Az M90 körülbelül 60 millió fényévre található tőlünk, és a Szűz és a Bereniké Haja csillagkép határán, de még a Szűz csillagképben, számos más galaxis társaságában figyelhető meg.
Az M90 úgynevezett köztes spirálgalaxis. Ez azt jelenti, hogy alaktani szempontból a közönséges spirálgalaxisok és a küllős spirálgalaxisok közé sorolható. A karok nem szimmetrikusan állnak a galaxis körül egy síkban, mint ahogyan az a mi galaxisunk, a Tejútrendszer esetében van. Az is megfigyelhető, hogy a csillagközi gáz a galaxis egy részén hiányzik, csak a galaxis centrumához közeli régiókban van jelen. A karok külső részéből ezek hiányoznak.
Ennek oka a galaxis mozgalmas környezete. A Virgo-halmaz sűrű galaxisközösségében az M90 többször is kölcsönhatásba kerülhetett más galaxisokkal és a galaxishalmazban levő forró gázzal. Ezek a kölcsönhatások fokozatosan eltávolították a galaxis csillagközi anyagának jelentős részét. Ez nem egyedülálló folyamat a galaxisok kölcsönhatása során. A folyamat különösen érzékenyen érinti a csillagkeletkezési tartományokat. A kifújt anyag egy része ma már nem is a galaktikus síkban található, hanem azon kívül sodródik. Ezekben a régiókban a gáz már túl ritka ahhoz, hogy új csillagok szülessenek belőle.
Az ilyen objektumokat a csillagászatban „vérszegény galaxisoknak” nevezik. Ez a név arra utal, hogy a galaxis elveszítette a csillagok keletkezéséhez szükséges anyagokat, és ez a galaxis megjelenésén is látszik, hiszen a karok sokkal simább, egyenletesebb szerkezetűek. Az M90 azonban még ebben a kategóriában is különleges.
Azt várnánk, hogy egy ilyen galaxisban nincsenek fiatal csillagok, vagy nagy nagyon kismértékű a csillagkeletkezés üteme. Az M90 egy része viszont ennek az ellenkezőjét mutatja. A galaxis központi régiójában intenzív csillagkeletkezés zajlik. A csillagászok becslése szerint körülbelül 50 000 O és B spektrumtípusú csillag található benne. Ezek nagy tömegű, kék színű óriáscsillagok, amelyek csakis nagyon fiatalok lehetnek.
A nagy tömegű csillagok sokkal több anyagot tartalmaznak, mint a kisebbek, mégis hamarabb érnek a fejlődésük végére. Ennek oka, hogy a csillag belsejében zajló magfúzió üteme sokkal intenzívebb, és így hiába a több rendelkezésére álló anyag, hamarabb elfogy. Egy O típusú csillag akár néhány millió év alatt végigjárhatja teljes fejlődési útját, míg a Naphoz hasonló tömegű csillagok milliárd éveken keresztül ugyanabban az állapotukban maradnak. A Nap például a jelenlegi, fősorozati állapotában körülbelül 10 milliárd évet tölt.
Az M90-ben található nagy tömegű csillagok rövid életük végén II-es típusú szupernóvaként robbannak fel. Ezek a kozmikus robbanások nemcsak új elemeket szórnak szét az űrben, hanem hatalmas lökéshullámokat és csillagszeleket is keltenek. A kutatók szerint a galaxis története során rengeteg ilyen szupernóva-robbanás is bekövetkezhetett. Ezek az események tovább növelték a galaxisból kifújt anyag mennyiségét. A kifújt anyagnak köszönhetően a jövőben fokozatosan egyre inkább hasonlíthat a Messier 64, vagyis a Fekete Szem-galaxis típusára, később pedig akár lentikuláris (lencseszerű) galaxissá is válhat. Ez egy átmeneti kategória a spirális és elliptikus galaxisok között, ahol a spirálkarok már eltűnnek, de a korongszerkezet még megmarad.
A galaxis átmérője körülbelül 165 000 fényév, tehát jóval nagyobb a Tejútrendszernél. Becslések szerint akár egybillió (1000 milliárd) csillagot is tartalmazhat. Az abszolút fényessége meghaladja nemcsak a Tejútrendszerét, hanem még az Andromeda-galaxis fényességét is.
Az abszolút fényesség a csillagászatban azt mutatja meg, milyen fényes lenne az objektum egy szabványos távolságból nézve. Ahhoz azonban, hogy ki tudjuk számolni az abszolút fényességet, ismernünk kell az adott objektum távolságát. Az M90 távolságának meghatározása problémásabb, mint más galaxisoké. A spirálgalaxisok esetében gyakran használják az ún. Tully–Fisher-összefüggést, amely kapcsolatot teremt a galaxis forgási sebessége és az abszolút fényessége között. Az M90 azonban annyira rendhagyó szerkezetű és fejlődési állapotú, hogy ez a módszer nem alkalmazható megbízhatóan rá. Szupernóva-robbanást sem figyeltünk meg benne, ami segíthetett volna akár a távolságának meghatározásban.
Különleges tulajdonsága az is, hogy az M90 a kevés kékeltolódású galaxisok egyike. A legtöbb távoli galaxis színképe vöröseltolódást mutat, mert a Világegyetem tágulása miatt távolodik tőlünk. Az M90 azonban olyan mozgást végez a Virgo-halmazon belül, hogy jelenleg felénk közeledő sebességet mérünk nála. Nagy sebességgel halad át a galaxishalmazon, és az sem kizárt, hogy idővel teljesen elhagyja azt.
Az M90 körülbelül 1000 gömbhalmazt is tartalmaz. Ez spirálgalaxisokhoz képest meglepően nagy szám, hiszen a legtöbb spirálgalaxisban inkább néhány száz ilyen ősi csillaghalmaz van.
Amatőrcsillagászati szempontból az M90 hálás, 9,5 magnitúdós célpont. Májusban figyelhető meg a legjobban, és a Virgo-halmaz galaxisaiban gazdag területén helyezkedik el. Bár a környék tele van halvány galaxisokkal, az M90 hosszúkás, 10’x4’-es méretű karakteres formája, csillagszerű magja miatt viszonylag könnyen felismerhető. Közepes vagy nagyobb távcsőbe tekintve is szépen megmutatja fényes magját és elnyúlt szerkezetét.
Szerző: Király Amanda, Bemutató csillagász
Svábhegyi Csillagvizsgáló