„A Sas leszállt”

1969. július 20-án az emberiség történetének egyik legismertebb mondata hangzott el a Hold felszínén: „Kis lépés egy embernek, de hatalmas ugrás az emberiségnek.”

Ezt a mondatot mindenki ismeri. De vajon azt is tudjuk, hogy mit csinált Neil Armstrong és Buzz Aldrin a 21 órát 36 perces holdsétán?

1. kép: Az Apollo–11 legénysége, balról jobbra: Neil A. Armstrong parancsnok, Michael Collins, a parancsnoki modul pilótája, Edwin E. Aldrin Jr., a holdkomp pilótája. FORRÁS: wikipedia.org

Az Apollo–11-et egy Saturn V rakéta indította a floridai Merritt-szigeten található Kennedy Űrközpontból július 16-án, világidőben 13:32-kor. Ez volt a NASA Apollo-programjának ötödik emberes küldetése. A fedélzeten Neil A. Armstrong, Michael Collins és Edwin E. (Buzz) Aldrin Jr. űrhajósokkal.

Az Apollo–11 elsődleges célja természetesen a biztonságos oda- és visszajutás volt, valamint az akkori Szovjetunió legyőzése. A tudományos program másodlagos szerepet kapott, ám ennek ellenére már ezen az első küldetésen is elkezdődött a Hold rendszerszintű geológiai feltérképezése. Az űrhajósok a „Nyugalom Tengere” (Mare Tranquillitatis) egy viszonylag sík és kockázatmentes területére szálltak le, 1969. július 20. 20:18-kor (UTC). Ez volt az első terep, ahol emberek tudományos céllal földi eredetű módszereket alkalmaztak egy másik égitesten.

2. kép: Buzz Aldrin kitűzte az amerikai zászlót. FORRÁS: wikipedia.org

Geológia a végtelen szabadságban

A Holdon eltöltött alig 2 és fél óra alatt Armstrong és Aldrin 21,6 kilogrammnyi kőzet- és regolitmintát gyűjtött. Ezeket előre kijelölt helyszínekről, különböző irányokból és mélységekből vették. A felszínt borító finom, szürke porból, a regolitból több rétegben is vettek mintát, felszíni laza anyagokat, kisebb bazalttömböket és finom port egyaránt gyűjtöttek.

A munka nem volt egyszerű, a nehézkes szkafanderek, a korlátozott látómező és a csökkent gravitáció mind-mind kihívást jelentett. A mozgásukról készült felvételeken jól látszik, milyen körülményes minden mozdulat. Egy egyszerű mintavétel is percenkénti egyeztetést igényelt a földi irányítással – minden lépésüket dokumentálták, a későbbiekben a NASA a nyilvánosság elé tárta, digitalizált formában (a cikk végén, az ajánlott forrásokban fellelhető). Az űrhajósok külön eszközöket használtak, mint például:

mintavevő kanalat,
fogókarokat,
és mintazsákokat.

3. kép: Buzz Aldrin csizmájának nyoma. FORRÁS: wikipedia.org

Műszerek a Holdon – kísérletek a csenden túl

Az Apollo–11 fedélzetén különféle tudományos műszerek is utaztak. Az egyik legfontosabb ilyen berendezés a Passive Seismic Experiment Package (PSEP, passzív szeizmikus mérőrendszer) volt, amit Aldrin állított fel a holdkomp közelében. Ez a műszer a Hold belső rengéseit, mikroszeizmikus aktivitását figyelte, ezzel először adva lehetőséget arra, hogy bepillantsunk az égitest belsejébe.

4. kép: Aldrin a passzív szeizmikus mérőrendszer mellett, a háttérben a Sas holdkomppal. FORRÁS: wikipedia.org

A másik figyelemre méltó kísérleti eszköz a Lunar Laser Ranging Retroreflector volt. Ez egy olyan tükör, amely még ma is a helyén van, és lehetővé teszi, hogy lézerjeleket küldjünk a Földről a Hold felszínére, majd arról visszaverődve detektáljuk a lézersugarat. Ennek segítségével azóta is pontosan követhető a Föld–Hold-távolság változása, ami évi néhány centiméterrel nő, bizonyítva, hogy a Hold lassan távolodik tőlünk.

5. kép: A Lunar Laser Ranging Retroreflector lézertükre FORRÁS: wikipedia.org

Mit mondanak a kőzetek?

A visszahozott minták döntően bazaltos kőzetek voltak, ami megerősítette azt az elképzelést, hogy a Hold múltjában vulkáni aktivitás is zajlott. A regolit vizsgálatából nyert adatok rámutattak arra is, hogy a Holdon folyamatos mikrometeorit-becsapódások zajlanak, mivel nincs légkör, ami ezeket megsemmisítené.

A geokémiai vizsgálatok során kiderült, hogy ezek a holdi bazaltok idősebbek, mint a Földön található vulkáni kőzetek többsége: 3,6–3,9 milliárd évesek. Ez azt jelenti, hogy az Apollo–11 nemcsak a Holdat, de a korai Naprendszer történetét is segített feltárni.

6. kép: A Hold belső szerkezete. FORRÁS: wikipedia.org

Az első kutatólépések

Bár az Apollo–11 küldetése leginkább szimbolikus jelentőségű volt, és tudatni akarták a világgal az Amerikai Eggyesült Államok technológiai fölényét, ugyanakkor az ott végzett tudományos munka megalapozta a későbbi Apollo-küldetések sorn végzett részletesebb vizsgálatokat.

1969. július 24-én tértek vissza a Földre, több mint 20 kg kőzetmintával, amelyeket az évek során számos laboratóriumban vizsgáltak, néhány kis darabjuk azonban rejtélyes módon eltűnt vagy magánkézbe került. Ez is mutatja, milyen felbecsülhetetlen értékűek voltak az elsőként begyűjtött holdi anyagok.