amelyben amellett, hogy megismerhetjük a kitartás és a barátság erejét, örökre a szívünkbe zárhatunk egy különös földönkívüli figurát is. A regény két planétát is bemutat – ezeket vizsgáljuk most meg, hogy lássuk, valóban létezhetnek-e. A regényből készült filmet 2026 márciusában mutatták be a mozik. Most azonban nem filmkritikát közlünk, mindössze megvizsgáljuk a történetben szereplő csillagokat és bolygókat.
[Vigyázat, SPOILER-veszély!]
A Tau Ceti és az Adrian
Amikor Ryland Grace, a történet főhőse kinéz az űrhajója ablakán, először azt hiszi, a Napot látja, és talán nincs is olyan messze a Földtől. Hatalmasat téved. Akkor még nem tudja, hogy egy nagyon hosszú küldetésre indult azzal a céllal, hogy megmentse a Földet.
Kiderül ugyanis, hogy amit lát, az nem a Nap, hanem a Tau Ceti. Ez a Naphoz nagyon hasonló csillag 11,9 fényévre van a Földtől. A történet szerint a Tau Ceti az egyetlen csillag a környezetünkben, amely nem kezdett el halványodni, mert valamilyen rejtélyes okból nem fertőzték meg az asztrofágoknak nevezett élőlények.
A valóságban a Tau Ceti egy sárga-narancssárga G8 színképtípusú csillag, amelynek a tömege alig valamivel kisebb a Napénál. 3,5 magnitúdós fényességének köszönhetően szabad szemmel is látható a Cet csillagképben. Közelsége és a Napéhoz hasonló spektruma késztette arra Frank Drake (NRAO) amerikai asztrobiológust, hogy 1960-ban egy 26 méteres rádióantennával megfigyelje. A kutató Ozma-terv elnevezésű programján alapulnak a földönkívüli intelligencia felkutatását célzó modern felmérések. A projekt során nem találtak értelmes idegen lényeket.
Drake akkoriban még nem tudhatta, de megvan rá az esély, hogy a Tau Ceti rendelkezik olyan bolygókkal, amelyeken elméletileg kialakulhatott az élet. Az azonban, hogy a Tau Ceti e – vagy az Adrian, ahogy Ryland Grace elnevezte - valóban létezik-e, azt még nem tudjuk.
2012-ben a csillagászok bejelentették, hogy a Tau Ceti körül öt lehetséges bolygót fedeztek fel. Ha egy csillag körül kering egy planéta, akkor annak tömegvonzása kis mértékben hat rá, ennek jelét pedig a csillag radiális sebességében (vagyis abban, ahogy látszólag távolodik a Földtől vagy közeledik hozzá) tetten érhetjük. A 2017-ben közzétett további adatokban ezek közül már csak kettő jelent meg, és az egyik a Tau Ceti e.
A többi jel nem planétáktól származott, hanem a csillag aktivitásától, vagy a háttérzaj véletlenszerű ingadozása volt. Itt mutatkoznak meg a radiálissebesség-mérés korlátai: ami számunkra egy bolygó csillagra gyakorolt gravitációs hatásának tűnik, az lehet a csillag látható felszínének mozgása is. És mivel a kőzetbolygók vonzása különösen kicsi, lehetséges, hogy a háttérzajt érzékeljük egy rövid ideig valódi bolygójelként. Mindkét problémát az oldja meg, ha több adatot gyűjtünk a csillagról és annak radiális mozgásáról.
A Tau Ceti bolygóit egy kutatócsoport 2025-ben újabb vizsgálatoknak vetette alá az Európai Déli Obszervatórium Nagyon Nagy Távcsövére szerelt ESPRESSO műszerrel. A korábban felfedezett bolygójelöltek közül egynek sem találtak bizonyítékot a létezésére. Az ESPRESSO műszer nagy felbontású radiálissebesség-méréseket végez, amelyek adatai között a kutatók szerint a Tau Ceti e-nek látszania kellene. A NASA online katalógusában továbbra is megerősítettként szerepel a planéta, de az új eredmények miatt nemrég „vitatott” (Controversial) jelzést kapott.
Ha a 2012 és 2017 között észlelt jel valóban egy planétához tartozik, akkor az majdnem kétszer nagyobb a Földnél, a tömege pedig négyszerese a Földének. Ez a hatalmas világ egy kőzet szuperföld lenne, amelyet vastag légkör borít. A csillagtól 0,5 csillagászati egységre keringene (ami a Merkúr és a Vénusz pályája közé esne a Naprendszerben).
Mondjuk, hogy a Tau Ceti e egy valódi bolygó, amelynek sűrű, szén-dioxid alapú légköréből hiányzik a nitrogén, ahogy azt A Hail Mary-küldetés állítja. A filmben ennek a világnak a légkörét örvényekkel telinek látjuk, amit valószínűleg a Jupiter pólusairól készült képek ihlettek, bár ez fluoreszkáló zöld árnyalatokkal rendelkezik időnként barnásvörös beütéssel. Vajon reális ez az ábrázolás?
A Naprendszerben nincs olyan planéta, amely olyan telített zöld volna, mint a Tau Ceti e. A barnásvörös foltokra látunk példákat, vegyük a legismertebbet: a Jupiter Nagy Vörös Foltját. Ez a régóta tartó vihar a nitrogénhez kapcsolódó szénhidrogén molekuláktól, a tholinoktól kapja a színét. Bár a Tau Ceti e nem rendelkezik nitrogénnel, a nitrogénmentes szénhidrogének is ölthetnek vöröses árnyalatokat, a pontos összetételüktől függően.
A történet szerint a szín nem a légkörtől származik, hanem a felhőkben élő létformáktól, beleértve az asztrofágokat és mikrobák egész ökoszisztémáját. „Egy kőzetbolygó légkörében az élőlényeknek köszönhetően gyönyörű színeket (biopigmenteket) hozhat létre az élet.” – mondja Lisa Kaltenegger (Cornell University), az Idegen világok, A kozmikus bolygóvadászat új tudománya című könyv szerzője. Hozzáteszi azonban, hogy a felszín akkor is kulcsfontosságú, ha a sejtek a felhőkben alakulnak összetett létformákká. Több kutatócsoport is arra az eredményre jutott, hogy a felszín megléte szükséges az élet kifejlődéséhez. (A Hail Mary-küldetésben nem derül ki, hogy a Tau Ceti e rendelkezik-e felszínnel.)
A Tau Ceti e másik figyelemre méltó jellemzője a gyönyörű sarki fény, amely a filmben látványos hátteret biztosít egy izgalmas akciójelenet számára. A sarki fény általában zöld és vörös színű. Kaltenegger szerint a szén-dioxid produkálhat sarki fényt, de csak infravörös tartományban. Emellett kölcsönhatásba léphet a gazdacsillag sugárzásával is, és összetevőire bonthatja annak fényét. „Ha a szén-dioxidot felbontjuk, atomos oxigént kapunk.” – mondja. „Így a sűrű szén-dioxid légkörben, amikor ez megtörténik, az oxigén zöld vonalán ragyogó sarki fénynek kell megjelennie – ahogy az a filmben is történik.”
A 40 Eridani és az Erid
Miután a főszereplő megérkezik a Tau Ceti e-hez, új barátra tesz szert: találkozik egy olyan teremtménnyel, akinek öt gránitszínű lába van, és nincs szeme, ehelyett echolokációval érzékeli a környezetét. A lény, akit Rocky-nak nevez el, a 40 Eridani (gyakorlatilag a 40 Eridani A, a rendszer három csillaga közül a legfényesebb) rendszeréből érkezett.
A 40 Eridani A egy narancsszínű, K0 színképtípusú csillag 16,3 fényévre a Földtől, a déli Eridanus csillagkép irányában. A Tau Cetinél valamivel kisebb tömegű csillag 4,4 magnitúdójával szintén látszik szabad szemmel, ha jó sötét az égbolt.
Egy kutatócsoport 2018-ban bejelentette, hogy radiálissebesség-méréssel detektáltak a csillag körül egy kísérőt. A planéta a 40 Eridani b jelzést kapta (és A Hail Mary-küldetésben az Erid nevet viseli), tömege 8,4-szerese a Földének, így egy nagyon erős gravitációjú szuperföldről van szó. Bár csillaga a Napnál halványabb, a bolygó mindössze 42 nap alatt kerüli meg azt, így a lakhatósági zónában található. A rendszer nem a Hail Mary-történetben szerepel először: a feketeöves Star Trek-rajongóknak feltűnhet, hogy a Vulkán bolygó is ekörül a csillag körül kering.
Sajnos a bolygójelölt nem élte túl az utánkövetéses vizsgálatokat. A 42 napos keringési idő megfelel a csillag forgási periódusának, ezért nem volt annyira meglepő, amikor egy 2024-es kutatás során kiderült, hogy a radiális sebesség jele a csillagaktivitásból származik.
A vita kedvéért tegyük fel, hogy a planéta mégis létezik, és olyan is, ahogy a felfedezéskor a kutatók állították. A Föld tömegének legalább 8,4-szeresével bíró bolygó egy gáz szub-Neptunusz vagy kőzet szuperföld is lehet. Az ilyen tömegű planéták többsége gázbolygó, de egy vastag, ammóniában gazdag légkörrel rendelkező kőzetbolygó lehetősége sem kizárt. Történetünkben éppen egy ilyen planéta szerepel. Míg a Jupiter és a Szaturnusz gázóriások is csak nyomokban tartalmaznak ammóniát, a szuperföldi légkörökben sokkal több illékony anyagnak, így ammóniának kell lennie. A Hail Mary-ben bemutatott Erid tehát elképzelhető, még ha valójában nem is létezik.
Fontos megjegyezni, hogy Andy Weir könyve 2021-ben, jóval a Tau Ceti e-re és a 40 Eridani b-re vonatkozó kutatási eredmények előtt jelent meg. A szerző az akkor elérhető legfrissebb adatokat használta fel A Hail Mary-küldetés megírásakor.
Az írók és a csillagászok is hasznát vehetik annak a nemrég megjelent katalógusnak, amelyben Kaltenegger és munkatársai 45 korábban felfedezett, a csillaguk lakhatósági zónájában keringő kőzetbolygót ismertetnek a brit Királyi Csillagászati Társaság havi kiadványában. A kutatócsoport a 40 fényévnyire lévő TRAPPIST-1d, TRAPPIST-1e, TRAPPIST-1f és TRAPPIST-1g, valamint a 48 fényévnyire lévő LHS 1140b jelű planétákat tartja a kutatás szempontjából legérdekesebb és legkönnyebben hozzáférhető bolygónak. A csillagászok nagy hasznát veszik a James Webb-űrtávcsőnek ezen égitestek megfigyelése során.
Ahogy az minden tudományos felfedezésnél áll, az exobolygók megtalálása, de akár a létezésük cáfolata sem a végállomás. Csak egy újabb kezdet a felfedezések, tesztelések, hipotézisek és újabb tesztelések sorában. Az igazi tudósok – és azért ebben Ryland Grace sem különbözik tőlük – mindig nyitottak arra, hogy megbirkózzanak a változással.
Forrás: https://skyandtelescope.org/astronomy-news/explore-the-worlds-of-project-hail-mary/
A cikkben említett források: http://arxiv.org/abs/1212.4277, https://arxiv.org/abs/1708.02051, https://www.aanda.org/articles/aa/full_html/2025/08/aa53869-25/aa53869-25.html, https://exoplanetarchive.ipac.caltech.edu/overview/Tau%20Ceti%20e, https://www.nasa.gov/image-article/jupiters-south-pole/, https://carlsaganinstitute.cornell.edu/news/how-spot-life-clouds-other-worlds, https://carlsaganinstitute.cornell.edu/news/how-spot-life-clouds-other-worlds, https://www.planetary.org/articles/extraterrestrial-lights, https://arxiv.org/abs/1807.07098, https://exoplanetarchive.ipac.caltech.edu/overview/40%20Eridani, https://iopscience.iop.org/article/10.3847/1538-3881/ad34d5, https://academic.oup.com/mnras/article/547/3/stag028/8526432
Szerző: Ujhelyi Borbála, Kutatási asszisztens
CSFK Konkoly-Thege Miklós Csillagászati Intézet