A Szűz a tavaszi konstellációk egyik halvány ékessége, amely nehezebb felismerhetősége ellenére is számos izgalmat rejt magában. Már csak méretéből kiindulva is: ugyanis a második legnagyobb csillagképről van szó (az Északi Vízikígyó után a legnagyobb). Lássuk, mi mindent találunk ebben a konstellációban.
A csillagkép tulajdonképpeni törzse a nyugati fele, a halványabb keleti részét csak később csatolta hozzá a Nemzetközi Csillagászati Unió (International Astronomical Union, IAU) az 1928-as határozatában. Így jut neki tehát a 2. helyezés a legnagyobb csillagképek sorrendjében az égbolton.
A Szűz december közepén jelenik meg a hajnali égen, április közepén éjfélkor delel, és október elején nyugszik le. A csillagkép ezért leginkább tavasszal és nyáron figyelhető meg.
Évezredeken átívelő történet
Az ókori csillagászok nagy figyelmet szenteltek a Szűznek, ugyanis Kr. e. a II–I. évezredben ebben a csillagképben volt az őszi nap-éj egyenlőség pontja. Hajnali kelése október elején az ősz beköszöntét jelezte. Az ókori Mezopotámiában – ahogyan a neve mutatja – nem a szüzesség, érintetlenség, hanem a termékenység szimbóluma volt. Ezért is ábrázolják legtöbbször egy kalászt tartó nőként.
Legkorábbi ismert sumér-babiloni neve AB.SIN (=barázda), amely a mezei munkára, a föld termékenységére utal. Később jelentése azonos lett Shala, a termékenység istennőével. A MUL.APIN táblázatban így említik: a Barázda, „Shala istennő gabonájának kalásza”. Tehát abban az időben tulajdonképpen egy mezőgazdasági csillagkép volt, a földnek a megtermékenyítését és az őszi betakarítást jelezte.
Többnyire leányalakként ábrázolták, aki egy vagy több búzakalászt tart a kezében. Viszont találunk olyat is, ahol szárnyakkal jelenik meg vagy mérleget tart. Egyes kutatók szerint lehet, hogy nem is búzát tart a kezében, hanem rozs kalászáról van szó: ez képezte az ógörög eleusziszi misztériumjátékok, beavatási szertartások egyik kellékét. Az anyarozs gombában található alkaloida (ami az LSD alapanyaga is) hallucinációkat, bódult állapotot idézett elő. Feltételezhetően a görögöknél tehát erre utal a nő kezében lévő kalász. A női alakot pedig Démétérrel (vagy Perszephonéval), a termékenység és a földművelés istennőjével azonosították.
Az alexandriai Eratoszthenész Isist látta benne, karján a Napistennel. Feltehetően ez a kép is hozzájárul ahhoz, hogy a korai keresztények Szűz Mária megjelenítőjeként lássák, Jézussal a karján.
A magyar nép sem ismerte az egész csillagképet, egyes helyeken Leányszemű néven említik.
Mitológia
A különféle népek különféle történeteiből a hozzánk egyik legközelebbit emelem ki – méghozzá azt, hogyan jelenik meg a görög mitológiában. Gyakran Démétérrel asszociálják, aki a gabona és általában a földművelés, a növényi termékenység istennője. Kronosz és Rheia lánya. A rómaiak Ceresszel azonosították.
Testvérétől, Zeusztól fogant egy leánya, Perszephoné. Amikor szép leánnyá serdült, Hádész elragadta Nüsza mezejéről. Démétér kilenc napig kereste gyermekét, végül Héliosz árulta el, mi történt lányával. Hiába könyörgött Démétér Zeusznak, az nem tehetett semmit, ugyanis Hádész birodalmában, az Alvilágban Perszephoné evett a holtak eledeléből, így nem volt visszaút. Dühében Démétér terméketlenséggel sújtotta a földet. Zeusz ennek hatására elrendelte, hogy Hádésznak minden év kétharmadára fel kell engednie Perszephonét a föld felszínére, ez a tavasztól őszig terjedő időszak.
Feltehető, hogy Démétér eredetileg szélesebb hatókörű földistennő volt: erre utal nevének eredete is – gé métér = földanya. Hozzá kapcsolódik az eleusziszi misztérium, amely a történelem előtti időkre nyúlik vissza. A történet úgy szól, hogy amíg Démétér lányát keresve bolyongott, Keleosz eleusziszi király és felesége befogadta őt. Hálából egyik fiát megtanította a búzatermesztésre. A másikat lángokban edzve akarta halhatatlanná tenni, de amikor megakadályozzák ebben, Démétér, aki eddig nem fedte fel isteni létét, elárulja, hogy istennő, s követeli, hogy szentélyt építsenek neki. A király ezt megteszi, később pedig ez lesz a helyszíne az eleusziszi misztériumoknak.
Csillagászati adatok a csillagképről
A Szűz csillagainak többsége közepes vagy halványabb fényű, egyetlen kiemelkedő fényességű csillaga a Spica (α Virginis).
- Spica (α Virginis): neve kalászt jelent, az ókorban és középkorban nagyon sokat figyelték, szinte minden népnél van saját neve. Kopernikusz is számos megfigyelést végzett rajta a triquetrum nevű eszközével.
Az éjszakai égbolt 15. legfényesebb csillaga. Fényessége 0,98 magnitúdó, a Napnál 220-szor fényesebb, 260 fényévre van tőlünk. A Földhöz az egyik legközelebb eső kettőscsillag, a két csillag pedig nagyon közel kering egymáshoz – távolságuk átlagosan 0,12 csillagászati egység (CSE, Nap–Föld-távolság). Az Arcturusszal és a Denebolával (vagy a Regulusszal) együtt a Tavaszi Háromszöget alkotják. A Spica egészen kis amplitúdójú változócsillag is, ahogy a kettős rendszerben kering a kísérőcsillag gravitációs hatására ellipszoiddá torzult alakja miatt változó nagyságú felületről érkezik hozzánk a csillagfény.
- Porrima (γ Virginis): ugyancsak kettőscsillag, méghozzá a leglátványosabbak egyike. A tőlünk 39 fényévre levő páros fényessége 2,9 magnitúdó.
A Szűz a Bereniké Haja (Coma Berenices) csillagképpel határos részén a hozzánk legközelebbi extragalaxis-halmazt rejti, amely hozzávetőlegesen 70 millió fényévre van tőlünk. Ez a rész egy igen jó vadászterület már a kisebb távcsövek számára is.
Egy másik jelentős halmaz a Markarian- galaxislánc, amely a tavaszi égbolt egyik legszebb galaxiscsoportja. Tőlünk 52 millió fényévnyire van. Érdekessége, hogy egy láncot formál (ahogyan mi látjuk innen a Földről), amelynek legnagyobb galaxisai közé tartozik az M84 és az M86.
Egyéb objektumok:
- 3C 273: a Virgo híres rádióforrása, ez az elsőként azonosított és részletesebben vizsgált kvazár (quasi stellar radio source – csillagszerű rádióforrás: a kvazárok a legtávolabbi még megfigyelhető objektumok a Világegyetemben)
- M104 (Sombreró-galaxis): 28 millió fényévre levő galaxis, nagyon fényes a magja, szokatlanul nagy központi dudorral. A dudor (amely egy szupernagy tömegű fekete lyuk), illetve az azt körülvevő porfelhő egy sombreró formát kölcsönöz a galaxisnak – innen a neve is. Kis méretű teleszkópokkal is már megfigyelhető.
- M87 (Virgo A / NGC 4486): hatalmas elliptikus galaxis, amely több milliárd csillagot rejt magában. Az egyik legnagyobb méretű és legnagyobb tömegű galaxis a hozzánk közeliek között. A galaxis közepében egy szupernagy tömegű fekete lyuk található (M87*), amelynek tömege több milliárdszorosa a Napénak. Eseményhorizontja nagyobb, mint a Naprendszer a Plútó pályájáig. A fekete lyuk viszonylag könnyen vizsgálható, folyamatos kutatásokat végeznek. Ez az első, amelyről kép is készült.
- SS Virginis: Mira típusú változócsillag (pulzációs periódusuk meglehetősen hosszú), amely 9,5 és 7,4 magnitúdó között változtatja fényességét. Mivel nagyon gazdag szénben, ezért széncsillagnak is nevezik.
- 70 Virginis: egyike azon csillagoknak, amelyeknél exobolygót találtak. Ennek a bolygónak a tömege 7,5-szöröse a Jupiternek. A Szűz csillagképben viszont még további olyan csillagok vannak (jelen kutatás szerint 29), ahol exobolygók jelenlétét vélték kimutatni. Ilyen csillag még a 61 Virginis (3 bolygó), 59 Virginis (1 bolygó), illetve a PSR B11257+12 (3 bolygó) stb.
Szerző: Diószegi Orsolya, Tudományos újságíró
Svábhegyi Csillagvizsgáló