Talán távolabb került, de mégsem sodródott el teljesen – a „szabadúszó” neptunuszok rejtélye

amelyeknek látszólag nincs gazdacsillaguk. Egy új tanulmány eredményei szerint azonban mégsem annyira magányosak ezek a bolygók, csak nagyon bonyolult a családtörténetük.

Egy szabadon sodródó, Neptunuszhoz hasonló exobolygó művészi ábrázolása. (Forrás: [NASA/JPL-Caltech].)

A Neptunuszhoz hasonló exobolygók gyakorisága

Az eddigi kutatások alapján úgy tűnik, hogy túl sok Neptunuszhoz hasonló exobolygó sodródik egyedül a galaxisunkban: egy felmérés során felfedeztek egy tucatnyi ilyen bolygót, amely bár első pillantásra nem tűnik olyan soknak, a segítségükkel kiszámították, hogy a galaxisunkban minden csillagra két Neptunuszhoz hasonló méretű, szabadon sodrodó bolygó jut.

Ez azonban igencsak furcsának tűnik: hogyan juthatott ilyen sok bolygó erre az elszigetelt sorsra? Lehetséges, hogy ezek a bolygók nem is csillagrendszerekben keletkeztek, hanem azokon kívül, az azonban nem teljesen tiszta, hogy hogyan tudnak ilyen kis méretű testek kialakulni egy csillagközi gázfelhőből. Az is előfordulhat, hogy ezek a bolygók a többihez hasonlóan keletkeznek, csillagrendszerekben, majd később dinamikai hatások révén kilökődnek a rendszerből.

Egy új tanulmány egy harmadik forgatókönyvvel állt elő, amely szerint ezek a bolygók talán nincsenek annyira egyedül, mint gondolhatnánk: bár elvándoroltak szülőcsillaguk közvetlen környezetéből, gyengén még mindig kötődnek.

Szimulációs eredmények

Ahhoz, hogy a gravitációs mikrolencsézés megtörténhessen, pontosan egy vonalba kell kerülnie két égitestnek. Egy exobolygós lencséző csillag esetén kétszer is észlelünk fényességnövekedést: egyszer, amikor a háttércsillag előtt elhalad a bolygó gazdacsillaga, másodszor pedig amikor maga a bolygó kerül pontosan egy vonalba a valahol messzeségben található lencsézett csillaggal.

Exobolygó felfedezése gravitációs mikrolencsézéssel. (Forrás: NASA, ESA, and A. Feild (STScI.))

Az új tanulmány társszerzői szerint a magányosnak látszó lencséző bolygók valójában csak nagyon távoli pályán keringenek csillagaik körül, így központi égitestjek kimaradtak a háttércsillaggal előálló gravitációs mikrolencsézés jelenségéből. Ebben az esetben a gazdacsillag nem kerültek abba a pozícióba, hogy felerősítsék a háttércsillag fényességét.

A kutatók szimulációkkal tesztelték az általuk kitalált, új forgatókönyv létjogosultságát. Számításaikban kétféle forgatókönyv szerepelt, amelyek egyikében egy nagyobb és egy kisebb tömegű bolygó, a másikban pedig két azonos tömegű bolygó keringett egy-egy csillag körül. A szimulációk érdekes eredményre vezettek: megmutatkozott, hogy mindkét típusú rendszerben előfordulhat az, hogy az egyik bolygó a csillagától távolabbi pályára kényszerül, így látszólag magányos lehet egy mikrolencsézés közben.

Természetesen ezeket az eredményeket óvatosan kell kezelni, hiszen tényleg nem kizárt, hogy léteznek a központi csillaguktól teljesen elszakadt, Neptunuszhoz hasonló bolygók, de talán nem az összes szakadt el annyira, mint azt korábban hittük.

A cikk forrása: https://aasnova.org/2026/06/26/detached-but-not-alone/#prettyPhoto

Szerző: Könyves-Tóth Réka, Tudományos munkatárs
CSFK Konkoly-Thege Miklós Csillagászati Intézet