ugyanis ekkor van legmagasabban az éjszakai égen (január végén éjfélkor, március elején pedig a kora esti órákban magasan, a zenit környékén delel). Cirkumpoláris csillagkép, nálunk sosem bukik a horizont alá. Hogyan találjuk meg az égbolton? A Hiúz csillagai holdfénymentes éjszakákon az Ikrekben lévő Castor és Pollux, illetve a Nagy Medve talpánál lévő két csillag közötti összekötő vonalon kereshetők meg. Legfényesebb csillagai görbe vonal mentén láthatók. A szomszédos csillagképek közé tartozik a Rák, az Ikrek, a Zsiráf, az Auriga, az Oroszlán, illetve a Nagy Medve. A csillagkép legfényesebb csillaga a narancssárga óriás, az α Lyncis, amelyről többet a cikkben olvashatunk, illetve érdemes hangsúlyozni az Y Lyncis nevű változócsillagot is, amely az amatőrcsillagászok egyik kedvenc célpontja.
A csillagkép kultúrtörténete
Újkori csillagképről van szó, amely így értelemszerűen Ptolemaiosz katalógusában még nem szerepelt. A konstellációt a 17. század végén, pontosan 1687-ben alkotta meg Johannes Hevelius danzigi (ma Gdansk) csillagász. A Nagy Medve és az Auriga közötti területen hozta létre 19 halvány csillagból, amelyek korábban az elavult Jordanus Fluvius csillagkép részét képezték. Ehhez egy kedves történet kapcsolódik – valószínüleg azért adta konstellációjának a Hiúz nevet, mert annyira halványak csillagai, hogy hiúzszeműnek kell lennie annak, aki meglátja azokat.
Hevelius 1690-ben kiadott Firmamentum Sobiescianum csillagatlaszához mellékelt katalógusban Tigris néven is megjelenik. A korabeli ábrázolásokon érződik is ez a hatás. John Flamsteed angol csillagász 1712-ben kiadott katalógusában és atlaszában átvette ezt a csillagképet.
Mivel modern csillagkép, így mitológiai történetek nem igazán kapcsolódnak hozzá, de ha elmélyedünk a görög történetekben, találunk olyan meséket, amelyekben a hiúz szerepel. Nyilván a görögök nem a csillagképhez kapcsolták a történetet, mert ahogy már említettem, akkor még nem létezett a konstelláció. Lynceus Aphareusz messzéniai király fia volt, Idász testvére, akinek olyan éles volt a szeme, hogy mindenbe, a föld belsejébe is belelátott. Ő volt, aki meglátta a fatörzsbe rejtőzött Kasztórt, az Ikrek egyikét, és így Idász lándzsájával halálra sebezhette, amikor egy osztozkodáson összevesztek. Egy másik történetben is megjelenik a hiúz, mégpedig Ovidius Átváltozások című művében említi: Démétér istennő hiúzzá változtatta Lünkosz szkítiai királyt.
Érdekességképp megemlítendő, hogy a 18–19. századbeli csillagtérképeken a Hiúz alatt egy távcsövet figyelhetünk meg, a Telescopium Herscheliit, amit ma már nem érdemes keresni. Ez a csillagkép Hell Miksa, magyar származású csillagász révén került az égboltra. Először az 1790-ben Bécsben megjelent Ephemerides Astronomicae nevű almanachban szerepelt. Hell ezzel az Uránusz felfedezésének állított emléket. A kisméretű csillagképet azért a Hiúz és az Ikrek közötti égterületre helyezte, mert a felfedezés pillanatában az Uránusz ehhez közel, a Bikában tartózkodott.
Az Orion feje és a Bika között is volt egy Herschel-távcső, amely a 122 cm tükörátmérőjű, 12 m fókuszú óriástávcsövet jelenítette meg – így hát Hell jóvoltából két távcső is került az égboltra. Így lettek ők Tubus Herschelii Major és Tubus Herschelii Minor.
Csillagászati adatok a csillagképről:
A Hiúz csillagainak többsége nem kapott görög kisbetűs (Bayer-féle) jelzést, csupán a John Flamsteed-féle jegyzék sorszámozásával nevezték el őket. Kevés csillagnak van arab eredetű tulajdonneve is: ilyen az α Lyncis (Elvashak), illetve a 31 Lyncis. Ez utóbbit Ptolemaiosz amorfotoinak nevezte, azaz alaktalannak, mivel akkoriban egyetlen csillagképhez sem tartozott. A későbbi arab Al Shaukah (Tüske) megnevezése az európai használatban Alsciaukat névvé torzult – ez a Medve talpát szúró Tüske.
Alább néhány csillagot és mélyég-objektumot ismerhetünk meg.
- α Lyncis (Elvashak): a csillagkép legfényesebb csillaga, fényessége 3,13 magnitúdó. Az egyetlen csillag a csillagképben, amelynek Bayer-féle jelölése is van. A Földtől kb. 220 fényévre található. Vörös óriás, amely már kimerítette hidrogéntartalékát, és ezáltal elhagyta a fősorozatot. Nevének jelentése vadmacska.
- 38 Lyncis: több csillagból álló rendszer, amely kb. 125 fényévre van a Naptól. Közepes méretű távcsővel nézve két komponens látható: egy fényesebb, 3,9 magnitúdós kék-fehér csillag és egy halványabb, 6,1 magnitúdós csillag. A halványabb komponens maga is egy szoros kettőscsillag.
- 10 Ursae Majoris: kettőscsillag, amely szabad szemmel halvány csillagként látható. Fényessége 3,9 magnitúdó. Viszonylag közel van hozzánk, 53 fényévre helyezkedik el a Földtől. Eredetileg a szomszédos Nagy Medve csillagképben volt, de a csillagképhatárok hivatalos lefektetésével a Hiúz része lett.
- Y Lyncis: félig szabályos (szemireguláris) vörös változócsillag, amely kb. 1160 fényévre van tőlünk. Fényessége 6,2 és 8,9 magnitúdó között változik. Legfényesebb állapotában, kiváló megfigyelési körülmények között szabad szemmel nagyon halványan látható.
Mélyég-objektumok
- NGC 2419: gömbhalmaz, amelyet William Herschel fedezett fel 1788-ban. Kb. 300.000 fényévre van a Naprendszertől, és szinte ugyanilyen távolságra a Tejútrendszer centrumától. A halmaz az „Intergalaktikus Vándor” nevet viseli, ugyanis tévesen azt gondolták, hogy nem a Tejútrendszer körül kering. Pályája picivel távolabbra ível a galaktikus középponttól, mint a Magellán-felhők, de a Tejútrendszer részének tekinthető. Ebben a nagy távolságban hárommilliárd évbe telik, hogy megtegyen egy keringést a galaxis körül. Fényessége 9 magnitúdó. Galaxisunk egyik legfényesebb és legnagyobb tömegű gömbhalmaza.
- NGC 2537 (Medvemancs-galaxis): törpegalaxis, amelyet William Herschel fedezett fel 1788-ban. Sokáig úgy gondolták, hogy valószínűleg kölcsönhatásban áll az IC 2233-mal. Ezt ma már valószínűtlennek tartják, mivel a Very Large Array rádiómegfigyelései alapján a két galaxis különböző távolságban van tőlünk.
- IC 2233: spirálgalaxis, amely a Földtől kb. 26 és 40 millió fényév között található. 1894-ben Isaac Roberts brit csillagász fedezte fel.
- NGC 2500: spirálgalaxis, amelyet William Herschel fedezett fel 1788-ban. Az NGC 2841 galaxiscsoport része.
- NGC 2770: spirálgalaxis a Rák csillagkép északi határának közelében. A galaxis fizikai tulajdonságai hasonlóak a Tejútrendszeréhez.
- APM 08279+5255: nagyon távoli kvazár, eredetileg ekként azonosították be 1998-ban. Úgy tűnik, hogy egy óriási elliptikus galaxis, szupernagy tömegű fekete lyukkal és a hozzá tartozó akkréciós koronggal. Nagy vöröseltolódása és fényessége miatt a világegyetem eddig ismert legerősebben sugárzó objektumává tette. Szinte minden hullámhosszon fényes forrás, és az egyik legtöbbet tanulmányozott ilyen jellegű objektum. A Chandra röntgenobszervatórium CCD-képalkotó spektrométerével röntgenben, a Hubble űrteleszkóppal infravörösben, a Very Long Baseline Array-vel pedig rádióban térképezték fel.
- Lynx szuperhalmaz: legalább két galaxishalmazt tartalmaz, 1999-ben fedezték fel. A felfedezés idején ez volt a legtávolabbi ismert szuperhalmaz 12,9 milliárd fényévnyi távolságával. Hét kisebb galaxiscsoport is kapcsolódik hozzá.
A csillagképen belül hat csillag körül találtak exobolygókat, a 6 Lyncis és a HD 75898 csillag körüli bolygókat a Doppler-módszerrel fedezték fel, míg az XO-2, XO-4, XO-5 és WASP-13 körülieket a gazdacsillag előtt elhaladva figyelték meg.
A magyar nyelvű csillagtérképet Vizi Péter (csillagterkepek.hu) készítette.
Szerző: Diószegi Orsolya Enikő, Tudományos újságíró