Szerencsénkre a Hold közelében fog egy érdekes és színes csillag tartózkodni, az Antares, a Skorpió csillagkép legfényesebb csillaga. Este 10-kor már van lehetőség a megfigyelésükre, mert éppen a látóhatár fölé kerülnek, és később az égitestek még magasabbra is emelkednek égi pályájukon. Mindkét égitest hajnalban nyugszik, tehát szinte végigkísérik az éjszakát. Nem lesz pontosan holdtölte (két nappal leszünk utána), égi kísérőnk megvilágítottsága még 98% lesz, alig észrevehetően nem lesz „tele”, szabad szemmel nézve nyugodtan tarthatjuk teliholdnak. Az észlelés akár nagyvárosokból is lehetséges, hiszen két nagyon fényes égitestről van szó, viszont épületek és fák kitakarhatják előlünk a látványt. Egy tizedik emeleti, délre néző erkélyről vagy egy magas épület tetejéről azonban szabad szemmel is gyönyörködhetünk az együttállásban. A 14-én nagyon korán kelők is elcsíphetik még, egy kis szépséget hozva a szerda hajnalba.
Az Antares
Az Antares az éjszakai égbolt egyik legfényesebb csillaga. Vöröses színe szabad szemmel is látszik, innen a neve is: Arész a római hadisten, Mars görög megfelelője, az „ant” előtag pedig ellentétképző, a csillag neve lényegében „anti Mars”-ot, „a Mars ellenfelét” jelent. Korábbi egyik neve a Cor Scorpii pedig „A Skorpió szíve”, hiszen a csillagképben így helyezkedik el.
Az 550 fényévre lévő csillag a szabad szemes látványán túl számos más dolog miatt is érdekes. Az Antares vörös szuperóriás, tömege 15-ször nagyobb a Napénál, de a sugara 680-szor nagyobb. (A csillagászatban a „naptömeg” egy mértékegység, ahol a Nap tömege 1, és ugyanígy, a „napsugár” sem az óvodai rajzok szerint van értelmezve, hanem egy mértékegység, ahol a Napnak mint gömb alakú égitestnek a rádiusza az alapegység.) Az Antares olyan nagy, hogy ha a Nap helyére tennénk, akkor nem csak a Földet kebelezné be, de a Mars pályájánál is messzebb érne el. Az alábbi ábrán az Antares látható, méretarányosan a Naphoz és a Mars pályájához viszonyítva. Az ábrán a Nap egészen pontszerű.
Aki szemfüles, észrevehette, hogy az ábrán „Antares A” szerepel, ami nem elírás. Az A, B, C … jelzések a csillag nevében arra utalnak, hogy a csillag nem magános, hanem egy vagy több kísérője van: ez esetben az Antares egy kettőscsillag. A halványabb csillag, az Antares B 500-szor messzebb van a Skorpió Szívétől, mint a Föld a Naptól. (Talán sokan sejtik, hogy a csillagászatban a Nap–Föld-távolság is alapvető mértékegység, mégpedig 1 csillagászati egység, ami 150 millió kilométernek felel meg.) Az Antares B-t megpillantani kihívást jelent, ugyanis a hatalmas és fényes Antares A-hoz képest annyira halvány, hogy a szuperóriás elnyomja a fényét, csak nagyobb távcsövekben és nyugodt légkörnél lehet meglátni.
A Skorpió szíve azért ilyen hatalmas, mert a csillagfejlődésnek egy teljesen más szakaszában jár, mint a Nap. Míg a Nap energiatermelését a magjában lévő hidrogénfúzió (tehát a hidrogén héliummá való alakulása) biztosítja, addig az Antares már elhasználta a magjában lévő hidrogént. Amikor a csillagok életében eljön ez az állapot, akkor vörös óriásokká válnak: jelentősen felfúvódnak, miközben a magjukban a hélium kezd szénné alakulni, illetve más atomok egyesülésével járó termonukleáris reakciók is végbemennek, és ezekhez a korábbinál sokkal magasabb belső hőmérséklet és nyomás szükséges.
Ahogy az a vörös óriásoknál gyakori, az Antares is változócsillag. Ez azt jelenti, hogy a fényességét emberi időskálán nézve is változtatja, jelen esetben körülbelül 1733 napos periódussal. A fényességváltozás nem látványos, az Antares mindig kifejezetten fényes csillagnak számít, csupán a legfényesebbek rangsorában változik a helye.
Az Antaresből jelentős csillagszél is fúj. A csillagszél olyan töltött részecskékből áll, amelyek a csillag légköréből származnak, és mozgásuk során elhagyják a csillagot annak gravitációs tere ellenére is. Ez egy szokványos dolog a csillagoknál, a Napból származó csillagszelet napszélnek hívjuk. Az Antaresből származó csillagszél azonban olyan erős, hogyha a Nap veszítene tömeget ilyen tempóban, mindössze egymillió év alatt elfogyna.
A szuperóriás tömege még így is hatalmas, és igencsak élete végén jár, amit egy hatalmas szupernóva-robbanással fog befejezni, várhatóan legalább egymillió év múlva. A fényessége akkor olyan hatalmas lesz, mint az egész galaxisé együttvéve. Olyan fényes lesz, hogy még a nappali égbolton is látszani fog, az éjszakai égbolton pedig hetekig lényegesen fényesebb lesz az összes csillagnál és bolygónál.
Most együttállás, máskor fedés
Ezúttal a Hold csak megközelíti égi pályáján az Antarest, azonban vannak olyan alkalmak, amikor rövid ideig el is fedi. Ezekre az eseményekre egy 18 éves periódussal bekövetkező néhány éves időszakonként kerül csak sor. Legutóbb tőlünk a nappali égen láthatóan fedte el még 2023 októberében a Hold, és majd csak 2028. április 12-én fogjuk látni a sötét égbolton, ahogy kibukkan a holdkorong mögül.
Addig az ilyen közeli együttállásokban lehet csak részünk, de ezek is igazán érdekes, látványos égi események.
Szerző: Király Amanda, Bemutató csillagász
Svábhegyi Csillagvizsgáló