Az ezek mentén történő anyagáramlás bizonyítékot szolgáltathat a mágneses újrakapcsolódásra.
A korona felfűtése
A napfizika tudományterületének egyik legnagyobb kihívása magyarázatot adni arra, hogy miképpen emelkedik meg hirtelen a Nap hőmérséklete a felszínén uralkodó nagyjából 6000 kelvinről a ritkás koronában mért 106 kelvinre. A rejtély megoldásának legvalószínűbb kulcsai a magnetohidrodinamikai hullámok, illetve a mágneses újrakapcsolódás, amikor a közeli mágneses erővonalak alacsonyabb energiájú konfigurációba rendeződnek át, miközben mágneses energia szabadul fel.
A mágneses újrakapcsolódás úgy is felmelegítheti a napkoronát, hogy a folyamat a koronába ívben felnyúló, a Nap fotoszférájába lehorgonyzott mágneses erővonalak mentén zajlik. Ezeknek az erővonalaknak a lábnyomai - azok a pontok, ahol a fotoszférához érnek - véletlenszerűen mozognak. Eközben az ívelt mágneses erővonalak összefonódnak, és a megcsavarodott mágneses térben mágneses újrakapcsolódás történhet, amely felfűti a koronát.
Összefonódás és kibomlás
A folyamatot elméletben már vizsgálták, de a közvetlen megfigyelés eddig nehézségekbe ütközött. Az egyre fejlettebbé váló napkutató műszerekkel a kutatóknak sikerült elérniük azt a felbontást, ami a folyamat megfigyeléséhez szükséges.
Hechao Chen (Yunnan University) és munkatársai nemrég az Új Vákuum Naptávcsővel (NVST), az IRIS spektrográffal és az SDO napkutató űrszondával figyelték meg egy napfolt felett a finom mágneses szerkezetek összefonódását és kibomlását.
A felvételeken egy körülbelül 28–36 ezer kilométer hosszúságú, keskeny plazmaszálakból álló köteg látható. Ezek a plazmaszálak a mágneses erővonalakat követve kilépnek a napfoltból, aztán visszasüllyednek egy hálózati régióban, ahol a mágneses tér egy hatalmas, konvektív cella határán megerősödik.
Az újrakapcsolódás által hajtva
A megfigyelés kezdetekor a plazmaszálak majdnem párhuzamosan helyezkedtek el. Mindhárom műszer felvételei azt mutatják, hogy a plazmaszálak összefonódnak egymással, ami azt bizonyítja, hogy a mágneses erővonalak megcsavarodtak. Ez a kutatók szerint akkor következik be, ha a „lábnyomuk”, vagyis az alapjuk elmozdul. (A lábnyomok mozgására a kutatók további bizonyítékokat is találtak, mégpedig az egyik körül megfigyelt bonyolult áramlási mintázatok formájában.)
Az összefonódást egy hirtelen felfényesedés követte abban a pontban, ahol a szálak a legerősebben voltak összegabalyodva. Két fényes „csomó” jött létre, amelyek kifelé mozogtak a lábnyomok irányába. Ezután a szálak visszarendeződtek majdnem párhuzamos állapotba.
A kutatók többször is megfigyelték ezeknek a fényes pontoknak a kialakulását és kifelé haladását. A folyamat becsült sebessége 20–230 kilométer volt másodpercenként. Feltételezésük szerint ezeknek a plazmacsomóknak a mozgását és felmelegedését a mágneses feszültség felszabadulása idézte elő, és a szálak azért tértek vissza a párhuzamos konfigurációba, mert a mágneses újrakapcsolódás addigra befejeződött. A becslések szerint minden ilyen esemény 10¹⁷ joule energiát termelt, ami nagyjából megfelel a kisebb újrakapcsolódási események várható energiájának.
A tanulmány gyönyörűen szemlélteti a mágneses újrakapcsolódás folyamatát a Napon, bemutatva, hogy a véletlenszerű mozgások hogyan teremthetik meg a feltételeket a mágneses feszültség felhalmozódásához. A plazma ezt követő felmelegedése és gyorsulása pedig azt mutatja, hogy az ilyen kis léptékű újrakapcsolódási események elég energiát szolgáltathatnak a napkorona felmelegedéséhez.
Forrás: https://aasnova.org/2026/03/11/astronomers-see-braided-magnetic-fields-above-a-sunspot/
A kutatást ismertető tanulmány: https://doi.org/10.3847/1538-4357/ae12e9
Szerző: Ujhelyi Borbála, Kutatási asszisztens
CSFK Konkoly-Thege Miklós Csillagászati Intézet