és a Hold megismerése volt a cél. Míg az Apollo–11 és a –12 „csak” néhány órás holdsétát tett lehetővé, az Apollo–15 már három napig tartózkodott a Hold felszínén, 4 holdsétát tettek és összesen 18 és fél órát töltöttek terepi munkával. Ez alatt bejárták a Hadley-Appenninek völgyének geológiailag komplex térségét, és először használták a holdjárót, ami teljesen új dimenziót nyitott a kutatásban.
Terepbejárás egy másik világban
David Scott kifejezetten azért kapott szerepet a küldetésben, hogy érdemben tudjon dönteni arról, mely kőzetek és területek lehetnek a legfontosabbak. Az Apollo–15 leszállásának helyszínét – a Hadley–Apenninek régiót – szándékosan választották, mert ott vulkanikus és réteges üledékes szerkezetek egyaránt előfordulnak. Ez a régió geológiailag jóval összetettebb, mint az Apollo–11 sima leszállóhelye a Mare Tranquillitatis síkságán.
A két űrhajós három különböző területet járt be, közben több mint 77 kilogrammnyi kőzetet és kőzetmintát gyűjtöttek. A minták között voltak vulkáni eredetű bazaltok, breccsák és azóta híressé vált anortozittartalmú kőzetdarabok is, utóbbiak a Hold ősi kéreganyagának maradványai.
A holdjáró
Az Lunar Roving Vehicle (LRV), azaz a holdjáró forradalmasította a kutatást, és ennek az eszköznek a tervezését a magyar származású Pavlics Ferenc vezette mérnökcsoport végezte. A korábbi küldetésekkel eltérően most az űrhajósok kilométeres távolságokat is meg tudtak tenni a leszállóhelytől, műszerekkel felszerelt járművön. Komplex területeket tudtak geológiailag feltérképezni, különböző domborzati egységekből vettek mintákat gyorsan és hatékonyan.
A holdjárón elhelyezett műszerek (pl. kamerák, spektrométerek) révén valós idejű méréseket is végeztek.
Műszerek a Holdon és körülötte
Az Apollo–15 nem érkezett üres kézzel. Több tudományos kísérletet is végrehajtottak:
- ALSEP (Apollo Lunar Surface Experiments Package): Komplex műszercsomag, amely a Hold felszínén és belsejében zajló folyamatokat vizsgálta. Tartalmazott hőárammérőt, szeizmométert és részecskedetektort is.
- Szeizmikus töltetek: Scott és Irwin előkészítettek kis robbanótölteteket, amelyeket később távirányítással aktiváltak, ezek mesterséges rengéshullámokat hoztak létre, és ezeket a holdrengéseket a szeizmométerek rögzítettek.
- Hővezetési vizsgálat: Fúrásokat végeztek a felszínbe, hogy vizsgálják a hőáramot és a Hold belső szerkezetét.
Érdekes műszer volt a SIM-rekesz (Scientific Instrument Module) is, amely a parancsnoki modulhoz kapcsolódó műszercsomagként a Hold teljes felszíni vizsgálatát tette lehetővé, olyan adatokat szolgáltatva, amelyek kiegészítették a leszállt űrhajósok lokális terepmunkáját.
A parancsnoki egység műszaki moduljának egyik, korábban ballaszttal töltött szektorát alakították át műszertárrá. Ez a rész korábban csak azért létezett, hogy a jármű tömegközéppontja egyensúlyban maradjon, most azonban érzékeny kamerák, spektrométerek és lézerműszerek kaptak benne helyet. A SIM-rekesz bevetésével a NASA célja az volt, hogy a Hold felszínét nagy felbontásban képet alkosson, a kéreg összetételét feltérképezze, és potenciálisan érdekes leszállóhelyeket azonosítson a jövőbeli küldetésekhez.
A SIM-rekesz főbb műszerei:
- Panorámakamera – nagyméretű, nagy felbontású felszíni fotók készítésére.
- Teleobjektíves kamera – részletgazdag, célzott képekhez.
- Gammasugár-spektrométer – a felszín kémiai összetételének feltérképezésére.
- Tömegspektrométer – a Hold ritka exoszférájának elemzésére.
- Lézeres magasságmérő – topográfiai domborzattérképek előállításához.
Ezeket az eszközöket Alfred Worden, a parancsnoki modul pilótája kezelte, miután a holdkomp levált a fő űrhajóról, és társai a felszínen dolgoztak. A SIM-rekesz aktiválásához először le kellett robbantani a műszaki modul külső takarólemezét, ez fedte a műszereket a repülés első szakaszában.
A műszerek által gyűjtött adatok fizikai adathordozókra (filmekre, szalagokra) kerültek, amelyeket egy külön űrséta során kellett begyűjteni. Alfred Worden ennek megfelelően az emberiség első, mélyűrben végrehajtott űrsétáját hajtotta végre a Hold és a Föld közötti visszaúton, amikor kiszállt a parancsnoki modulból, és biztonságba helyezte a SIM-rekesz tartalmát.
A Hold születésének nyomában
Az egyik legfontosabb lelet a küldetés során a híres „Teremtés köve” volt, egy fehéres anortozit kőzet, amelyet a Hold kérgének legősibb darabjai közé sorolnak. Radiometrikus kormeghatározással körülbelül 4,1 milliárd évesre datálták, vagyis a Naprendszer hajnalából származik.
Ez a lelet megerősítette azt az elképzelést, hogy a Hold kezdetben olvadt állapotú égitest volt, amely lassan hűlt ki, és kristályos kéreg képződött a felszínén. Ez a Genesis Rock a Hold globális differenciálódásának egyik közvetlen bizonyítéka lett.
Az Apollo–15 öröksége
A felszíni aktivitás időtartama, a megtett távolság, a begyűjtött minta mennyisége és a bevetett műszerek mennyisége minden korábbi küldetést túlszárnyalt.
A visszahozott anyagokat máig vizsgálják laboratóriumokban, és újabb, még modernebb technológiákkal folyamatosan új információkat nyernek belőlük a Hold történetéről, sőt a Föld korai múltjáról is. Mert a Hold mint időcsapda megőrizte azt, amit a Földön az idő már régen eltüntetett.
Szerző: Bárány András Adorján, Tudományos újságíró, Biológus hallgató, Amatőrcsillagász