Az újonnan talált ködösségeket később kollégája, Charles Messier vette fel a híres Messier-katalógusba.
A Messier 100-at számos híres csillagász észlelte. Egyike volt annak a 14 galaxisnak, amelyekről William Parsons 1850-ben kimutatta a spirális szerkezetet. Észlelte William Herschel, aki a galaxis méretét 10 ívpercre becsülte, ami kicsit nagyobb a ma ismert értéknél (7.4′) . Fia, John Herschel és William Henry Smyth admirális is alaposan tanulmányozta ezt a galaxist. A galaxis átmérőjét 166000 fényévre, míg a távolságát 55 millió fényévre becsülik. A Virgo galaxishalmaz egyik jelentős tagja.
Alaktani szempontból az M100 egy köztes spirálgalaxis, amelynek két különösen feltűnő, jól kirajzolódó spirálkarja van, számos kisebb kar mellett. Ebben nagyon hasonlít a mi galaxisunkra, a Tejútrendszerre, amin belül a Naprendszer éppen egy kisebb karon helyezkedik el. A galaxist közel a pólusa felől látjuk, spirális szerkezete így különösen látványos. A galaxis környezetében két kisebb kísérőgalaxis is található, az NGC 4323 és az NGC 4328.
Az M100 úgynevezett csillagontó galaxis, vagyis a csillagkeletkezés üteme különösen magas benne. A folyamat elsősorban a belső régiókban intenzív, és a kutatások szerint már mintegy 500 millió éve fokozott aktivitással zajlik. A spirálkarokban számos csillagbölcső található, ahol folyamatosan új csillagok születnek a csillagközi gázfelhőkből.
A galaxisban több mint 20 cefeida változócsillagot is sikerült azonosítani. Ezek rendkívül fontos objektumok a csillagászatban, mivel fényváltozásuk periódusa alapján meghatározható valódi fényességük (a fényteljesítmény), így segítségükkel pontosan meghatározható a befogadó galaxis távolsága. Az M100 távolságának megállapításában is kulcsszerepet játszottak.
A galaxis történetében hét szupernóva-felfedezés szerepel. Az első ismert robbanást, az SN 1901B jelű eseményt Heber Curtis figyelte meg. Később újabb szupernóvák követték, köztük az SN 1914A, az SN 1959E, az SN 1979C, az SN 2006X, az SN 2019ehk és az SN 2020oi. Ezek között Ia, Ib, Ic és II-es típusú szupernóvák egyaránt előfordultak. Az SN 1979C különösen érdekes volt, mert a későbbi rádió- és röntgenmegfigyelések révén a szupernóva-maradványt is sikerült részletesen tanulmányozni.
A csillagászok emellett számos csillagtömegű fekete lyuk jelenlétét is valószínűsítik a galaxisban. Ez nem meglepő egy olyan rendszer esetében, ahol hosszú ideje intenzív csillagkeletkezés zajlik. A csillagtömegű fekete lyukak nagy tömegű csillagokból alakulnak ki szupernóva-robbanások következtében. A nagy tömegű csillagok pedig lényegesen gyorsabban fejlődnek, és használják fel a rendelkezésükre álló anyagot, mint a kisebb tömegű csillagok. Így a csillagontó galaxisokban nem ritkák a csillagtömegű fekete lyukak sem.
Az M100 a Messier-katalógus nem igazán fényes objektumai közé tartozik, kicsit halványabb mint 9 magnitúdó. Fényszennyezéstől mentes, holdtalan éjszakákon már kisebb amatőrtávcsövekkel is megpillantható a 6′x6′ körüli alakja, de a spirálkarjai csak nagyobb, 35 cm feletti átmérőjű távcsővel válnak láthatóvá.
Megfigyelésére a május-június a legalkalmasabb.
Szerző: Király Amanda, Bemutató csillagász
Svábhegyi Csillagvizsgáló