Nagyjából 30 000 fényévre található tőlünk, az átmérője pedig körülbelül 100 fényév. Több mint 150 000 csillagot tartalmaz. Alakja a gömbhalmazokhoz képest megnyúltabb.
Charles Messier 1764-ben fedezte fel, és 14-es sorszámmal vette fel katalógusába. A francia csillagász távcsöveivel csillagokra bontani még nem lehetett, ahogy a többi gömbhalmazt sem akkortájt. Messier tehát egy ködös, kerek fényfoltot láthatott. Ma már közepes amatőrcsillagászati távcsövekkel is megfigyelhető, hogy csillagok sokaságából áll.
A csillagászatban számos távolságmérési módszert használnak a kutatók, és a gömbhalmazokra ideális módszer az RR Lyrae változócsillagok alapján végzett távolságmeghatározás. Ez a fajta változócsillag olyan gyakori a gömbhalmazokban, hogy olykor halmazváltozóként is szoktak hivatkozni rá. Az RR Lyrae csillagok periodikusan változtatják a fényességüket, jellemzően 8 órától kb. 1 napig terjedő periódussal.
Persze nem a Földről látható fényességétől függ a halmazváltozó periódusa, hanem az ún. abszolút fényességétől. A csillagok fizikailag sem egyformán fényesek. A fényességük különbségének nem csak a távolság az oka, hanem egyszerűen az is, hogy a csillag milyen sok fényt bocsát ki. Ezért aztán a csillagászok bevezettek egy mértékegységet, ez az abszolút magnitúdó, ami megadja, hogy egy bizonyos távolságból (10 parszek), milyen fényesnek látnánk az adott csillagot. Az RR Lyrae típusú változócsillagok abszolút fényessége nagyjából állandó a pulzáció periódusától függetlenül. Ezért aztán az abszolút fényesség és a látszó fényesség különbségéből kiszámolható a csillag és így az azt tartalmazó gömbhalmaz távolsága. Ilyen módszerrel határozták meg a Messier 14 távolságát is.
Az RR Lyrae változócsillagok változásának okát Balázs Júlia kutatta, többek között pontosan azzal a távcsővel, amivel ma is észlelhetnek a látogatóink a Budapest kupolában. 1959-ben publikálta róla az elméletét.
A Messier 14-ben ma már több mint 173 változócsillagot ismerünk (néhányuk még megerősítésre vár), köztük számos RR Lyrae és W Virginis típusú van. A W Virginis változócsillagok fényesssége is periodikusan változásik, ám az ezt kiváltó pulzáció periódusa jóval hosszabb, jellemzően 10-20 nap.
1938 nyarán a halmazban egy nóva lobbant fel (Tejútrendszerünk gömbhalmazaiban ez volt a másodikként felfedezett ilyen esemény). A nóva olyan kitörés, amely rendszerint egy szoros kettős csillagrendszerben következik be: egy fehér törpe anyagot gyűjt a társától, majd a felszínén felhalmozódott hidrogénben hirtelen beindul a termonukleáris reakció. A kitörés során a csillag fényessége rövid idő alatt akár tízezerszeresére is növekedhet. Ezután hónapok alatt fokozatosan elhalványul, és a rendszer visszatér a korábbi, sokkal halványabb állapotába.
A csillagászok azonban nem 1938-ban vették észre a nóvát. Helen Sawyer Hogg fényképfelvételeket készített a halmazról, és az 1938 júniusában készült nyolc lemezen egy olyan csillag jelent meg, amely a korábbi és későbbi felvételeken nem volt látható. A felvételeket azonban csak évtizedekkel később, 1963–64 körül vizsgálták át tüzetesebben, amikor Amelia Wehlau felismerte rajtuk a nóvát.
Az M14 környezetében egy másik gömbhalmaz is található. Az NGC 6366 valamivel több mint 3 fokkal délnyugatra helyezkedik el az M14-től. Ámbár halványabb, amatőrcsillagászati szempontból némileg megnehezíti a gömbhalmaz megtalálását, hiszen össze lehet téveszteni a két csillaghalmazt.
A Kígyótartó egyik mélyég-objektumokban gazdag területe az égboltnak. A Messier 14 a 7,6 magnitúdós fényességével azonban Magyarországról nem emelkedik nagyon magasra, így fontos, hogy olyan észlelőhelyet válasszunk, ahonnan a déli horizont jól látszik, tereptárgyak nem akadályozzák a kilátást. Fontos, hogy párás vagy fényszennyezett égbolton is jelentősen csökkennek az esélyeink a megpillantására, hiszen nagyobb, 11’-es látszó átmérője miatt alacsony a felületi fényessége, könnyebben beleolvad a fényesebb háttérbe a távcsőbe nézve.
Szerző: Király Amanda, Bemutató csillagász
Svábhegyi Csillagvizsgáló