A jelenséget nem érdemes kihagyni, mivel ebben az évben utoljára lehet ennyire közel látni a két égitestet egymáshoz. A távcsöves észlelők megfigyelhetik a Szaturnusz közel éléről látszó gyűrűjét, amire csak 14 évente van lehetőség, illetve a Hold óriási krátereit és hatalmas hegyvonulatait is.
Az égi páros találkozása
November 29-én, szombat este 18:00-kor érdemes elkezdeni az észlelést, amikor beállt a csillagászati sötétség. A déli égbolt felé kell tekintenünk, ahol 37 fokos magasságban lesz látható az égi páros. A 65%-os Hold alatt lesz látható a 0,9 magnitúdós, sárgás fényű Szaturnusz. A köztük lévő távolság kicsivel több mint 2 fok lesz, és ebben az évben utoljára láthatjuk ennyire közel egymáshoz a két égitestet. A hosszú éjszakának köszönhetően sokáig tudunk gyönyörködni az égi kettősben, mivel a Szaturnusz 0:43-kor bukik a horizont alá.
A csillagászati jelenség oka
Az együttállás amiatt alakulhat ki, hogy Naprendszerünk bolygói és kísérőik az ekliptika vonala mentén mozognak a Nap körüli keringésük során. Az ekliptika a Nap egy év alatt megtett látszó útja az égen, illetve bolygónk Nap körüli keringési síkjának égi vetülete. A bolygók és a mi Holdunk is néhány fok eltéréssel ebben a síkban keringenek, ezért látszanak mindig az ekliptika közelében. Égi kísérőnk így gyakran kerül szoros vagy laza együttállásba Naprendszerünk bolygóival.
A Szaturnusz hajszálvékony gyűrűje
A bolygók néhány fokkal eltérve keringenek az ekliptika vonalától, és minél távolabb helyezkednek el a Naptól, annál tovább tart egy keringés megtétele. A Föld 365 nap alatt kerüli meg központi csillagunkat, azonban az 1,5 milliárd kilométerre lévő Szaturnusznak 29 évre van szüksége. Ennek-, a néhány fokos pályahajlása és amiatt hogy a bolygó forgástengelye (és így a gyűrűrendszere is) 27 fokkal hajlik a keringési síkjához, évről évre más szögben látunk rá a Szaturnuszra. A legkisebb gyűrűhajlást azonban csak 14 évente észlelhetjük, amennyiben a Szaturnusz megfelelő égi pozícióban van. Ekkor az élével felénk billenő gyűrűrendszert távcsővel sem láthatjuk. Ebben az évben márciusban volt a legkisebb a gyűrűhajlás, azonban a Naphoz túl közel volt a bolygó, így nem lehetett észlelni. Szerencsénkre a második legkisebb gyűrűhajlás idején, most novemberben már magasan jár a bolygó a téli égbolton, és megfelelőek az észlelési körülmények. Érdemes távcsövet ragadnunk és megtekinteni a jelenséget, mivel legközelebb csak 2038 októberében láthatjuk ismét éléről a Szaturnusz gyűrűit.
A Hold kráterei és a Szaturnusz cérnavékony gyűrűje
A távcsöves észlelést akár már 18:40-kor érdemes megkezdeni, amikor a páros 40 fokos magasságban delel. Ekkor a legkedvezőbb az égbolt sötétsége, illetve kevésbé zavaróak a légköri turbulenciák. Már egy kisebb csillagászati távcsővel és 100-szoros nagyítással megcsodálhatjuk a Hold fantasztikus krátereit és hegyvonulatait. Az észlelést a terminátor – a Hold megvilágított és árnyékos oldalát elválasztó vonal – mentén érdemes végezni, mivel itt láthatók a legkontrasztosabban az egyes felszíni képződmények.
A Hold északi, felső féltekéjén található a Plato-kráter, amely 3,8-3,2 milliárd évvel ezelőtt keletkezett. A 101 km átmérőjű felszíni képződmény aljzata fekete bazaltlávával van feltöltve, amelyen a kráter peremének az árnyékát is megfigyelhetjük. A kráter körül a holdi Alpokot láthatjuk (Montes Alpes), amely 250 kilométer hosszan húzódik égi kísérőnk felszínén, és hegycsúcsai 2-3 kilométer magasak.
A Plato-krátertől délre, lentebb a terminátor mentén észlelhető égi kísérőnk egyik, ha nem a legszebb krátere, a Copernicus. A nagyjából 1,1 milliárd éves felszíni képződmény szerkezete rendkívül összetett. A kráter közepén több központi csúcsot is észlelhetünk, amelyek magassága közel 1 km. A kráter pereme teraszos szerkezetű ,és körülötte a becsapódás után keletkezett törmeléktakarót és sugársávokat egyaránt jól megfigyelhetjük. A krátertől fentebb, északra helyezkedik el a Kárpátok hegység (Montes Carpatus), amit az árnyékvonal kettévág, így a hegycsúcsai árnyékaiban is gyönyörködhetünk.
Hűséges égi kísérőnk déli, lentebbi részén észlelhetjük a Hold Föld felőli oldalán látható második legnagyobb krátert. A Clavius 3,9 milliárd évvel ezelőtt keletkezett és 225 km-es átmérőjével a Hold egyik legrégebbi és legnagyobb krátere. A lepusztult kráterfalon és hatalmas méretén túl érdemes a kráterben található öt tagból álló kráterláncolatot is észlelni, amelyet „szamárlétra” néven is emlegetnek.
A Szaturnusz észleléséhez már egy közepes (10-15 centiméter átmérőjű) távcsőre és 150-szeres nagyításra lesz szükségünk. A Szaturnusz gyűrűje nagyjából 400 millió éves a Cassini űrszonda adatai alapján. Két elmélet van a kialakulására, az első szerint egy jeges kísérő túl közel ment a bolygóhoz, aminek a gravitációs ereje darabokra törte. A második elmélet szerint két jeges kísérő ütközött, és a darabjaik pályára álltak a bolygó körül. Távcsövünkben a hatalmas gyűrűrendszer most csak egy vékony vonalként lesz észlelhető. A jelenséget 14 évente lehet megfigyelni, és legközelebb 2038 októberében lesz alkalom ilyen látvány észlelésére.
A bolygó mellett egy fényesebb csillagként lesz látható Naprendszerünk második legnagyobb holdja, a Titan. A Huygens leszálló egység 2005-ben landolt az égitest felszínén, és számos adatot továbbított. A legizgalmasabb felfedezés az volt, hogy a Titan északi és déli pólusán annyira hideg van, hogy a metán folyékony állapotban van. Hatalmas metántengerek borítják a hold felszínét, amelyek párolognak, és létrejönnek a metánfelhők, majd azokból metáneső hullik. A legnagyobb ilyen metántenger a Kraken Mare, ez a Kaszpi-tenger méretét is felülmúlja.
Ebben az évben utoljára láthatjuk ennyire közel egymáshoz a Holdat és a Szaturnuszt. Valamint távcsövünkkel megcsodálhatjuk a Hold fantasztikus krátereit és a Szaturnusz vékony gyűrűrendszere is csak ránk vár.
Szerző: Vizi Róbert, Bemutató csillagász
Svábhegyi Csillagvizsgáló