Februárban is sok érdekes látnivaló akad az égen. Közülük kettőt emeltünk ki, amelyeket ilyenkor a legérdemesebb megkukucskálni távcsövünkkel, vagy esetleg nélküle. Érdemes lesz szemügyre vennünk az egyszarvú fejét, illetve az égi vadászt kísérő nagy kutya mellkasát, amelyben egy méhkasra lelhetünk.
A magyarok eredete
A Nagy Kutya csillagkép magtalálásával kezdjük keresgélésünket! Ennél mi sem egyszerűbb: Este 8 óra környékén a déli horizont felé kell néznünk. Ekkor látunk egy szembetűnően fényes csillagot, a Szíriuszt. Ez az éjjeli égbolt legfényesebb csillaga a maga -1,5 magnitúdós fényességével. Ennél fényesebb csillagszerű objektumok csak a bolygók lehetnek. Jobban mondva még lehetnek ennél jóval fényesebbek például a szupernóvák, azonban ezek valószínűsége alacsony, néhány száz évente látható ilyen jelenség. Talán pontosan emiatt a rendkívüli fényesség miatt tartja egy-két hozzá nem értő „szakember”, hogy a magyarok a Szíriusz csillagrendszerből érkeztek, vagy valamilyen rokonságunk van a szíriusziakkal.
Szóval, ha megtaláltuk a déli égbolton levő Szíriuszt, már meg is találtuk a Nagy Kutya csillagképet, amelyet latinul Canis Maiornak hívunk. Innen ered a sok helyen látható CMa rövidítés.
A Szíriusz éppen a Nagy Kutya szügye. Innen balra található egy szintén viszonylag fényes csillag a béta CMa, a mellső láb. Ezt a két csillagot összekötve és egy kicsit délnek nézve találunk egy még mindig fényesnek mondható, körülbelül 2,5 magnitúdós csillagot, a nű2 CMa-t. Ez a kutya mellső lábának töve. Utóbbi két csillagot jól jegyezzük meg, hiszen a későbbiekben szükségünk lesz rá.
A halványka egyszarvú
Másik célpontunk az Egyszarvú (latinosan Monoceros, rövidítve Mon) csillagkép, amely a legtöbb csillagképpel ellentétben viszonylag újnak mondható, az 1600-as évek elején említette először Petrus Plancius térképész. Megtalálása nem olyan egyszerű, mint a Nagy Kutyáé, hiszen a legfeltűnőbb csillaga is csak körülbelül 4 magnitúdós fényességű, azonban korántsem lehetetlen. A Szíriuszt kössük össze a béta CMa-val. Ennek a vonalnak a felétől menjünk felfelé körülbelül 10 fokot (egy kicsit kevesebbet), ekkor a háttérből kissé kiemelkedő, majdnem „vízszintesen” elhelyezkedő két csillagot kell látnunk. Ekkor megtaláltuk az Egyszarvú mellső lábát. Na, de hogyan mérjük le a 10 fokot? Nincs másra szükség, mint a saját kezünkre. Szorítsuk ökölbe markunkat, és nyújtsuk ki karunkat! Ekkor öklünk szélessége nagyjából 10 foknak látszik. Ebből már a mellékelt képek segítségével könnyedén beazonosítható a csillagkép összes csillaga. Úgy kell elképzelnünk, mintha az egyszarvú éppen nyugat felé nyargalna.
A szabadszemes kaptár
Első, megfigyelésre ajánlott objektumunk az M41 katalógusnevet viselő nyílthalmaz. Annak ellenére, hogy Charles Messier csak 1765-ben katalogizálta, már 1654-ből maradt egyértelmű feljegyzés a nyílthalmazról (akkoriban még nem nyílthalmazként). Sőt már valószínűleg időszámításunk előtt a görögök is ismerték eme csillagcsoportosulást. Mindez annak köszönhető, hogy látszó fényessége körülbelül 4,5 magnitúdó, ami azt jelenti, hogy tiszta, fényszennyezettség nélküli égről már szabad szemmel is megpillantható. Mivel a halmazunk látszó átmérője 38 ívperc, a fényessége egy telihold méretű égterületre szét van kenve. Így szabadszemes megfigyelés helyett (hacsak nem például egy eldugott bükki falucskában él az olvasó), azt ajánljuk, hogy legalább egy binokulár segítségét vegyük igénybe. Ezzel az éles szeműek már néhány csillagot elkülöníthetnek a körülbelül 100 csillagot számláló halmazból, azonban igazán jó megfigyeléseket egy legalább 5 cm-es objektívátmérőjű távcsővel lehet tenni. A halmaz megkeresését mindenképpen kis (mondjuk 30-szoros) nagyítás mellett érdemes elvégeznünk, és ez alkalmas lehet megfigyelésre is. Azonban ennél sokkal nagyobb nagyítást ne alkalmazzunk, hiszen akkor a látómezőből kilóg a halmaz széle.
Hogyan érdemes megtalálnunk? Vegyük a Szíriuszt, és az előbb említett nű2 CMa-t. Ezek az M41-gyel egy jellegzetes, közel egyenlő szárú háromszöget alkotnak, ami alapján könnyen megtalálható a tőlünk 2300 fényévre levő csillaghalmaz. A háromszög a mellékelt keresőtérképről könnyen leolvasható.
Mit is nézünk pontosan? A nyílthalmazok olyan, csillagászati léptékkel fiatal képződmények, amelyekben a csillagok eredete közös, azaz közös gázfelhőből keletkeztek. Ezenkívül még az is jellemző rájuk, hogy a csillagai még valamelyest gravitációs kapcsolatban állnak egymással, azonban ez a kapcsolat gyenge. A viszonylag fiatal jelző a mi esetünkben azt jelenti, hogy az M41 körülbelül 200 millió éves. A kis területen elhelyezkedő, tömérdek csillag és a középen látható fényesebb vörös óriáscsillag mint „méhkirálynő” alapján kapta a „kis kaptár” elnevezést, amelyet főleg az angolszász országokban használnak.
Az egyszarvú fejében csillagok lakoznak
A februári második objektumunk az epszilon Monocerotis, egy szépséges kettőscsillag.
Megtalálása nem nehéz. Vagy azt tesszük, hogy az egyszarvú már megtalált mellső lábától még tíz fokot felfelé megyünk, vagy (aki ismeri) az Orion fejét és vállát alkotó csillag vonalában, körülbelül egy váll-fej távolságnyira található az epszilon Mon.
A kettőscsillag egy 4,5 magnitúdós és egy 6,5 magnitúdós csillagból áll. A halványabbik tag egy úgynevezett fősorozati csillag, hasonló, mint a Napunk, annál egy kicsit nagyobb. Így a felszíni hőmérséklete is egy kicsivel magasabb. A fényesebb tag ennél izgalmasabb. Az egy szubóriás csillag. Ez a csillagok egy átmeneti állapota. Akkor jön létre, amikor a fősorozati csillagok üzemanyaga, a hidrogén, a belső magból kezd kifogyni, ekkor a külsőbb héjakban megindul az energiatermelő fúzió. Azonban, ha ez még nem lenne elég, a kettőscsillag fényesebbik tagja nem is egy csillag, hanem kettő. Úgynevezett spektroszkópiai kettős, azaz csak a fény színekre bontásából következtethető ki, hogy az egynek látszó csillag igazából két csillagból áll.
Tehát hogy érdemes megfigyelnünk? Mivel a két tag szeparációja 13 ívmásodperc, ezért közepes vagy nagy nagyítást érdemes alkalmaznunk. Ez azt jelenti, hogy 50-150-szeres nagyítás megfelelő lehet, kinek milyen az ízlése. Ehhez nem kell nagy távcső, elég már egy 5 cm-es objektívű is. Természetesen a nagyobb távcső sosem árt, egyre szebb látványban lesz részünk a távcső növekedtével. Például a csillagok színei egyre jobban láthatóak, ami nagyon érdekes tud lenni. Azonban ne feledjük, a harmadik tagot amatőrcsillagász távcsővel sosem láthatjuk!
Távcsővégre fel, mindenkinek sikeres méh- és csillagvadászatot!
Szerző: Kóti Dávid, Bemutató csillagász
CSFK Konkoly-Thege Miklós Csillagászati Intézet / Svábhegyi Csillagvizsgáló