Nemrégiben egy kutatócsoport lefordította, illetve újra elemzett egy 18. századi napfogyatkozás-feljegyzést Svédországból, hogy meghatározza a Nap akkori átmérőjét. Ezzel együtt rábukkantak a legkorábbi, megbízhatóan dokumentált protuberanciára is.
Visszatekintés az időben 300 évvel ezelőttre
1733. május 13-án napfogyatkozás sötétítette el az eget a mai Kanada, Grönland, Izland és Skandinávia felett. Az eseményről egy svéd csillagász, Birger Wassenius készített feljegyzést, aki lerajzolta a napfogyatkozás különböző állapotait, és közben a Nap peremén megjelenő, a mágneses tér által fenntartott plazmaszerkezeteket, vagyis protuberanciákat is.
Wassenius a Philosophical Transactions of the Royal Society című szaklapban, a világ leghosszabb ideig fennálló tudományos folyóiratában publikálta eredményeit latin nyelven. A napfogyatkozás, illetve a protuberanciák rajzait azonban hivatalosan sosem tették közzé: csak a Svédországban lévő Academy Archives of Sweden nevű archívum őrzi. Most egy kutatócsoport lefordította Wassenius vázlatait, és ezáltal mélyebben is megismerte 18. századi napfogyatkozás részleteit.
Rajzos feljegyzések
Hisashi Hayakawa kutatócsoportjának fordításában megismerkedhetünk Wassenius jegyzeteivel, amelyek bemutatják, hogy hogyan láthatta a 18. századi csillagász a napfogyatkozást egy szűk látómezejű, 21 láb hosszú távcsövön keresztül, a totalitás valamivel több mint két perce alatt. A svéd csillagász mérései alapján a kutatók 696250± 170 km km-esnek becsülik a Nap sugarát, amely valamelyest nagyobb a ma ismert értéknél, de egyezik a korábbi, 1715-ös becslésekkel.
Wassenius megörökítette a Nap széléből kiáramló fényes nyalábokat, vagyis protuberanciákat is, amelyeket a fogyatkozás alatt észlelt. Ezek közül egyet a totalitás percei alatt, kettőt pedig később, emlékezetből rajzolt le. A jegyzeteket lefordító kutatócsoport tagjai jelentős bizonytalanságot adtak a mérésekhez, ám így is észrevették, hogy legalább az egyik protuberancia magas naprajzi szélességen történt.
A protuberanciák
Általában a naptevékenységi maximum közeledtével gyakoribbá válhatnak a Nap magasabb szélességein megjelenő protuberanciák. Az 1733-as megfigyelés épp ezért fontos támpontot jelenthet a Nap akkori aktivitási állapotának rekonstruálásához. Ugyanakkor az sem zárható ki, hogy magas szélességű protuberanciák a napciklus más időszakaiban is kialakulhatnak. A kutatók becslése szerint annak az esélye, hogy az ilyen protuberanciák nem kizárólag a naptevékenységi maximum közeledtéhez kapcsolódnak, körülbelül 20%.
Wassenius 1733-as napfogyatkozás-feljegyzései értékes adatokkal járulnak hozzá a történelmi napészlelésekhez, és segítségükkel közelebb kerülhetünk a Nap aktivitási ciklusainak mélyebb megismeréséhez azokban a történelmi időkben, amikor még csak kevés napfolt-észlelésről készült feljegyzés.
A cikk forrása: https://aasnova.org/2026/09/23/a-new-look-at-a-centuries-old-solar-eclipse/
Szerző: Könyves-Tóth Réka, Tudományos munkatárs
CSFK Konkoly-Thege Miklós Csillagászati Intézet