az C/2025 A6 (Lemmon) üstökös elhalad a Kígyótartó (Ophiuchus) csillagkép két fényes gömbhalmaza, az M10 és az M12 közelében. Ezen az estén 17:40 körül az üstökös nagyjából 2,3°-kal az M12 alatt helyezkedik el, 15,5° magasan a horizont felett, így a megfigyeléshez tiszta, délnyugati látóhatár és fényszennyezésmentes égbolt szükséges – bár a holdfény némileg zavarhatja a halvány részletek észlelését. A C/2025 A6 (Lemmon) viszonylag frissen felfedezett, hosszú periódusú üstökös. Pályája szerint a Naprendszer külső vidékeiről, feltehetően az Oort-felhőből érkezett és 1150 év is eltelik, mire ismét visszatér. Az üstökös fényessége ekkor 4–5 magnitúdó körül alakulhat, elvileg szabad szemmel látható, de a holdfény miatt csak várhatóan binokulárral vagy távcsővel lesz megfigyelhető.
November 5-én a (12) Victoria kisbolygót lehet majd oppozícióban megfigyelni. A legtöbb aszteroida a Mars és a Jupiter közötti fő aszteroidaövben található. Ez a régió a Naprendszer egyik alaposan kutatott területe, mivel sokféle méretű és összetételű égitest kering itt, többek között a Victoria kisbolygó is. Ez az aszteroida egy nagyobb méretű, kőzetes (S-típusú) kisbolygó. John Russell Hind brit csillagász fedezte fel 1850. szeptember 13-án, és a római győzelem istennőjéről, Victoriáról nevezte el. Az égitest átmérője körülbelül 116 kilométer, és mintegy 3,57 év alatt kerüli meg a Napot, miközben saját tengelye körül nagyjából 8,7 óra alatt fordul meg. Pályája enyhén elnyúlt és kis mértékben dől a Naprendszer síkjához. Felszíne főként szilikátos kőzetekből áll, amelyek jó fényvisszaverő képességet adnak neki. Ezen az estén azonban még könnyebben megfigyelhető lesz, ugyanis az oppozíció környékén a kisbolygó látszó fényessége eléri a maximumát, mivel ilyenkor a Nap teljes megvilágítása éri, és a Földhöz viszonyított távolsága is jellemzően ekkor a legkisebb pályája mentén. Ez az állapot általában kedvező a megfigyelés szempontjából, mivel az égitest nemcsak fényesebbnek látszik, hanem hosszabb ideig is látható az éjszakai égbolton. A Victoria kisbolygó pedig most egészen 9,8 magnitúdóig fényesedik a Kos csillagképben, de a közelében tartózkodó telehold biztosan megnehezíti a megfigyelését. Úgyhogy kapjunk is elő egy távcsövet, és irány az éjszakai égbolt!
A következő jelenségre áttérve maradunk az üstökös témánál: november 9-én hajnalban látványos és fotózásra is kiváló égi jelenség figyelhető meg: a 24P/Schaumasse üstökös áthalad a híres M44, vagyis a Praesepe (Jászol) nyílthalmazon a Rák (Cancer) csillagképben. Az M44 halmaz egyike a legfényesebb és legismertebb nyílthalmazoknak, több száz fiatal csillagból áll, és szabad szemmel is ködös foltként látható. A megfigyeléshez legjobb időpont körülbelül 5:00, amikor az üstökös 62° magasan áll az égen, vagyis ideális pozícióban a hajnali sötét ég alatt. A 24P/Schaumasse rövid periódusú, mintegy 8,2 éves keringési idejű üstökös. Ezen a hajnalon a várható fényessége 12,5 magnitúdó körül lesz, így nagyobb átmérőjű távcsővel már észlelhető lesz, azonban a vártnál sokkal lassabban fényesedik, november eleji észlelése ezért igen nagy kihívás lesz, sőt még a fotózása is. Így aki észlelésre adja a fejét, fel kell majd alaposan készülnie.
November 14-én a Szaturnuszé lesz a főszerep: a Titan, a Szaturnusz legnagyobb holdja átvonul a bolygó korongja mögött. A jelenség kezdete 19:45-kor várható, amikor Titan belép a korong mögé, és a teljes eltűnése 20:01-kor következik be, miközben a Szaturnusz 38° magasan áll a horizont felett, így ekkor jó látási feltételek biztosítottak. A hold kilépése a korong mögül november 15-én hajnalban történik. A kontaktus 1:27-kor következik, de ekkor a Szaturnusz már csak 1,6° magasan van a horizont felett, majd a teljes kilépés 1:43-kor következik be, amikor a bolygó már a látóhatár alatt van, így a kilépés már nem lesz megfigyelhető tőlünk. A Titan egyedülálló a holdak között, sűrű, narancssárgás légkör borítja. Ez a vastag légkör főként nitrogénből áll (kb. 98%), de jelentős mennyiségben tartalmaz metánt és etánt is, amelyek kulcsszerepet játszanak a Titan különleges éghajlati és felszíni jelenségeiben.
November 19-én hajnalban rendkívül különleges látvány várja a korán kelőket: az ég alján, a pirkadat első fényei között megpillantható lesz egy extra vékony holdsarló, mindössze 1%-os megvilágítottsággal. A Hold ekkor alig 25 óra 26 perccel lesz az újhold előtt – vagyis a lehető „legfiatalabb” formájában jelenik meg az égen. A sarló 6:20 körül bukkan fel a keleti-délkeleti látóhatár felett, nagyon alacsonyan, mindössze 0,5° magasan, éppen a polgári szürkület kezdetén. Ez azt jelenti, hogy a megfigyelés igazi kihívás lesz: a halvány holdsarló alig emelkedik a horizont fölé, és könnyen beleveszhet a hajnalpír fényébe. A holdsarló megfigyelésének pedig már az ókor óta fontos szerepe van. A Hold a Föld körül kering, miközben a Föld is mozog a Nap körül. Emiatt, mire a Hold egyszer megkerüli a Földet, a Föld is tovább haladt pályáján, így a Holdnak kicsit tovább tart, míg újra egy vonalba kerül a Nappal és a Földdel, és újra újhold lesz. A szinodikus hónapnak több jelentősége is van; ez a periódus határozza meg a Hold fázisait és azok ciklikus váltakozását, amelyre a holdnaptárak is alapulnak. Számos ókori civilizáció a szinodikus hónapot alapul véve alkotta meg időszámítását, mivel a holdfázisok változásai könnyen megfigyelhetők szabad szemmel.
November 21-én és 22-én este a Neptunusz környékén egy apró, de rendkívül izgalmas égi együttállás figyelhető meg a távcsöves megfigyelők számára. A Naprendszer legtávolabbi bolygója mellé társul egy 13,4 magnitúdós csillag – a Gaia DR3 2449496230607588352 jelű objektum –, amely szinte megtévesztésig hasonló fényességű, mint a Triton, a Neptunusz legnagyobb holdja (13,5 magnitúdó). A két halvány pont alig néhány ívmásodpercre látszik egymástól: a csillag mindössze 16”, Triton pedig 13” távolságra helyezkedik el a Neptunusz korongjától, ráadásul derékszöget zárnak be egymással. A bolygó ekkor 32° magasan áll az égen, így a megfigyelésre ideálisak a körülmények a késő esti órákban, 22:00 körül. Ez a ritka geometriai elrendeződés különösen érdekes, mert a két objektum szinte „kettős Triton” benyomását kelti, mintha a Neptunusznak két holdja lenne ugyanazon az oldalon. A távcsőben a Neptunusz kékes korongja mellett két apró, hasonló fényességű pont ragyog, amelyek egy látványos derékszögű alakzatot rajzolnak ki.
Az ezután következő jelenségre szerencsére nem kell sokat várni, ugyanis már ugyanezen a napon, november 21-én egy másik látványos észlelési lehetőség is tárulkozik az égboltot kémlelők elé. A Jupiter megfigyelőire vár majd egy különleges látvány, kettős árnyékvetés zajlik a bolygó felhőzetén, miközben a Nagy Vörös Folt is látható lesz, igazi kozmikus hármas esemény! 3:15 körül a Jupiteren egyszerre lesz megfigyelhető Io és Callisto árnyéka, amint sötét pontként vetülnek a bolygó világos felhőzeteire. Az esemény különlegessége, hogy Callisto ritkán vet árnyékot a Jupiterre, mivel pályája kissé a bolygó egyenlítői síkja fölött és alatt halad, így a mostani kettős árnyékvetés a megfigyelők számára igazi ritkaságszámba megy. Mindeközben a Jupiter Nagy Vörös Foltja, a bolygó ikonikus, hatalmas viharzónája is jól látható lesz a középső déli sávban. A látvány tehát egyszerre három elemet kínál: két „gyorsan” mozgó, fekete árnyékpontot és a hatalmas, vöröses-narancsos, „lassabban” mozgó örvényt. Az esemény idején a Jupiter 64° magasan lesz, így a megfigyelési körülmények kiválóak a hajnali égbolton. Már egy 10–15 cm-es távcsővel is látványosan követhető mindkét árnyék mozgása, amelyek lassan, percek alatt észrevehetően vándorolnak a Jupiter korongján.
A hónap eseményeit november 30-án zárjuk, a főszerep pedig újra a Szaturnuszé és a Titan holdjáé lesz. A Titan újra átvonul november hónapban a Szaturnusz mögött, és néhány órára teljesen eltűnik a bolygó árnyékában. Ez a látványos holdfedés a Szaturnusz-rendszer egyik legszebb és legizgalmasabb eseménye, amelyhez ideális körülmények kínálkoznak. A jelenség 18:19-kor kezdődik, amikor a Titan megkezdi belépését a Szaturnusz mögé. A teljes fedés 18:34-re következik be, ekkor a Szaturnusz 38° magasan áll az égen, tökéletesen megfigyelhető a kora esti órákban, még a horizont fölött. Ezután a Titan hosszú órákra eltűnik a bolygó mögött, majd december 1-jén hajnalban, 0:02-kor megkezdődik a kilépés, és 0:17-re teljesen előtűnik ismét, ám ekkor a Szaturnusz már nagyon alacsonyan, mindössze 2–6° magasan lesz, vagyis a kilépés megfigyelése már nehezített, valószínűleg nem lesz látható. Érdemes majd figyelni a Szaturnusz gyűrűit és árnyékát, hiszen a Titan mozgása a rendszer háromdimenziós szerkezetét is érzékelteti: miközben a hold eltűnik, a gyűrűk árnyéka finoman vetül a bolygó korongjára, lenyűgöző optikai kompozíciót hozva létre.
A novembert így méltón nevezhetjük az égbolt szerelmesei hónapjának: üstökösök, holdárnyékok, különleges együttállások és hajnalban születő holdsarlók teszik izgalmassá az éjszakákat. A Lemmon- és Schaumasse-üstökös lassan suhan a csillagmezők között, a Jupiteren két hold árnyéka táncol, a Szaturnusz mögött eltűnő Titan pedig igazi kozmikus drámát mutat. Még a hajnal is tartogat meglepetést – a látóhatár fölött megjelenő hajszálvékony holdsarlóval. Érdemes tehát kimenni a hideg levegőre, felemelni a tekintetet, és elmerülni az őszi ég csendes, mégis mozgalmas szépségében.
Szerző: Varga Nóra, Bemutató csillagász
Svábhegyi Csillagvizsgáló