Az utolsó nyári hónap kezdetén szerencsésnek mondhatják magukat azok, akik élvezettel észlelik a Vénuszt, és még a koránkeléstől sem riadnak vissza: augusztus 1-én, 2-án, 3-án és 5-én ugyanis az Esthajnalcsillag, vagyis ezúttal Hajnalcsillag különféle együttállásokat produkál az Ikrek csillagkép bizonyos objektumaival. Augusztus 1-jén tompaszögű háromszöget alkot az M35-ös jelölésű nyílthalmazzal, illetve az 1 Gem csillaggal, amelyet kiválóan megfigyelhetünk egy binokulárral. A következő napon a trióhoz negyedik tagként járul a Propus nevű csillag is. Augusztus 3-án a Vénusz a Propus közelségébe kerül, majd 5-én a Tejat nevű csillaggal áll együtt. Míg az első két együttállás megfigyeléséhez ajánlatos a távcső, vagy binokulár használata, az utóbbi kettő megfigyelhető akár szabad szemmel is. Minden koránkelőt biztatunk tehát a Vénusz együttállásainak észlelésére!
És most részleteiben is ismerkedjünk meg az imént említett együttállásokkal!
,
Augusztus 1. A Vénusz, az M35 és az 1 Gem tompaszögű háromszöge
A hónap első napján, pénteken hajnali 3:30-kor a keleti horizont felett 10 fokkal ékeskedik majd az égbolt egyik legfényesebb objektumaként a Vénusz. Nem lesz nehéz tehát megtalálni az Ikrek csillagképben, és arra fordítani távcsövünket, avagy binokulárunkat, hogy észrevehessük az együttállás másik két résztvevőjét: a Vénusztól 1,4 fokra balra fentebb látható, 4,2 magnitúdós látszó fényességű 1 Gem csillagot és az attól még tovább 1,6 fokkal balra található M35-ös számú nyílthalmazt.
,
Augusztus 2. A Vénusz, az M35, az 1 Gem és a Propus négyszöge
Az előző naphoz hasonlóan augusztus 2-án, szombaton 3:30-kor is lehetőség nyílik megcsodálni az Ikrek csillagkép különböző objektumait a Vénusz társaságában. Ezúttal az előző napi trióhoz társul a Propus nevű, éta Gem jelölésű, 3,3 magnitúdós csillag is, amely szabad szemmel könnyen észrevehető. Magának a négyszögnek az észleléséhez azonban továbbra is javasolt távcső vagy binokulár használata, mivel az M35 szabad szemmel csak nagyon kedvező esetben látszik. Ezen a napon a Vénusz és az M35 már 2,5 fokra távolodik egymástól az együttállás időpontjában, s a Hajnalcsillag ezúttal is a keleti horizont felett 10 fokos magasságban látszik majd.
,
Augusztus 3. A Vénusz és a Propus együttállása
Augusztus 3-a vasárnapjára a Vénusz tovább vonul az égen az Ikrek csillagképben, és ezúttal a Propust közelíti meg leginkább: kicsit később, hajnali 4:00-kor, a közelség idején a két objektum 40'-re látszik majd egymástól, szabad szemmel is érdekes látványt nyújtva a horizont felett 14 fokkal. Ezen a napon tehát kicsit magasabban figyelhetjük meg az együttállást, így aki az előző alkalmakakor nem ment ki megnézni a Vénuszt, most könnyebben megtalálja majd.
Augusztus 5. A Vénusz és a Tejat együttállása
Ezúttal is egy szabad szemmel észlelhető együttállás megtekintésére invitáljuk olvasóinkat. Augusztus 5-én, kedden a Vénusz hajnali 4:00-kor megközelíti a Tejat nevű, mű Gem jelölésű, 2,9 magnitúdós látszó fényességű csillagot: a csillag és a bolygó mindössze 29,6'-re lesz egymástól. Mindez a két nappal korábbi együttálláshoz hasonlóan a horizont felett 14 fokkal figyelhető majd meg.
Összességében tehát, aki augusztus első napjaiban valamilyen oknál fogva korán ébred, annak lehetősége nyílik arra, hogy a Vénusz közelében megfigyelje az Ikrek csillagkép nevezetes objektumait is.