Negyvenöt éve különös jeleket detektált a Nagy Fül rádióteleszkóp. Megtalálója a jel fontosságára utalva Wow! széljegyzettel látta el. E zavarba ejtő megfigyelés azóta sem került le a tudományos és egyben az ufóhívő közösség horizontjáról. Írásunkban e szó szerint páratlan megfigyelés nyomába eredünk.
Kertvárosi izgalmak
Jerry R. Ehman csillagász amerikai kertvárosi házának konyhájában befejezte reggelijét, kávéját iszogatva hozzákezdett aznapi, kissé monoton munkájához. Az Ohioi Állami Egyetem Rádiócsillagászati Obszervatóriumának Nagy Fülnek (Big Ear) becézett rádiótávcsövével rögzített keskeny sávú rádiósugárzás számokba és betűkbe kódolt jeleit böngészte napról napra lapról lapra. A papírköteget az obszervatórium technikusa rakta le a bejárati ajtaja elé a korai órákban. A csillagda csapata 1973-ig egy sikeres projektben vett részt. Az Ohio Sky Survey kutatási programban a lehető legpontosabban felmérték majdnem az egész égbolt összes széles sávú (a legtöbb csillag és galaxis így sugároz) rádiósugárzó objektumainak helyét és a jel erősségét.
Azóta sajnos megvonták tőlük az állami támogatást, a dolgozókat elbocsátották. Elérték a vezetőségnél, hogy majdnem puszta lelkesedésből folytathassák a munkát a Nagy Füllel. Ekkor csatlakozott a csapat a SETI (Search for Extraterrestrial Intelligence, azaz „Földön kívüli intelligencia keresése”) programhoz. A program keretén belül átállhattak a keskeny sávú rádiósugárzók (jellemzően nem természetes források adják, mint például az AM/FM rádiók) vizsgálatára. E jeleket automatikusan (és kevesebb emberi erőforrással) rögzíthette a rádiótávcső. Az 53 méter átmérőjű tányérantennának megfelelő teljesítményű antennának csak az egyik, sík oldalát lehetett pozicionálni, ezután a Föld forgásának megfelelően szkennelte az égboltot. Az égbolt egy kis szeletéről, 50 külön csatornán rögzített intenzitásokat. A távcső alatti feldolgozóegység nyomtatója folyamatosan ontotta ki magából az eredményeket. Hetente kétszer a technikus újraindította a számítógépet, és az addig felgyűlt papírköteggel elautózott Ehman házához.
Visszatérve a reggeli kávéhoz, Ehman éppen a néhány nappal korábban, 1977. augusztus 15-én kapott jeleket szemrevételezte, az alacsony intenzitású háttérsugárzástól, azaz a 0 és 1 jelektől elütő, valamilyen különös jelet keresve. És megtalálta! Piros tollával bekarikázta, és mellé írta a Wow! (azaz Hűha!) kifejezést. Ez volt az a karaktersor: 6EQUJ5. Elsőre nem tűnik izgalmasnak. Viszont Ehman tudott olvasni az oszlopok között. Felismerte, hogy egy nagyon nagy intenzitású, keskeny sávú rádiójel-sorozatot fogtak. A jel megismétlődésére számítva még befejezte a papírköteg átvizsgálását (sajnos eredménytelenül), majd értesítette felfedezéséről kollégáit, John Kraust és Bob Dixont.
Mi ebben a Hűha?
Megpróbáljuk négy pontban megvilágítani az észlelt jelsorozat egyediségét.
- Nagy jel/zaj arány. Egy-egy szám azt mutatja, hogy a rádió-háttérsugárzáshoz képest hányszoros intenzitású jelet észleltünk egy-egy 12 másodperces időszakban. Ezek: 6=6-szoros, E=14-szeres, Q=26-szoros, U=30-szoros, J=19-szeres, 5=5-szörös. Az összesen 72 másodpercig tartó jelsorozat rendkívül nagy intenzitása miatt nem lehet bármilyen zaj vagy „kóbor” jel a rendszerből.
- Frekvencia. A beérkező jel frekvenciája majdnem pontosan megegyezett a semleges hidrogéngáz 1420 MHz-es frekvenciájával. A távcsövet eredetileg is e frekvenciatartomány körül működtették. A hidrogén a legelterjedtebb elem az univerzumban. Logikusan hangzik a feltételezés, miszerint egy intelligens civilizáció a Tejútrendszeren belül, amely arra vágyik, hogy magára vonja a figyelmet, erős keskeny sávú rádiójeleket sugározhat a semleges hidrogén vonalának frekvenciáján vagy annak közelében.
- Keskeny sávszélesség. A jelek rögzítése 50 csatornán történt (mintha 50 rádiókészülékkel egyszerre 50 különböző rádióadót hallgatnánk). Egy adott csatorna a nagyon keskeny 10 kHz-es sávban érzékelt. A különleges jelsorozatot csupán egyetlen csatornán (a papíron a második oszlopban) észleltük, a többin szinte teljes a „csönd”. A legtöbb, akár még keskeny sávú sugárzónak is számító égi objektum frekvenciája is sokkal szélesebb tartományba összpontosul. Ez a nagyon keskeny sávszélesség is mesterséges eredetre utalhat.
- Folyamatos adatsor. A rádiótávcső a Föld természetes forgását használta fel, hogy adott sávban végigpásztázza az eget. Egy folyamatosan sugárzó, távoli forrás jelének pont az „áthaladás” közben kapott hasonló, hrtelen felfutó, majd lecsengő jelhez kell hasonlítania. A kapott jel formája elvileg kizárja egy más típusú, például az égbolton mozgó műhold jelét. És természetesen akkor sokkal kevesebb műhold rótta az égi sztrádát, mint manapság.
Dekódolások
A jelek forrásának magyarázatára már a tudós csapatban is különböző lehetőségeket vetettek fel. Ezek szerint felmerült bolygók és kisbolygók lehetséges jeleként. Ezt megcáfolták azzal, hogy az adott irányban akkor nem volt ilyen, elég erős rádiójelet sugárzó kisebb-nagyobb planéta.
Egy műhold, repülőgép vagy űrhajó áthaladása is lehetett. Ezt azzal cáfolták, hogy egy az egész Földre kiterjedő egységes egyezmény erősen és régóta tiltja az 1420 MHz frekvencia használatát, pontosan a SETI programban várt frekvenciák miatt.
Felmerült még gravitációs lencsehatás miatti ideiglenes jelerősödés, de ezt a jel profilja szintén nem igazolta.
Az utóbbi években felmerült két üstökös is, amik hasonló rádiósugárzást bocsáthattak ki, de ez sem bizonyult tudományosan megalapozott magyarázatnak.
Szkeptikusok
Maga az észlelés folyamata a feltételezett idegen civilizációktól származó jelek észlelésére volt felkészítve a SETI program keretén belül. Mivel a fenti négy pont alapján a kapott jelsorozat beleillett ebbe a képbe, nem volt kizárható az sem, hogy megtalálták a keresett üzenetet. Azonban egy idegen civilizáció kapcsolatfelvételi szándékának bizonyítékától még elég messze vagyunk mindaddig, amíg az alábbi kérdéseket maradéktalanul meg nem válaszoljuk.
1. Modulált volt a jel? Egy frekvencia- vagy amplitúdómodulált (AM, FM) jelben sokkal több információ sűríthető. Ha ilyen jel lett volna, egyértelmű lehetne a nem természetes eredet. Sajnos ennek eldöntésére nem volt alkalmas a kísérleti berendezés.
2. Honnan jött a jel? Ez sem dönthető el teljes bizonyossággal. A rádióteleszkópnak két (abban az időben a mérési adatsorokban sajnos még nem megkülönböztetett) érzékelő tölcsére volt. Az érzékelők két, a Nyilas csillagképben található külön-külön 1x20 ívmásodperces területet fedtek le. Ezen területeken belüli bármelyik csillagról érkezhettek a jelek.
3. Miért csak az egyik érzékelő tölcsér rögzítette a jeleket? Egy érzékelő egy célpontot összesen 72 másodpercig észlelt, a másik tölcsért közben referenciapontnak használta. A másik érzékelőnek a mérést 3 perccel később meg kellett volna ismételnie, de ez nem történt meg. Ennek okai (főleg a keskeny sávú észlelés akkori technikája miatt) egyelőre megválaszolhatatlanok.
4. Nem ismétlődött meg. Sajnos ez a legfrusztrálóbb tény. Az 1977. augusztus 15-én, nem sokkal este 11 óra után detektált jelek sohasem ismétlődtek meg. A jel újra felbukkanására is számítva az észleléseket rendkívül hosszan, egészen a rádiótávcső 1998-as bezárásáig folytatták. A kutatócsapat az ilyen rendkívül hosszú észleléssorozatuk miatt még a Guinness-rekordok könyvébe is bekerült. A távcsövet lebontották, és az egyetem a földterületet eladta egy közeli golfklubnak. Így a rádiócsillagászat tudományos közössége egy távcsőikont veszített, a golfpálya viszont 9 lyukasról 18 lyukasra bővülhetett.
Utójelek
Még ha egyszer talán ki is derülne, hogy csak a berendezés sohasem újra jelentkező hibája miatt keletkezett a Wow! jel, a kulturális és tudományos hatását már nem lehetne semmissé tenni. Megannyi film, tudományos és tudománytalan spekuláció látott napvilágot az elmúlt 45 évben. Megtermékenyítően hatott amatőr csillagászok százaira is, akik nem beletörődve a Big Ear lerombolásába, hálózatba tömörülve (ezek egyike volt az Argus program), kis (jellemzően 5 méter átmérőjű) rádiótányérjaikat összehangolva továbbra is várják a Jel újbóli felbukkanását. Sok sikert kívánunk hozzá! Reméljük, még egyszer a közeli vagy távoli jövőben valaki újra felrója majd a Jelet: Wow!
Szerző: Nagy Péter, Bemutató csillagász
CSFK Konkoly-Thege Miklós Csillagászati Intézet / Svábhegyi Csillagvizsgáló