Ilyenkor gyakran kívánságokat is szokás megfogalmazni, de vajon mik is valójában ezek a „hullócsillagok”, és miért fordul elő, hogy tömegesen jelennek meg?
A Nap körül keringő, a kisbolygóknál kisebb, porszemnyi vagy akár szikladarabnyi égitesteket meteoroidoknak nevezzük. Ha egy ilyen kis test pályája keresztezi a Föld pályáját, és belép bolygónk légkörébe, látványos fényjelenséget idéz elő. Ezt nevezzük köznyelven hullócsillagnak, a csillagászati terminológiában pedig meteornak. A jelenség oka a hatalmas sebesség: a meteoroid akár több tíz kilométer per másodperccel is mozoghat a világűrben. Amikor a légkör sűrűbb rétegeibe ütközik, a közegellenállás hatására külső rétege rendkívül gyorsan felizzik, majd el is párolog. Az eközben leváló, nagy mozgási energiájú részecskék ionizálják a környező levegőt, amely fénylésre gerjed. Amit mi a Földről látunk, az valójában nem maga az égitest, hanem a felizzott levegő „csatornája”, amelyben a test áthaladt. Egy-egy fényjelenség legtöbbször csak másodpercekig tart, de a légkörben létrejött ioncsatorna még akár hosszú percekig látható lehet, különösen nagy méretű meteor esetében.
Minden évben vannak olyan időszakok, amikor nemcsak ritkán, elszórtan bukkan fel egy-egy hullócsillag, hanem óránként akár több tucatot is megfigyelhetünk jellemzően egy égi pontból kiindulva. Ezt a jelenséget meteorrajnak nevezzük. Az oka az, hogy egy üstökös pályája mentén szétszórja anyagát: amikor az üstökös a Nap közelébe kerül, felszíni jege szublimál (azaz szilárd halmazállapotból közvetlenül gáz halmazállapotba megy át), és e folyamat során kisebb kőzetdarabok, porszemcsék is kiszabadulnak belőle. Ezért nevezik az üstökösöket gyakran „piszkos hógolyóknak”. Az így hátrahagyott törmelékfelhő a Nap körül kering tovább, és amikor a Föld áthalad ezen az anyagsávon, akkor figyelhetjük meg a meteorrajt, vagyis a sokaságban felvillanó hullócsillagokat. A meteorrajok elnevezése nem abból ered, hogy mely csillagképben tűnnek fel. Valójában a meteorok az égbolt bármely pontján felbukkanhatnak. A név onnan származik, hogy a meteorok csíkját visszakövetve egy közös kiindulási pontot találunk az égbolton. Ezt hívják radiánspontnak. A jelenséget legkönnyebben úgy lehet elképzelni, mint a párhuzamos vasúti síneket: bár a sínek valójában párhuzamosak, távolabbra nézve mégis úgy tűnik, mintha egyetlen pontból indulnának ki. Például a legismertebb meteorraj, a Perseidák radiánspontja a Perseus csillagkép irányában található.
Azonban nem csak ebben az időszakban lehet meteorrajok tagjait megfigyelni. Az év minden időszakában vannak kisebb, kevésbé látványos rajok és nagyobb, több hullócsillagot hozó rajok is.
Az Aurigidák egy kevésbé ismert, de érdekes meteorraj, amely minden évben augusztus 28. és szeptember 5. között figyelhető meg. A raj gyakorisági maximuma ebben az évben szeptember 1-jén hajnalban, kb. 04:00 órakor várható. A meteorraj a Szekeres (Auriga) csillagképről kapta a nevét, innen látszanak érkezni a hullócsillagok. Az Aurigidák meteorjai igen gyorsak, mivel a raj felvillanást keltő apró kozmikus darabjai rendkívül nagy, 66 km/s sebességgel csapódnak a Föld légkörébe.
A raj átlagos intenzitása közepes: a becsült ZHR (zenitből látható óránkénti darabszám) körülbelül 10 meteor, tehát ideális körülmények között ennyit láthatnánk óránként. Bár ez gyengébb, mint a Perseidák vagy a Geminidák látványos aktivitása, az Aurigidák gyors meteorai és időnként feltűnően fényes hullócsillagai így is különleges élményt nyújthatnak a kitartó észlelőknek. Az Aurigidák eredete a C/1911 N1 (Kiess) üstököshöz köthető, amely több mint 2000 éves keringési idejű. Ennek a törmelékfelhőjét metszi ilyenkor a Föld, így jön létre a meteorraj.
És bár nem ez a leglátványosabb meteorraj, mégis megéri egy kellemes nyár végi estén pokrócot teríteni, és kiülni az ég alá egy kis hullócsillag-vadászatra. Közben pedig hajnalban a Vénusz, a Jupiter és a Szaturnusz bolygókat is megcsodálhatjuk a holdfénymentes égen!
Szerző: Varga Nóra, Bemutató csillagász
Svábhegyi Csillagvizsgáló