Az (1) Ceres törpebolygó november során átvonul a Hyadok csillaghalmazon, több pompás együttállást is produkálva.
November 13-án, szombat este jön az első felvonás! Keressük fel este 10 körül a Bika csillagképet, azon belül is a bika fejét és szarvait ábrázoló Hyadokat.
Az aszteroida-övezetünk legnagyobb égitestje, a Ceres mintegy 9 ívpercre közelíti meg a 75 Tau jelű csillagot. A 75 Tau egy halvány, de szabad szemmel még épp látható csillag, a vörös óriások közé tartozik, korát 2,7 milliárd évre becsülik.
Életútján elérte azt a fázist, amikor kifogyván a hidrogénből, a magjában hélium fúzionál, hatalmasra fújva fel a csillagot. A tőlünk 178 fényévre lévő csillag tömege másfélszerese, átmérője 11-szerese Napunkénak.
Aggodalomra azonban semmi ok, szerencsére nem falja majd fel első számú kisbolygónkat!
A Cerest 1801-ben fedezte fel Giuseppe Piazzi. Érdemes néhány dolgot megjegyezni róla:
- Valójában törpebolygó, akárcsak a Plútó, szép kerek alakkal.
- Nevét a gabonák, az aratás és az anyai szeretet római istennője után kapta.
- A Mars és a Jupiter között, a kisbolygó övben kering.
- Átmérője 950 km, kőzetmagját jeges kéreg borítja.
- Protoplanéta, mely az ősi naprendszer kialakulása során megrekedt a bolygófejlődésben.
Az égi találkozónak az óriáscsillag és a kisbolygó között a Hyadok csillaghalmaza nyújt káprázatos hátteret. A nyílthalmaz több szempontból is különleges nekünk, földlakóknak.
Először is ez a halmaz van hozzánk a legközelebb, másodszor mindmáig tartja a legtöbbet tanulmányozott csillaghalmaz nem hivatalos rekordját!
Káprázatos látvány szabad szemmel, egy V alakú csillagcsoportosulás, majdnem pontosan a Bika csillagkép közepén. 153 fényévre található tőlünk. Öt legfényesebb csillaga megette már a kenyere, vagyis a hidrogénje javát és most jó úton van az óriássá válás irányába. A mitológia szerint az öt csillag Atlasz leányai, féltestvérei a Plejádoknak, vagyis a hét nővérnek, melyet Fiastyúkként is ismerünk.
A halmaz előtti legfényesebb csillag az Aldebaran, a bika vérben forgó szeme, fényes látványos téli csillag. Nem tagja a halmaznak, egy előtércsillag, de pont a bika szeme helyén!
A Ceres megtalálásához használjunk egy egyszerű binokulárt, melybe az egész halmaz belefér. A bika szarva alsó szára fölött, középtájon lesz az 5,1 magnitúdós 75 Tau, tőle kicsit balra fölfelé a 7,3 magnitúdós Ceres.
Nagyobb távcsővel jól megkülönböztethetjük a 75 Tau narancsos színét, míg mellette a Ceres fakó szürkés-lilásnak látszik majd. Ha van némi türelmünk, és távcsővel, nagyobb nagyításon, pár óra múlva, újra megkeressük a Cerest, kiválóan láthatjuk, hogy elmozdult Nap köröli pályáján, és még beljebb sodródott a Bika szarvai közé. De ha nem vagyunk éjszakai baglyok, másnap is felkereshetjük, akkor még látványosabb az elmozdulás!
A legnagyobb látszó átmérőjű kisbolygó a legnagyobb látszó átmérőjű nyílthalmaz közepén, észlelésre fel!
Szerző: Talabér Gergely, Amatőrcsillagász/ Tudományos újságíró
CSFK Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézet / Svábhegyi Csillagvizsgáló