Egy köztes spirálgalaxisról van szó, tehát alakját tekintve átmenetet képez a küllős és a küllő nélküli spirálgalaxisok között. Lazán tekeredő spirálkarjai jól megfigyelhetőek, hiszen a galaxisra szinte teljesen a pólusa felől látunk rá.
A galaxist Pierre Méchain fedezte fel 1781-ben. Amikor megtalálta, Charles Messier éppen befejezte a katalógusának összeállítását, már csak a függelékben tudta megemlíteni az M102-vel és az M103-mal egyetemben. Ő még egyszerű ködös objektumként írta le. William Herschel már foltosabb, egyenetlenebb szerkezetet látott benne. Később pedig Lord Rosse azok közé az objektumok közé sorolta, amelyekben spirális szerkezetet ismert fel. Ehhez természetesen sokkal nagyobb távcsőre volt szükség, mint amilyenekkel Messier és Méchain a megfigyeléseiket végezték.
Az M101 körülbelül 21 millió fényévre található tőlünk, az átmérője pedig mintegy 252 000 fényév. Ez majdnem háromszorosa a mi galaxisunk, a Tejútrendszer átmérőjének. Becslések szerint körülbelül ezermilliárd csillag található benne. A gömbhalmazainak száma pedig körülbelül 150, ami tipikusnak tekinthető a spirálgalaxisok között. Összehasonlításképpen a Tejútrendszerben is nagyjából százötven gömbhalmazt ismerünk.
Az M101-ben rendkívüli ütembenkeletkeznek a csillagok. A galaxisban több mint ezer csillagkeletkezési tartományt azonosítottak, amelyek közül néhány olyan hatalmas, hogy külön NGC-katalógusszámot is kapott: NGC 5461, NGC 5462 és az NGC 5471.
Az erős csillagkeletkezés az M101 számos kísérőgalaxisával való gravitációs kölcsönhatás következménye. Az NGC 5474 tömegvonzásának van a legjelentősebb hatása az M101 morfológiájára és a csillagbölcsők létrejöttére. Az NGC 5204, az NGC 5477, az NGC 5585, az UGC 8837 és az UGC 9405 is a jelentősebb kísérőgalaxisai közé tartoznak.
A csillagászat ma már nem csak a látható fény igen szűk tartományára szorítkozik a Világegyetem – és így az M101 – megfigyelése során: A Chandra röntgenobszervatórium azonosította benne az M101 ULX1 nevű ultrafényes röntgenforrást.
Az M101 ULX1 forrást később látható fényben is sikerült azonosítani, és ma már tudjuk, hogy egy röntgensugárzó kettőscsillagról van szó. A kettős egy fekete lyukból és egy vele kölcsönhatásban lévő csillagból áll. A csillagból anyag áramlik át a fekete lyukba, és a folyamat következménye a röntgensugárzás kibocsátása.
Az M101-ben eddig 6 szupernóvát figyeltek meg, amelyek közül most csak az SN 1970G jelűt emelem ki: azt Lovas Miklós fedezte fel 1970. július 30-án a piszkés-tetői Schmidt-távcsővel.
Az M101 már kisebb távcsővel is megfigyelhető mint egy hatalmas, 28’ átmérőjű homályos folt, ugyanakkor csakis sötét, fényszennyezéstől mentes égbolt alatt érdemes próbálkozni a felkeresésével – akárcsak Méchain tette, amikor felfedezte. Rendkívül alacsony a felületi fényessége, hiába adnak az összfényességére 8 magnitúdót (vagy még fényessebbet), nagy égterületen oszlik el ez. A spirálkarok részleteinek vizuális észleléséhez kifejezetten nagy távcsőre és kiváló égboltra van szükség. Asztrofotográfiai felvételeken azonban jól látszik a spirális szerkezete.
Magyarországról a Nagy Medve csillagkép, így az M101 is egész évben a horizont fölött marad, szakszóval cirkumpoláris objektum. Megfigyelésére azonban a legkedvezőbb időszak a nyár, amikor éjszakánként a Nagy Medve magasra emelkedik az égbolton.
Szerző: Király Amanda, Bemutató csillagász
Svábhegyi Csillagvizsgáló