ahogy a csillagászok mondják, meglátta az „első fényt”. A chilei Nagyon Nagy Távcsőre (VLT) szerelt műszer egyszerre akár 1000 objektumot is képes lesz megfigyelni. Az elektromágneses sugárzás vörös és infravörös tartományában vizsgálódó műszer segítségével a csillagászok bepillanthatnak galaxisunk szívébe, és megtudhatják, hogyan alakultak ki a távoli galaxisok.
„Nagyon jó érzés átélni, ahogy a MOONS elkezdett működni, ez figyelemre méltó eredmény, amely egy kivételes csapat rendkívüli elkötelezettségének és tehetségének köszönhető” – mondta Michele Cirasuolo, a MOONS vezető kutatója. „A MOONS új ablakot nyit a Világegyetemre, lehetővé téve számunkra, hogy több mint 13 milliárd év kozmikus történelmén át több millió csillag és galaxis fizikai, kémiai, dinamikai és környezeti tulajdonságait vizsgáljuk. Ez új távlatokat jelent a Tejútrendszer és a többi galaxis kialakulásának és fejlődésének megismerése felé. Büszke vagyok a csapatra, és izgatottan várom, hogy milyen új felfedezések történnek majd.”
A nemzetközi konzorcium által épített MOONS úgy lett kialakítva, hogy a Nagyon Nagy Távcső 8 méteres tükrei egyikének fénygyűjtő képességét kihasználva számos egyedi csillagot és galaxist figyeljen meg (ezt a technikát hívjuk multiobjektum-spektroszkópiának). Körülbelül 1000 optikai szál segítségével végzi a méréseket, amelyek mindegyikét egy-egy robotikus pozicionálóra szereltek, így a műszer egyszerre körülbelül 1000 csillagászati célpontra tud ráállni. A szálak által begyűjtött fényt ezután két egyforma spektrográfba vezetik (500-500 szálat), amelyek úgy működnek, mint egy prizma, ami a fényt a szivárvány színeire bontja. Ezeknek a színeknek vagy hullámhosszaknak az elemzésével a csillagászok képesek feltárni a kozmikus objektumok számos tulajdonságát, például a kémiai összetételüket, a tömegüket és a sebességüket.
A MOONS különösen alkalmas arra, hogy feltárja, hogyan alakultak ki és fejlődtek a galaxisok – beleértve a sajátunkat is – a Világegyetem története során. A Tejútrendszer központját kozmikus por rejti el, amely elnyeli a látható fényt. Az infravörös sugárzás érzékelésével a műszer lehetővé teszi, hogy átlássunk ezeken a porfelhőkön. A MOONS infravörös tartományban távoli galaxisokat is képes megfigyelni. A Világegyetem tágul, ami azt jelenti, hogy a tőlünk távolabb lévő galaxisok gyorsabban is távolodnak, emiatt a fényük a hosszabb hullámhosszak felé tolódik el, főként az infravörösbe. A MOONS az első olyan műszer, amely lehetővé teszi a csillagászok számára, hogy egyszerre ilyen sok objektumot vizsgáljanak ebben a tartományban.
Ahhoz, hogy minimalizálják a műszer körüli infravörös források zavaró hatását, a MOONS spektrográfjait egy kriosztátban helyezték el, amely rendkívül alacsony hőmérsékleten tartja őket (-143 és -233 Celsius-fok között). Mivel a műszer 4,5 méter magas, és több mint 10 tonnát nyom, a hűtéséhez 5000 liter folyékony nitrogénre van szükség. Ezért a MOONS kriosztátja az egyik legnagyobb, amelyet valaha földi teleszkóphoz építettek.
A MOONS első megfigyelései igazolták, hogy a teleszkóp képes átlátni a poron. Tíz évre tervezett élettartama alatt a műszer várhatóan akár tízmillió égitestet is megfigyelhet, és több tudományos projektben is szerepet kap. Fejlett technológiája két alapvető célt fog szolgálni: egyrészt kulcsfontosságú spektroszkópiai utókövetéses vizsgálatokat fog végezni a galaxisok megfigyeléséhez, másrészt pedig pontos sebesség- és kémiai összetétel méréseket fog szolgáltatni a Tejútrendszer több millió csillagáról.
Galaxisunkban a MOONS akár 40 ezer fényévre lévő csillagokat is vizsgálhat, beleértve a porral fedett területek objektumait is, így lehetővé válik a Tejút pontos, háromdimenziós térképének elkészítése. A műszer emellett a galaxisfejlődés korai szakaszának rejtélyeihez is kulcsot adhat. Segítségével a kutatók pótolhatják a csillagászat eszköztárának kritikus hiányosságait, főként a közeli infravörös tartományban.
Forrás: https://www.eso.org/public/announcements/ann26007/
Szerző: Ujhelyi Borbála, Kutatási asszisztens
CSFK Konkoly-Thege Miklós Csillagászati Intézet