Herschel-kráter, amely a hold felszínének közel egyötödét borítja – mintha valaki egy gigantikus céltáblát festett volna rá. A hold a Szaturnusz körüli keringése során rendszeresen áthalad a bolygó árnyékán, árnyékfedései pedig különleges látványt nyújtanak a csillagászoknak és az asztrofotósoknak egyaránt. Érdekesség, hogy a Mimas inspirációt nyújtott a popkultúrában is: a híres Halálcsillag a „Csillagok háborúja” filmekből hasonlít a Mimashoz a rajta levő hatalmas Herschel-kráter miatt.
A Szaturnusz kísérői között a Tethys az egyik legkülönlegesebb, mégis gyakran alulértékelt hold. Körülbelül 1 060 km átmérőjű, így nagyobb, mint Mimas, de kisebb, mint a Szaturnusz hatalmas jeges holdjai, például a Rhea vagy a Titan. A Tethys felszíne jégből áll, és tele van látványos kráterekkel és árkokkal, amelyek mintha a hold történelmét mesélnék el az idők során bekövetkezett ütközésekről. A hold legismertebb jellegzetessége az óriási Ithaca-völgy (Ithaca Chasma), egy több mint 2 000 km hosszú hasadék, amely a Tethys felszínének közel felét átszeli – mintha valaki egy gigantikus hegyláncot rajzolt volna rá. A kráterek és hasadékok látványa nemcsak lenyűgöző, hanem segít a tudósoknak megérteni a jeges holdak geológiai fejlődését és szerkezetét. A Tethys szinte teljesen jégből áll, és rendkívül fényes, így a Nap fényét kiválóan veri vissza, ami magyarázza, hogy már a távcsöves megfigyelések korai időszakában is látható volt. A hold a Szaturnusz árnyékán keresztül keringve különleges látványt nyújt az égbolton: árnyékfedései és a környező kisebb holdakkal való együttállásai igazi „égi balettet” hoznak létre.
A délkeleti égbolton ritka és látványos jelenségnek lehetünk tanúi, amikor a Mimas, a Szaturnusz apró jeges holdja, áthalad a Tethys árnyékán. Ez az esemény különösen izgalmas az asztrofotósok számára, hiszen a holdak árnyékfedései mindig egyedülálló perspektívát nyújtanak a Szaturnusz rendszerének dinamikájáról. Augusztus 29-én este 23:52-kor a Mimas a Tethys árnyékába lép, messze a Szaturnusz nyugati gyűrűszélétől. Az árnyékfedés pontos időpontjai: belépés 23:46:23-kor, a maximális fényességcsökkenés 23:51:56-kor, majd a kilépés 23:57:29-kor következik be. A hold ekkor 31° magasan látható a délkeleti horizont felett, ami szerencsés pozíciót biztosít a megfigyeléshez.
Ez a jelenség nem egyedi: augusztus 28-án és 31-én is bekövetkezik a Mimas árnyékfedése. Azonban a 28-i esemény minimális fényességcsökkenést okoz, míg a 31-i hasonló lesz a mostanihoz, de nagyon alacsonyan jelenik meg az égbolton, így nehezebb lesz a megfigyelése.
Szerző: Varga Nóra, Bemutató csillagász
Svábhegyi Csillagvizsgáló