Tévhitek ide vagy oda, ez a legfényesebb!
Választott objektumaink közül mindkettő a Lant csillagképben helyezkedik el. Ennek megtalálása nyári estéken nagyon egyszerű, hiszen csak éppen a fejünk felé kell néznünk, és ott látunk egy nagyon fényes, kékes csillagot, a Vegát. Ez a csillag éppen a keresett csillagképünk legfényesebb csillaga. Azonban a Vega nem csak ennek, hanem az egész nyári égbolt legfényesebb csillaga is! És itt úgy érzem, el kell oszlatnom pár széles körben elterjedt tévhitet.
Először is azt, hogy a Sarkcsillag a legfényesebb csillag az égen. A sarkcsillag egy közepesen (de egyáltalán nem feltűnően) fényes csillag, amely kitüntetett szerepét azért kapta, mert a Föld forgástengelye éppen rá mutat. Ez pedig azért teszi különlegessé, mert az éjszaka folyamán így mindig pontosan ugyanott marad, a többi csillaggal ellentétben. Azok a Föld forgása miatt elforogni látszanak a fejünk felett. A Sarkcsillagnak mint az égbolt legfényesebb csillagának való azonosítása pedig abból a tévhitből fakad, hogy az Esthajnalcsillag ugyanaz, mint a Sarkcsillag. Ez sem lehet igaz, hiszen például az előbbi okfejtés alapján a Sarkcsillag mindig látható, ellentétben az Esthajnalcsillaggal, aminek az „lényege”, hogy este vagy hajnalban mutatja magát. Viszont ajj, jaj! A Vega 0 magnitúdós fényességű, az Esthajnalcsillag pedig a -4,6 magnitúdós fényességet is meghaladhatja. Ez hogyan lehet? Az Esthajnalcsillag, mint az előbb említettük, hol hajnalban, hol pedig este látszik az égen. Szóval egyszer a Nap előtt császkál, máskor pedig utána bandukol. Áhá, itt van a kutya elásva! Az Esthajnalcsillag mozog. Valamikor itt bolyong, valamikor ott, szóval az egy bolygó, méghozzá a Vénusz. Így megnyugodhatunk, tényleg a Vega a nyári égbolt legfényesebb csillaga. Az esetleg nála fényesebb csillagszerű fénypöttyök az égen pedig bolygók. És most vissza a Lanthoz.
Ha megtaláltuk a Vegát, akkor tekintetünkkel nézzünk egy kicsit dél felé. Ekkor négy, körülbelül egyforma fényességű, de nem túl világosnak tűnő csillagból álló paralelogrammát fedezhetünk fel. Ez magának a Lantnak a teste, amik közé a húrok vannak feszítve. A Vegát pedig valami fogantyúszerű képződményként képzelhetjük el.
Ez a távcső kettőz!
Első megfigyelésre ajánlott objektumunk az epszilon Lyrae kettőscsillag, amely kicsit halványabb, mint a Lant testét alkotó csillagok, azonban szabad szemmel még jól látható. Megtalálása viszonylag egyszerű: A Vega és a paralelogramma Vegához legközelebb eső csillaga majdnem szabályos háromszöget alkot az epszilon Lyraevel, bal oldal felé.
A jó szeműek már szabad szemmel is megpillanthatják a kettőscsillag mivoltot, hiszen a két tag közötti távolság 208 ívmásodperc. Ehhez azonban kiváló és gyakorlott szem kell, így mi az javasoljuk, hogy legalább egy binokulárt használjunk a 162 fényévre lévő rendszer megfigyeléséhez. Az igazi érdekességek azonban legalább 5 cm-es (de inkább nagyobb) távcsővel, legalább 100-szoros nagyítás körül jönnek ki, több-kevesebb szemkigúvasztás mellett. Nini! (Nem, nem pillanthatjuk meg a lovagokat, akik azt mondják, hogy „ni”.) Mindkét csillag még két-két csillagra bomlik.
A jó hír, hogy a kettős-kettősséget már meglehetősen fényszennyezett helyről is meg tudjuk figyelni.
A zenész elejtette gyűrűjét
A Lant tetejénél kezdtük nézelődésünket, így hát most tekintsünk egy kicsit lejjebb, mivel itt található az égbolt legszebb planetáris köde, az M57, avagy a Gyűrű-köd. Ez a lant paralelogrammájának a Vegától távolabbi végén látható, éppen a két csillagot összekötő vonalon. Mintha a húrokra került volna egy gyűrű és lecsúszott a lant aljára.
De miért is gyűrűs a Gyűrű-köd? Ködünk egy 20000 évvel ezelőtt végállapotába jutott csillag maradványa. Ebben a fejlődési állapotban a csillag külső rétegeit ledobva magáról, fehér törpecsillagg alakult. A külső rétegeiből egy gyorsan (kb. 9 km/s-mal) táguló gázfelhő keletkezett, amely közel egy gömbhéj alakját vette magára. Ennek a gáznak az atomjait gerjeszti a középen maradt fehér törpecsillag nagy energiás (pl. ultraibolya) sugárzása, ezért világít a gázfelhő. De ha a gázfelhő gömbhéj alakú, szóval gömbszimmetrikus, akkor miért nem úgy látjuk mint egy bolygót, korongnak? (Ezért is nevezik az ilyen ködösségeket planetáris ködöknek.) A válasz abban keresendő, hogy a gáz többé-kevésbé átlátszó. Emiatt, ha vékony rétegen nézünk át, szinte nem látunk semmit, ha pedig vastagabbon, akkor nagyon szépen világít felhőnk. Maga a gömbhéj elrendeződés okozza a gyűrű formát. Hiszen, ha a gömb közepe tájékán nézünk át, akkor szinte sugárirányban látunk, szóval a tényleges vastagságát látjuk a gázfelhőnek. Viszont ha a peremét nézzük, akkor elképzelhető, hogy a gömbhéjnak nem is nézünk át a belső peremén, így a látott, effektív gázvastagság megtöbbszöröződik a valódihoz képest. A helyzetet bonyolítja, hogy más planetáris ködök alapos megfigyelése során kiderült, hogy ezekre a ködökre nem a gömbszimmetria, hanem a tengelyes szimmetria jellemző.
A Gyűrű-köd megfigyelése nagyon hálás feladat a szerénynek tűnő, 9,3 magnitúdós fényesség ellenére is. Már egy 10 cm körüli távcsővel is, közepesen fényszennyezett égről szépen megpillantható a gyűrűs forma. A megkeresésnél azonban vigyázzunk! A kereséshez használt tipikusan kis nagyítások mellett csak egy csillagnak látszik ködünk
Már 60-szoros nagyítás körül felismerhető, hogy az objektum nem csillag, azonban a megfigyeléshez legalább 100-szoros nagyítás ajánlott. Akik pedig fotografikusan észlelnek, azok eredményesen lefényképezhetik a központi fehér törpecsillagot is, amit egy magyar csillagász, Gothard Jenő fedezett fel.
Irány hát az éjszaka és a távcső, hogy megfigyeljük eme égi szépségeket!
Szerző: Kóti Dávid, Amatőrcsillagász
CSFK Konkoly-Thege Miklós Csillagászati Intézet / Svábhegyi Csillagvizsgáló