Értelemszerűen a Herkules csillagképben láthatjuk, és 3-500 000 csillagot tartalmaz, egy mindössze nagyjából 145 fényév átmérőjű térrészben. A Földtől körülbelül 25 000 fényév távolságra van.
Az M13-at Edmond Halley angol csillagász és matematikus fedezte fel 1714-ben. Halley a XVII –XVIII. század fordulójának egyik legjelentősebb tudósa volt. Nevét legtöbben a róla elnevezett Halley-üstökösről ismerik: az üstökös időről időre történő visszatérését ugyanis Newton gravitációs elméletére támaszkodva számolta ki előre. Az üstökös pedig valóban ennek megfelelően tért vissza. Munkásságával jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a gravitációs elmélet széles körben elterjedjen tudományos körökben. Ezenkívül csillagkatalógusokat készített, valamint a csillagok mozgását is vizsgálta.
Fél évszázaddal később, 1764-ben Charles Messier is megfigyelte és felvette katalógusába. Messier műszereivel még nem lehetett a halmaz egyes csillagait megkülönböztetni: számára az objektum egy elmosódott, ködös foltnak látszott, és a francia csillagász pontosan ilyen objektumokat katalogizált: azokat a ködös objektumokat, amelyek megtéveszthették őt az üstökösök keresésében. Végül az M13-on kívül számos másik gömbhalmaz is bekerült a katalógusba, sőt a legtöbbnek már mi is szenteltünk külön cikket.
William Herschel jelentősen nagyobb és jobb távcsővel észlelt, mint Messier, és így már képes volt az M13 fényét csillagokra bontani 1784-ben. Világossá vált, hogy a ködös folt valójában csillagokból áll. 1899-ben Harold K. Palmer fényképfelvételek alapján akkurátusan 5482 csillagot azonosított a halmazban: 1016 „fényes” és 4466 „halvány” halmaztagot.
A Messier 13 átmérője körülbelül 145fényév, és becslések szerint 300–500 ezer csillagot tartalmazhat. A halmaz belső területein a csillagok körülbelül százszor sűrűbben helyezkednek el, mint a Nap környezetében. Míg egy olyan átlagos helyen a galaxisban, ahol a Naprendszer is van, a csillagok véletlenszerű ütközése szinte lehetetlen, addig az M13-ban uralkodó csillagsűrűség mellett ez egy ritka, de néhányszor bekövetkező esemény. A csillagok közötti távolság még itt is hatalmas, ezért az ütközések még itt is ritkák. A csillagütközések során új, fiatal, nagyobb tömegű, kék csillagokká olvadnak össze a halmazt eredetileg alkotó nagyon idős csillagok.
A gömbhalmaz belsejére jellemző nagy csillagsűrűség miatt a csillagászok azt is vizsgálták, hogy kialakulhatott-e benne fekete lyuk. Egy 2007-es tanulmány alapján felmerült, hogy az M13-ban akár egy nagyjából 13 000 naptömegű fekete lyuk is lehet. Az eredményt azóta is vitatják.
Az M13 legfényesebb csillagai között található a V11 jelű, egy vörös óriás, amely – a vörös óriásoknál nem szokatlan módon – változócsillag is.
Az M13 neve a tudománytörténet egyik különleges eseményéhez is kapcsolódik. 1974-ben az Arecibo rádiótávcsővel egy üzenetet sugároztak az M13 irányába. Az úgynevezett arecibói üzenetben többek között a számrendszer, a DNS szerkezete, az emberi alak, valamint a Naprendszer sematikus ábrázolása is szerepelt.
Ez a kommunikációs kísérlet elsősorban demonstráció és szimbolikus üzenet volt. Az M13 távolsága miatt a rádióhullámnak 25 000 évre van szüksége, hogy elérje a gömbhalmazt – és ha valaki ott válaszolna rá azonnal, újabb 25 000 év kellene, mire a válasz visszaérne a Földre.
A Messier 13 nem véletlenül számít az északi égbolt leglátványosabb gömbhalmazának. Megfelelően sötét égbolton, kiváló légköri viszonyok mellett az 5,3 magnitúdó körüli fényességével egy átlagos szemű észlelő szabad szemmel is észreveheti. Binokulárral vagy kisebb távcsővel már könnyebben megtalálható: ilyenkor egy kerek, 20’ átmérőjű ködös fényfoltként jelenik meg. Úgy láthatjuk, ahogyan Halley vagy Messier láthatta hajdanán. Közepes vagy nagyobb átmérőjű távcsővel a ködös, kerek folt csillagok sokaságára bomlik. A Svábhegyi Csillagvizsgálóban rendszeresen megmutatjuk ezt a csodás objektumot a vendégeinknek is.
Hazánkból az M13 nyáron figyelhető meg a legkedvezőbben, amikor a Herkules magasan jár az esti égbolton, de még a kora őszi estéken is eléggé magasan látható.
Szerző: Király Amanda, Bemutató csillagász
Svábhegyi Csillagvizsgáló