Távcsővel a holdi krátereket és a Szaturnusz gyűrűjét is megtekinthetjük az éjszaka folyamán.
Hűséges égi kísérőnk felszíni csodái
Holdunk története 4,5 milliárd évvel ezelőtt kezdődött, amikor is (a jelenlegi elméleteink szerint) a Theia nevű, Mars méretű bolygó eltalálta a Földet. A becsapódás következtében hatalmas mennyiségű anyag került a világűrbe, amelynek egy része Föld körüli pályára állt, és egy nagyobb méretű égitestté állt össze. A kozmikus katasztrófa következtében létrejött Naprendszerünk ötödik legnagyobb holdja. Az évmilliárdok alatt számos aszteroida csapódott a Hold felszínébe, azok hatására óriási kráterek keletkeztek. Továbbá aktív vulkanizmus is jelen volt égi kísérőnkön, amelynek következtében a felszínre törő láva elárasztotta a becsapódási medencéket. Majd a kihűlése után fekete színű bazalt maradt hátra. Ezeket a területeket nevezzük tengereknek, amelyekben láthatunk frissebb krátereket, illetve hatalmas hegyvonulatokat is. Mivel a Holdon nincs időjárás, sem tektonikai lemezmozgás, így a több milliárd éves felszíni alakzatok a mai napig megfigyelhetőek. Sőt mi több, a Hold felszínének 99%-a idősebb mint 2 milliárd év. Azonban a Holdnak nem tekinthetjük meg a Földről az egész felszínét a kötött keringése miatt. Ugyanis a Holdnak 27,3 napba telik, amíg megfordul a saját tengelye körül, és nagyjából ugyanennyi idő alatt kerüli meg a Földet. Ennek következtében mindig csak ugyanaz a fele látszik a Földről.
A legszebb gyűrűs bolygó
A Szaturnusz Naprendszerünk második legnagyobb bolygója, a maga 116.000 km-es átmérőjével. Eddig 146 holdját azonosították, és ezzel nemcsak a legszebb gyűrűvel, hanem a legtöbb kísérővel körülvett égitest lett. A legnagyobb és egyik legizgalmasabb holdját, a Titant – ami még a Merkúrnál is nagyobb – 1665-ben fedezte fel Christiaan Huygens, azonban az észlelése binokulárt vagy távcsövet igényel, mivel a legnagyobb fényessége 8,2 magnitúdó. Az első űrszonda, amely eljutott a gázóriásig, a Pioneer–11 volt 1979-ben, majd néhány évvel később a Voyager–1 és –2 követte, amelyek adatokat gyűjtöttek a gázóriásról és a Titan légköréről. Végül a Cassin–Huygensszonda Huygens leszállóegysége 2005 januárjában leszállt a Titan felszínére, és ereszkedés közben számos adatot és képet gyűjtött a légköri, majd a felszíni viszonyokról. Az eddig összegyűjtött adatok alapján kijelenthető, hogy a Földet leszámítva az egyetlen égitest a Naprendszerünkben, amelynek számottevő légköre van. A légköre legnagyobb részben nitrogénből áll, valamint évszakosan változó mértékben metánból és kis mennyiségben hidrogénből. A hold narancssárga-barnás színét a szénhidrogéneknek köszönheti, a felszíne fölötti 100–200 km-re tholin (nitrogénben gazdag szerves anyagot tartalmazó) ködréteg található.
A bolygón annyira hideg van, hogy a pólusokon a metán folyékony állapotban van. Hatalmas metántengerek borítják a hold felszínét, amelyek párolognak, és létrejönnek a metánfelhők, majd a metáneső. A legnagyobb ilyen metántenger a Kraken Mare, ez a Kaszpi-tenger méretét is felülmúlja. A NASA Dargonfly küldetésének majd az lesz a célja, hogy egy leszállóegység landoljon ismét a Titan felszínén, majd egy kvadrokopter két éven át vizsgálná az égitestet. Erre azonban legalább 2034-ig várnunk kell, de amennyiben megvalósul a küldetés, akkor a Mars után Naprendszerünk második legnagyobb holdján is repülni fog emberek által készített eszköz.
Azonban nemcsak holdjaival és méretével, hanem gyűrűrendszerével is kiemelkedik a Szaturnusz. A gyűrűje a bolygó egyenlítője síkjában kering, a szélessége 120.000 km, de a gyűrűk vastagsága csak néhányszor 10 méter van. A csillagászok még kutatják, hogy mitől alakulhatott ki. Két valószínű elmélet is van, az első szerint a Szaturnusz egyik holdja túl közel került a bolygóhoz, amelynek gravitációs ereje szétszakította, és a széttöredezett anyag hatalmas sziklái pályára álltak a bolygó körül. A második elmélet szerint két holdja ütközött össze, és azok darabjai a mai napig a gázóriás körül keringenek.
A fedés észlelése
Január 4-én, szombat este 18:00-kor érdemes elkezdeni a páros észlelését. Ekkor majd’ 28 fokkal lesznek a horizont fölött a délnyugati égbolton, és a negyedholdtól balra fent lesz látható az 1 magnitúdós sárgás fényű Szaturnusz. A páros között csak bő 19 ívperc lesz ekkor a távolság, amelynek köszönhetően szabad szemmel, távcsőben és binokulárban is egymás mellett jól láthatjuk az égi párost. Már egy kisebb méretű – 7 centiméter körüli tükör- vagy lencseátmérőjű – csillagászati távcsővel és 150-szeres nagyítással jól kivehető lesz a Szaturnusz 16 ívmásodperces bolygókorongja és fenséges, jelenleg éppen pengevékonynak látszó gyűrűrendszere.
Azonban nem csak azt érdemes megfigyelni, hanem a bolygótól balra fent látható Titan holdat is. Sőt mi több, a Szaturnusz és legnagyobb kísérője között megfigyelhetjük a 6,7 magnitúdós és több mint 560 fényévre lévő 85 Aqr csillagot, amely csak azon az estén lesz együtt látható a Szaturnusz holdjaival. Ha valaki távcsővel rendelkezik, ügyesen bánik vele és vállalkozó szellemű, a fedés előtt két perc és tizenhárom másodperccel a sötét holdkorong felső részén elcsípheti az 5,5 magnitúdós h Aquarii csillag belépését, egyfajta bemelegítésképp (és hogy lássuk, tényleg ezred másodperc alatt tűnik el az a fénypont). Majd azután sebesen vissza kell állni a sötét holdperemhez már egészen közel levő bolygóra (ehhez kell a magabiztos távcsőkezelés vagy olyan kis nagyítás, hogy a teljes hokdkorong beleférjen a látómezőbe, ami nem olyan lehetetlen). Ha valaki nem kellően ügyes, inkább a Szaturnuszra koncentráljon csak! A bolygófedés Budapestről nézve 18:45-kor következik be, a Szaturnusz korongjának eltűnése 42 hosszú másodpercig tart. Ha egy csillagot figyelünk meg, amint eltűnik a Hold mögött, az egy szempillantás alatt lejátszódik. A mi Naprendszerünkben levő Szaturnusz átmeneti eltünése, mivel kiterjedt objektum, jóval tovább tart majd. Szabad szemmel azt fogjuk látni, ahogyan a fényes, csillagszerű fénypont egyre közelebb kerül égi kísérőnk hamuszürke fényben sejlő korongjához, majd fokozatosan elhalványodik és végül teljesen eltűnik. Ha távcsővel és nagyobb nagyítással nézzük a belépést, akkor előtte 27 másodperccel a bolygó jobb oldalán levő gyűrűív kezd eltűnni a Hold mögött, mielőtt a bolygókorong érintené az égi kísérőnket. A Hold korongjának észlelését nagyban elősegíti a hamuszürke fény. A jelenséget az okozza, hogy a Föld óceánjai és felhői visszaverik a Napról érkező fényt, ami halványan megvilágítja égi kísérőnk teljes korongját. Távcsövünkben jól megfigyelhető lesz, ahogyan elsőként a bolygó jobb oldalán levő gyűrűk kezdenek belépni a Hold mögé (mintha egy sötét, mozgó fal takarná el), majd a Szaturnusz bolygó korongja érinti égi kísérőnk peremét, és fokozatosan eltűnik, majd végül a bolygó bal oldalán levő gyűrűrészek is áldozatuk esnek.
Ha most azt hisszük, hogy vége a shownak, tévedünk! Másfél perccel később az „álhold”, a 85 Aqr is belép a Hold mögé, villanásnyi idő alatt. Az igazi ínyencek pedig még ráhúznak hat és fél percet a távcsövükkel, mert a Titan holdat is végül elnyeli a sötét oldal 18:52-kor.
Igazán felejthetetlen pillanatoknak leszünk majd tanúi!
Mialatt várjuk a Szaturnusz előbukkanását, addig gyönyörködhetünk a Hold felszíni képződményeiben. Égi kísérőnk északi, felső féltekéjén a terminátor – az a vonal, amely elválasztja a Hold megvilágított és árnyékos részét – közelében található a Posidonius-kráter. A majdnem 100 km átmérőjű kráternek több különlegessége is van. A kráterperemen belül egy kisebb, második peremet is észlelhetünk. Sőt mi több, egykor a kráter aljzata lávával volt feltöltve, amely megszilárdult és fekete bazaltot képzett a Posidonius alján, ami több helyen is megrepedezett, ezzel rianásokat hozva létre.
Déli irányba követve távcsővel az árnyékvonalat, lejjebb megtekinthetjük a Hold egyik legősibb felszíni képződményét. A 4,5-3,9 milliárd évvel ezelőtt kialakult Janssen-kráter a Hold egyik ékköve. A 200 kilométeres átmérőjével az egyik legnagyobb kráter, és idős kora miatt számos becsapódás érte. Ennek köszönhetően több krátert is megfigyelhetünk a Janssenen belül. Sőt mi több, a kráter aljzatán akár rianásokat is megpillanthatunk.
A bolygó kilépését 19:38-kor figyelhetjük meg a Hold déli pólusánál, szinte pontosan a fényes holdkorong legalján, először a Szaturnusz déli féltekéje kezd el kibukkanni, majd a gyűrű, nagyjából párhuzamosan a holdperemmel, végül az északi félteke is előbukkan. Távcsőben szépen látható lesz a jelenség, binokulárban pedig azt láthatjuk, ahogyan a fényes bolygó előbújik égi kísérőnk mögül. Magát a kilépést szabad szemmel az élesebb szeműek tudják majd megtekinteni, de mivel a Hold erőteljes fénye elnyomja az 1 magnitúdós bolygó fényét, binokulárral érdemes észlelni. Fontos hogy a kilépés előtt nagyon pontosan tájoljuk be magunkat, hol is lép ki a bolygó a fényes holdkorong peremén, mert teljesen váratlanul bukkan elő a bolygó, akár le is maradhatunk a szépséges és izgalmas pillanatokról. A Szaturnusz korongjának kilépése most csak 37 másodpercig tart majd a holdkorong másképp hajló íve miatt a belépéshez képest.
Az este előrehaladtával egyre távolodik égi kísérőnktől Naprendszerünk második legnagyobb bolygója. Emiatt 20:00-kor már 10’-cel távolabb láthatjuk szabad szemmel a Szaturnuszt a Holdtól. A Szaturnusz megtekintését a kilépés után segíti, ha az egyik ujjunkkal eltakarjuk a Holdat. A Hold–Szaturnusz randevút egészen 21:21-ig tudjuk megfigyelni, mert utána az égitestek a horizont alá buknak.
Már csak az időjárásnak kell kegyesnek lenni hozzánk, hogy eme ritka, de nagyon látványos jelenséget láthassuk, megtapasztaljuk mozgó Naprendszerünket!
Szerző: Vizi Róbert, Bemutató csillagász