Ez a folyamat nagyjából 5 milliárd évvel ezelőtt kezdődött meg, és még további legalább 5 milliárd évig fog tartani.
De csillagunk nem így kezdte az életét. Hosszú útja a csillaglét felé egy hűvös molekulafelhőben kezdődött. A poros gázfelhő instabilitásainak hatására a porszemcsék csomókká álltak össze, és a gravitáció minden csomót kicsi és sűrű gömbbé préselt, amelyek aztán még több anyagot vonzottak be a környezetükből. A belsejük felmelegedett, és energiát sugárzott ki, ami hő és fény formájában hagyta el az égitestet. A szakemberek a fejlődő csillag ezen állapotát protocsillagnak nevezik: ez csak akkor válik teljes értékű csillaggá, ha beindul a fúzió.
A protocsillagokat nehéz látható fényben megfigyelni, mert még mindig gáz és por veszi őket körül. Szerencsére a hosszabb hullámhosszú infravörös sugárzás nagyrészt áthatol a poron, és általa sokkal tisztább képet kaphatunk a csillagképződés korai szakaszáról.
Kozmikus tornádó
Nem csoda, hogy a csillagászok a James Webb-űrtávcső infravörös szeme számára egy különösen fényes, közeli protocsillagot és környezetét jelölték ki célpontnak. A Herbig-Haro 49/50 katalógusjelű objektum (HH 49/50) a Chamaeleon I csillagkeletkezési régió egyik csillagának kiáramlása. A molekulafelhő-komplexum nagyjából 625 fényévre van a Földtől, és a déli Kaméleon csillagképben keresendő. Ez az egyik legközelebbi régió, amely ontja magából a kis tömegű, Naphoz hasonló csillagokat.
A HH 49/50 a protocsillag által kibocsátott nagy energiájú plazmanyalábok látható manifesztációja. A plazmanyalábok, amelyek másodpercenként 100–300 kilométeres sebességgel lövellnek ki, lökéshullámokat keltenek, amikor sűrűbb anyagba csapódnak. A forró gáz és por lassan lehűl, miközben a Webb-űrtávcső által észlelhető infravörös sugárzást bocsát ki.
Amikor az azóta nyugdíjazott Spitzer-űrtávcső 2006-ban megfigyelte a HH 49/50-et, a kutatók „Kozmikus tornádónak” becézték azt csavart, oszlopos formája miatt. A Webb sokkal részletesebb felvételt készített róla öt közeli és közepes infravörös hullámhosszon, és sikerült megörökítenie a hidrogén és a szén-monoxid molekulák, valamint az ionizált por ragyogását. A HH 49/50-ben látható bonyolult ívek hasonlóak a motorcsónak nyomában felcsapó hullámokhoz. Visszavezetnek arra a protocsillagra, amely a feltételezések szerint ezt a pusztítást okozza: a Cederblad 110 IRS4-re, amely körülbelül 1,5 fényévre van a kép jobb alsó sarkának irányában.
A csillagászok már korábban is megfigyelték a James Webb-űrtávcső műszereivel a Chamaeleon I molekulafelhőt. 2023-ban egymástól független kutatók észlelték jég spektrális nyomait a felhőben. Vízjégen kívül detektáltak egyebek mellett ammóniát, metánt és metanolt is. A felfedezés bizonyítékot szolgáltatott arra is, hogy sok olyan molekula, amit ősi üstökösök és aszteroidák szállíthattak a Földre, nem egyedi a Naprendszerben, mert más csillagkeletkezési régiókban is gyakran előfordulnak.
Egy valódi kaméleon
A Webb-űrtávcső legújabb felvétele megold egy rejtélyt, ami még a Spitzer-megfigyelések során merült fel. A fenti képen bal oldalon, mintha csak a tornádó szeme lenne, látunk egy „csillagot”, amit halvány halo vesz körül. A csillagászok elgondolkodtak, hogy fizikai összefüggésben van-e a kiáramlással, vagy egy véletlenszerű együttállásról van szó.
A James Webb-űrtávcső eldöntötte a kérdést. A „csillag” és annak halója valójában egy központi dudor spirálkarokkal, amelyek egy távoli, lapjáról látszó spirálgalaxishoz tartoznak. A HH 49/50 kiáramlása évezredekig fog még terjedni, és könnyen lehet, hogy végül el is takarja a távoli csillagvárost.
Forrás: https://www.astronomy.com/science/jwst-view-frozen-starscape/
Szerző: Ujhelyi Borbála, Kutatási asszisztens
CSFK Konkoly-Thege Miklós Csillagászati Intézet