Ezen a napon arra emlékezünk, hogy első alkalommal lépett ember a Hold felszínére: 1969. július 20-án landolt az Apollo–11 legénysége, és két bátor űrhajós, Neil Armstrong, illetve Edwin „Buzz” Aldrin elsőként megérintették egy Földön kívüli égitest felszínét. Az alábbiakban részletesebben olvashatunk az Apollo–11 történetéről, jelentőségéről, illetve a kultúrában való megjelenéséről.
Apollo–11
Ahhoz, hogy egyáltalán sor kerülhetett a holdraszállásra, az Apollo–11 útjának természetesen voltak előzményei – hosszú út vezetett el minket ahhoz a pillanathoz, hogy ember megérinthette égi kísérőnk felszínét. Az előtörténetet azonban nem részletezem, inkább ezen küldetésre fektetem a hangsúlyt, amely a Hold nemzetközi napjának a létrehozását inspirálta.
A 1960-as évek hidegháborús hangulata és az oroszokkal való versengés berobbantotta az űrversenyt, amely jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy megszülessen az Apollo-program, amelynek elsődleges célja a holdraszállás volt. 1961-ben John F. Kennedy, az USA akkori elnöke hirdette meg a programot. Híres beszédében, amelyet 1962-ben a Rice Egyetem stadionjában mintegy 40.000 fős tömeg előtt mondott el, hangsúlyozta, hogy „(...) Miért ezt választottuk célunknak? És azt is megkérdezhetik, miért a legmagasabb hegyet másszuk meg? Miért kellett 35 évvel ezelőtt átrepülni az Atlanti-óceánt? Miért játszik a Rice Texasban? Mi úgy döntöttünk, hogy a Holdra megyünk. Nem azért választjuk a Holdra való utazást ebben az évtizedben, és a többi dolgot, mert könnyű, hanem mert nehéz (...)”. A Hold emberes meghódítása közül a legszámottevőbb az Apollo–11 volt, amelyet egy Saturn V rakéta indított útnak a floridai Kennedy Űrközpontból július 16-án, Neil Armstrong parancsnokot, Michael Collins parancsnokimodul-pilótát és „Buzz” Aldrin holdkomppilótát szállítva.
Az Apollo-űrhajó három részből állt: egy parancsnoki modulból (CM), amely a három űrhajós kabinját tartalmazta, ez volt az egyetlen rész, amely visszatért a Földre; egy kiszolgálómodulból (SM), amely a parancsnoki modult támogatta meghajtással, elektromos energiával, oxigénnel és vízzel; és egy holdkompból (LM), amely két fokozatból állt – egy leszálló fokozatból a Holdra való leszálláshoz, és egy felszálló fokozatból, ami az űrhajósokat visszahelyezte Hold körüli pályára.
Neil Armstrong és Buzz Aldrin 1969. július 20-án szállt le az Eagle (Sas) nevű holdkomppal a Holdra, a Nyugalom Tengerének (Mare Tranquillitatis) nevezett felszíni formációra. Majd 6 órával és 39 perccel később Armstrong lépett először a felszínre, Aldrin 19 perccel később csatlakozott hozzá, kb. két és fél órás űrsétát (EVA, extravehicular activity) töltve ott. Mintegy 21,5 kg holdi kőzetmintát gyűjtöttek össze, miközben Collins a parancsnoki modult Hold körüli pályán tartotta. Összesen 21 óra 36 percet tartózkodott a Holdon a Sas, míg újra csatlakoztak a parancsnoki modulhoz. Július 24-én értek vissza a Földre, a több napos űrutazás után végül a Csendes-óceánba csobbantak.
A médiában
Mivel Armstrong első lépését a Hold felszínén élőben közvetítette a televízió, becslések szerint körülbelül 650 millió ember követte az eseményeket a világ minden tájáról. Ekkor hangzott el a jól ismert mondat is: „kis lépés [egy] embernek, egy óriási ugrás az emberiségnek.” Amerikában a holdraszállás körüli események a legnézettebb televíziós műsorszám volt addig a napig. A küldetésről széles körben beszámolt a sajtó is.
Hogyan tudták közvetíteni? Amikor Armstrong kilépett a Sasból, egy TV-kamerát tartott a kezében, amellyel közvetíteni tudta az eseményt. A kamerát ezután egy állványon helyezték el, nem messze a holdkomptól. Fél órával később Nixon elnök telefonkapcsolaton keresztül beszélt az űrhajósokkal.
Jelentősége
Az Apollo–11 hatékonyan bizonyította az Egyesült Államok győzelmét az űrversenyben, teljesítve a John F. Kennedy elnök által 1961-ben elhangzott nemzeti célt, hogy még „ebben az évtizedben embert juttatunk a Holdra, és biztonságban visszahozzuk a Földre”. Annak ellenére, hogy a Szovjetunió már korábban elsőként küldött műholdakat (Szputnyik), illetve élőlényt (Lajka) és embert (Gagarin) az űrbe, Föld körüli pályára, de azzal, hogy Amerika juttatott először embert a Holdra, neki tulajdonítják ennek a versenynek a győzelmét.
Tudjuk, hogy ez az esemény egy „hatalmas ugrás” volt az emberiség számára. Az ezt követő holdraszállások során sikerült egyre jobban feltérképezni a Holdat. A hatodik és egyben utolsó ilyen próbálkozás 1972-ben történt (Apollo–17), amellyel ugyanakkor le is zárult az Apollo-korszak.
Sok egyéb mellett érdemes megemlíteni, hogy az Apollo-missziók jelentették az első olyan eseményt, amikor emberek utaztak át a Van Allen-öveken (a Föld magnetoszféráján), amely egyike volt a küldetés tervezői által ismert számos sugárzási veszélynek. Egyesek úgy vélik, hogy a magnetoszféra létezése miatt soha nem jártunk a Holdon. A tervezésnél azonban figyelembe vették ezek helyzetét: olyan időpontokat és pályákat választottak, hogy az űrhajósok a lehető legrövidebb idő alatt haladhassanak át a sugárzási zónán. Az Apollo–11 megkerülte a belső övet, és csak a külső öv gyengébb részén haladt át. Mivel így rövid idő alatt haladtak át rajtuk, az űrhajósok alacsony sugárterhelésnek voltak kitéve.
Megjelenése a populáris kultúrában
Számos könyv, film, sorozat, zene és egyéb alkotás született, amelyet az első holdraszállás ihletett. Mindezek közül kiemelek néhány filmet, amelyeket érdemes megtekinteni:
- Az első ember (First Man, 2018)
- Holdárnyékban (In the shadow of the Moon, 2007) – dokumentumfilm
- több tévéműsorban, sorozatban is utaltak az eseményre, például a Futurama, a Dr. Who és az Időtlen időkben, valamint olyan filmekben is, mint a Men in Black és a Transformers.
- For All Mankind – 2019-es sorozat, amely egy alternatív valóságot dolgoz fel azzal kapcsolatban, hogy mi történhetett volna, ha az oroszok nyerik meg az űrversenyt
Ezenkívül még sok dokumentum- és játékfilm készült az Apollo–11-ről.
Ami pedig a zenét illeti, érdemes az alábbiakat meghallgatni:
- Byrds: Armstrong, Aldrin and Collins című dala az 1969-es Ballad of Easy Rider című albumon
- Howlin' Wolf: Coon on the Moon – az 1973-as The Back Door Wolf című albumon
- Ayreon: One Small Step
- az ikonikus dal, a Fly Me to the Moon, amely eredetileg 1954-ben íródott, az Apollo-11 küldetés után új népszerűségre tett szert, különösen Frank Sinatra előadásában.
És hová vezetett mindez?
Az Apollo-program megalapozta az űrkutatást, illetve a Hold tanulmányozását, további kutatását, vizsgálatát. Annak ellenére, hogy egy kis időre megszűnt az érdeklődés égi kísérőnk iránt, az elmúlt időszakban újra fókuszpontba került.
Több ország űrügynöksége is küldött szondát a Holdra, 1990-ben a japán Hiten, 1994-ben az amerikai Clementine űrszonda, 1998-ban pedig a Lunar Prospector látogatta meg az égitestet. Az első európai szondára, a SMART–1-re, amelyet az Európai Űrügynökség (ESA) küldött fel, 2003-ig kellett várni. A NASA Lunar Reconnaissance Orbiter (LRO) szondája 2009 óta kering a Hold körül, a korábbiaknál részletesebb képeket készítve.
Kína 2007-től kezdve, India pedig 2008-tól több szondát is küldött a Hold vizsgálatára.
2019-ben a SpaceX Falcon–9 hordozórakétája az űrbe vitte a Beresheet nevű űrszondát, amely az Izraeli Űrügynökség, a SpaceIL első holdszondája volt.
A jövőre vonatkozóan is is rengeteg terv van a Holddal kapcsolatban, pl. újabb emberes küldetések indítása, illetve holdbázis létrehozása. Az Artemis-program keretében lenne lehetőség ismét embert küldeni a Hold felszínére, ezt 2027 körülre tervezik. Az első űrállomás a Hold körül, a Lunar Gateway pedig az évtized vége felé fog pályára állni a tervek szerint.
Az egyetlen űrprogram, ami a mai napig az égitesten emberekkel landolni tudott, az Apollo-program volt. 2006 óta pedig folyamatosan kering legalább egy műhold a Hold körül, elsősorban annak kutatása és megfigyelése céljából.
Szerző: Diószegi Orsolya Enikő, Tudományos újságíró