A Bereniké Haja csillagképben található és a Virgo galaxishalmaz tagja. Ez a galaxishalmaz ezernél is több galaxist tartalmaz, a Messier-objektumok közül pedig 16-ot.
Az M88-at Charles Messier fedezte fel 1781-ben, számos más objektummal együtt ugyanazon az éjszakán. Az ő számára ezek olyan ködös objektumok voltak, amelyekről tudta, hogy nem üstökösök. A szakterülete alapvetően az üstökösök felfedezése volt és a ködök gyűjteményével ki tudta zárni azokat az objektumokat, amelyek nem azok.
A Messier 88 egy spirálgalaxis. A galaxist kissé oldalról látjuk, de a spirálszerkezete így is jól megfigyelhető. A spirálkarok közepes mértékben vannak feltekeredve, és a galaxis közepét nem szeli át küllők. A galaxis méretét és formáját tekintve is hasonló a mi galaxisunkhoz, a Tejútrendszerhez. A sugara körülbelül 52 500 fényév, és nagyjából 400 milliárd csillagot tartalmaz.
A Messier 88 távolságát körülbelül 60 millió fényévre becsülik. Jogosan merül fel a kérdés: miért nem tudjuk pontosabban? A nagyon távoli galaxisok esetében a távolságmérés rendkívül nehéz feladat. A csillagászok több különböző módszert alkalmaznak. A cefeida típusú változócsillagok alkalmasak a távolságmérésre. Ezek a csillagok periodikusan változtatják a fényüket, és abból, hogy mennyi ideig tart egy ilyen fényváltozási periódus, kiszámolható, hogy mekkora a csillag sugárzási teljesítménye. Ehhez képest azt is látjuk, hogy a távoli galaxisban milyen fényes – vagyis mennyire halvány. Ez alapján kiszámolható a csillag távolsága, és így az annak otthonául szolgáló galaxisé is. Azonban egyetlen cefeida típusú változócsillagot kiszúrni egy hatalmas, távoli galaxisban nem egyszerű feladat.
Az a fajta csillag, ami még egy távoli galaxisban is feltűnően látszik, az például egy szupernóva. Ezek közül az Ia típusú szupernóvák azok, amelyek leginkább alkalmasak a távolságmérésre. Ezek a szupernóvák kettőscsillagokból alakulnak ki, ahol az egyik tag vörös óriás, a másik pedig egy fehér törpe. A fehér törpe anyagot szív el a vörös óriástól, és egyre nagyobbra hízik. Ennek azonban van egy felső határa, ami a Nap tömegének 1,44-szerese. Amikor ezt a tömeget a fehér törpe eléri, Ia típusú szupernóvává válik, és ez szintén meghatározott mértékű energia felszabadulásával jár. A szupernóva fényességének a megmérésével szintén megtudható tehát a távolság. Ezzel csak az a probléma, hogy Ia típusú szupernóvák két fehér törpe ütközése során is kialakulhatnak, amelyek nem alkalmasak a távolságmérésre. Azt pedig, hogy melyik forgatókönyv okozta egy Ia típusú szupernóva kialakulását, nagyon nehéz megállapítani. Az M88-ban ráadásul mindössze eddig egy szupernóvát figyeltek meg, 1999-ben, bár ez éppen Ia típusú volt.
A távolság továbbá becsülhető a vöröseltolódás alapján. Mivel az Univerzum tágul, ezért minél messzebb van egy galaxis, annál gyorsabban is távolodik. Azonban ez sem ilyen egyszerű: a galaxisok maguk is mozognak, ami jelentősen befolyásolhatja a vöröseltolódás mértékét. Ezek a módszerek tehát nem mindig adnak pontosan azonos eredményt.
A Messier 88 úgynevezett kettes típusú Seyfert-galaxis. Ez egy különleges galaxistípus. A galaxis magja aktív, ami azt jelenti, hogy a galaxis középpontja a szokásosnál sokkal több energiát sugároz ki. Ennek oka a galaxis centrumában levő szupernagy tömegű fekete lyuk, amely folyamatosan anyagot nyel el. A befogott anyag, miközben közelít a fekete lyukhoz, hatalmas mennyiségű sugárzást bocsát ki. A Messier 88 központi fekete lyukának tömege akár 80 millió naptömegnyi is lehet.
A Seyfert-galaxisokat két fő csoportra osztják: A kettes típusú Seyfert-galaxisok esetében a galaxis központi régióját részben gáz- és porfelhők takarják el előlünk. Emiatt bizonyos fénykibocsátási jelenségeket kevésbé látunk közvetlenül, mint az egyes típusú Seyfert-galaxisoknál.
A Messier 88 megfelelően sötét égbolton akár egy nagyobb nagyítású binokulárban is megfigyelhető, bár ilyenkor csak halvány, közel 10 magnitúdós pontnak látszik. Kisebb távcsővel többnyire a galaxis lényegesen fényesebb központi magja figyelhető meg és a 7’x4’-es elnyúlt formája. Nagyobb műszerekkel azonban már a korong alakja, és a spirálkarok is láthatóak. Az asztrofotósok számára pedig különösen hálás célpont. A galaxis ráadásul olyan területen látható, ahol számos másik galaxist is észlelhetünk. Ilyenkor tavasszal különösen jó program a Szűz, a Bereniké Haja és az Oroszlán csillagképek vidékét pásztázni, hiszen rengeteg remek galaxist is megfigyelhetünk!
Szerző: Király Amanda, Bemutató csillagász
Svábhegyi Csillagvizsgáló