Űrbéli Tanórák a kínai űrállomáson!

Űrbéli Tanórák a kínai űrállomáson!

2025 február 11
| Szerző: Svábhegyi Csillagvizsgáló
Kína gőzerővel építkezik az űrben, egyszerre sok fronton ostromolja a világűrt, a Holdat, a Marsot és a kisbolygókat is.

Míg két évtizeddel ezelőtt meglehetősen nagy titok övezte a kínai űrkutatás első komoly áttöréseit, ma már egészen nyitott az ország az űrbéli tudománykommunikáció, és a nemzetközi együttműködések felé.

 

Ennek egy rendkívül szívmelengető kezdeményezése az Űrbéli Tanórák tartása a Tienkung űrállomáson. Cikkünkben ezeknek eredünk utána. Ahogy látni fogjuk, a legelső Űrbéli Tanórára már a Tienkung űrállomás kettővel ezelőtti elődjén, a Tienkung-1-en sor került. Manapság pedig a Tienkungon egyre gyakrabban tartanak ilyet, sőt, már a nemzetközi tanórák felé is nyitottak! Három ország diákjai már részt vehettek ilyenen, és hamarosan kiderül, ki lehet majd a negyedik…

Nézzük végig riportunkban az eddigi, összesen 8 Űrbéli Tanóra történetét!

 

Első Űrbéli Tanóra: Az első tanórára már az első kínai űrállomáson, az egyetlen modulból álló Tienkung-1-en sor került. A Sencsou-10 legénysége 13 napos küldetésen vett részt, a legénység közt volt kína második női űrhajósa, Vang Japing is. Vang egy rendhagyó fizikaórát is tartott diákoknak, amit a kínai állami televízió is élőben közvetített, az Irány Mennyei Palota! projektünk első, kínai diákoknak szóló előfutárként. Bemutatta, hogy mérik meg az űrhajósok súlyát a súlytalanságban, űrbéli ingát mutatott be, kerek fémgyűrűre vízlencsét feszített, és egy ujjal ellökte űrhajóstársát. A tanórát Pekingben 330 diák követte élőben, akik néhány kérdést fel is tehettek Vangnak, aki élőben megválaszolta őket. A tanórát 60 millió kínai diák és tanár nézte kínaszerte, élő közvetítésben. Vang a későbbi, Sencsou-13 misszió során még három további tanórát is tartott, így joggal érdemelte ki a Kína első űrtanárnője címet.

Beszámoló cikk

Összefoglaló videó

Rövid életképek

Vang Japing a legelső fizikaórán a Tienkung-1-en, vízlencsével, Sencsou-10, Forrás: CMS
Vang Japing a legelső fizikaórán a Tienkung-1-en, vízlencsével, Sencsou-10, Forrás: CMS

Második, kínai Űrbéli Tanóra: A második Űrbéli Tanórára a Tienkungon, a hosszú távra tervezett moduláris űrállomáson került sor. Az órát a Sencsou-13 űrhajósai tartották és annyira rákaptak az ízére, hogy a küldetés során még két további tanóra is elhangzott az űrben! A fedélzeten  a másodjára utazó Csaj Csekang parancsnok, a szintén másodjára utazó Vang Japing kutató űrhajóshölgy és Je Kuangfu újonc kutatóűrhajós teljesített szolgálatot.

Az első tanórát, 2021. december 9-én tartották. Kínai idő szerint 15:55-kor csöngettek be, és kezdődött meg a tanóra élő közvetítése. A “fő” osztály a pekingi Tudományos és Technológiai Múzeumban figyelte a tajkonauta tanárokat, és “mellék” osztályok is csatlakoztak Nanning, Wenchang, Hong Kong és Makaó tartományokból. Ezek az osztályok élő oda-vissza közvetítéssel be voltak kapcsolva az űrállomásra. Természetesen a tanórát 60 millió diák követte kínaszerte, élőben. A tanárnő ismét Vang Japing női tajkonauta volt, aki körbevezetést tartott az űrállomáson, megmutatta hol parkolnak a személy és teherűrhajók. Elmesélte, hogy milyen az élet az űrállomáson, megmutatta a futópadot, és az edzéstervükről is mesélt. Bemutatott néhány folyó kísérletet, például sejtbiológiai kísérleteket. Megmutatta pingponlabda lebegését a vízben, fémgyűrűvel készített vízlencsét, aminek a felületére papír virágszirmot tett, kettős lencsét készített légbuborékkal a vízlencse közepén, és megmutatta a pezsgőtabletta viselkedését a vízlencsén. A kísérletek után a diákoknak lehetőségük volt kérdezni a tajkonautáktól.

Beszámoló cikk

Összefoglaló videó

Hosszabb videó

Harmadik, kínai Űrbéli Tanóra: 2022. március 23-án sor került a Tienkong harmadik Űrbéli Tanórájára, 15:40-kor indult az élő közvetítés. A tanárnő természetesen ismét Vang Japing űrhajósnő volt. A fő osztály ezúttal is a pekingi múzemumban volt, míg a társosztályok Kína eldugottabb hegyvidéki tartományaiból, Lhászából, Tibetből, Urumcsiból és Hszincsiangból figyelték az órát, és kérdezhették a tajkonautákat. Már ekkor megszületett a koncepció, hogy az ország félreesőbb területeit is elérjék az Űrbéli Tanórákkal. Az óra során bemutatták lebegő vízcsepp és olajcseppek kapillárisba szívódását, bemutatták plexilapok közé tett vízbuborék ragasztó hatását, olaj-víz elegy differenciálódásának hiányát és mutattak be perdületmegmaradási kísérleteket is. 

Beszámoló cikkek:

Összefoglaló videó

Negyedik, amerikai Űrbéli Tanóra: 2022. április 10-én az első nemzetközi tanórát is megtartották az űrállomáson. Kínai idő szerint hajnal 3-kor amerikai diákok kérdéseire válaszoltak. Az esemény a Washingtoni Kínai Nagykövetség, és Qin Gang nagykövet szervezésével jött létre. 13 államból 20 iskola diákjai tettek fel kérdéseket. A kérdésekre a három űrhajós felváltva válaszolt. Az űrállomáson előre felvett filmet a Kínai Nagykövetség ünnepi eseményén vetítették le, 300 diák részvételével. Aki nem tudott személyesen jelen lenni, zoomon csatlakozhatott a konferenciához. A diákok kérdései széles spektrumot fedtek le, a következő kérdések is elhangzottak: Lehet-e ősbaktériumokat tenyészteni a Holdon vagy a Marson? Személyesen hogyan készültek fel az űrutazásra a tajkonauták? Mit lehet tenni, ha kiömlik a víz az űrállomáson? Honnan szereznek vizet?  Milyen dolgokat visznek magukkal az űrhajósok, amikor visszatérnek a Földre? Hogyan szórakoznak és hogyan kapcsolódnak ki? A felkért vendégelőadó Donald A. Thomas űrhajós volt, aki 4 űrrepülésben is részt vett a ‘90-es években. Az eseményen Elon Musk felvételét is levetítették, aki jókívánságait fejezte ki a jövőbeli nemzetközi együttműködésekkel kapcsolatban. Ez volt az első lépés, amikor Kína nemzetközi nyitást tett olyan oktatási együttműködésre, amelybe misszióban szolgáló kínai űrhajós munkáját ajánlja fel az űrállomáson.

Beszámoló cikk

Videók kérdésekkel és válaszokkal


Ötödik, kínai Űrbéli Tanóra: Ezt a tanórát már a Sencsou-14 legénysége tartotta, tágas körülmények között, ugyanis közben megérkezett az űrállomás két kísérleti modulja, a Wentian és a Mentigan. 2022. október 12-én 16:01 perckor kezdődött a tanóra. A pekingi fő osztály mellett Csengcsou, Heze és Dali városokban voltak kérdező társosztályok. Csen Tung űrhajós és Liu Jang űrhajósnő részletesen bemutatták az új Wentian modul működését, és megmutatták a rajta folyó kísérleteket és berendezéseket, míg Caj Hszücsö űrhajós filmezett. A körbevezetés után fizikai kísérleteket is bemutattak: Különböző átmérőjű kapillárisok vízfelszívó képességét, 2 méter hosszú csövön át ittak vizet, pörgőmozgásokat mutattak fém T idommal, fémgyűrűbe feszített vízlencsébe fújtak levegőbuborékot. Bemutatták a rizs mikrogravitációs növekedését. A tanóra végén a diákok élőben kérdezhettek a tajkonautáktól.

Beszámoló cikk

A teljes videó

5. Tanóra, Sencsou-1, Forrás: CCTV
5. Tanóra, Sencsou-1, Forrás: CCTV

Hatodik, kínai Űrbéli Tanóra: A hatodik tanórát a Sencsou-16 legénysége tartotta, 2023. szeptember 21-én mutatták be az ötödik Űrbéli Tanórát a Tienkung fedélzetén. A 48 perces órán Csing Hajpeng pranacsnok, az ország leggyakorlottabb, negyedik alkalommal repülő űrhajósa, Prof. Kuj Hajcsao, az első civil kínai űrhajós, a pekingi egyetem tanára, és Csu Jangcsu köszöntötték a diákokat. Megmutatták a munka és lakónegyedeket, és a Mengtian modul egész tudományos apparátusát.

Ezután izgalmas kísérletek következtek: Két darab, 5 cm átmérőjű, 500g-os acélgolyó ütköztetésével mutatták meg a lendületáadást, majd egy fele akkora átmérőjű golygóval demonstrálták az ütközés utáni eltérő sebességeket. Hidrofób anyaggal bevont pingpongütővel és vízgolyóval pingpongoztak.

Perdületmegmaradást demonstrálták nagy méretű giroszkóppal, ami irányváltoztatásnál az űrhajós testét is elfordította.

Gyertya égésén mutatták be a gravitáció hiányát. A tanóra fő helyszíne a Pekingi Beihang Egyetem (korábbi nevén Repüléstudományi és Űrhajózási Egyetem) tornacsarnoka volt, ahol Prof. Kuj Hajcsao űrhajó rendszereket tanított az űrprogramba való beválogatása előtt. Itt 2400 diák követte élőben az órát. Mellettük belső Mongólia, Csöcsiang, Anhuj és Senhszi tartományok diákjai vettek részt a kérdés-felelet részben.

Beszámoló cikkek:

Vasgolygós lendületmegmaradás videó: (kattints a képekre a videók elindításához)

Pingpong videó:

Gyertya videó:

Giroszkóp videó:

Összefoglaló videó


 

Hetedik, szerb Űrbéli Tanóra: A hetedik tanórát egy hónappal később, 2025. október 25-én ugyancsak a Sencsou-16 legénysége mutatta be, amiben ezúttal szerb diákok vettek részt. A tanóra ünnepélyes vetítésére a Belgrádi Kongresszusi és Kiállítási Centrum Tudományfejlesztési Központjában került sor, ahol 100 általános iskolás diák nézhette végig a tanórát a premier vetítésen. Az eseményen részt vett és beszédet mondott Jelena Begovic, a Tudományos, Technológiai Fejlesztési  és Innovációs miniszter és Li Ming, Kína szerb nagykövete. Li nagykövet elmondta, hogy ez az első alkalom, amikor Kína kétoldalú űrtudományi együttműködést kezdeményez európai országgal, és kifejtette Kína és Szerbia közös tudományos és technológiai együttműködésének lehetőségeit.

A három kínai űrhajós bemutatta a közönségnek az űrállomáson zajló munkát és mindennapi életet, és olyan kérdésekre is válaszoltak, mint például az űrben végzett tudományos kísérletek fajtái, az űrhajósok kiválasztásának feltételei, és a szórakozási lehetőségek az űrben töltött misszió során. A diákok nagyméretű plüss pandát is kaptak ajándékba.

Összefoglaló cikk

Nyolcadik, bolgár Űrbéli Tanóra: A hetedik tanórát a jelenleg fent tartózkodó, Sencsou-19 legénysége tartotta meg. A három űrhajós 2024 október 19-én indult útnak. Parancsnoka Caj Hszücsö (Cai Xuzhe), aki részt vett a Sencsou-14 küldetés során az űrállomás végleges összeszerelésében. Mellette újoncok a fedélzeten Szung Lingtung (Song Lingdong) pilóta űrhajós, rakományspecialista és Vang Haocö (Wang Haoze) űrhajósnő, aki rakétamérnökként kína első civil női űrhajósa, az űrállomáson a kutatási programok irányítója.A legénység által felvett tanórát Szófiában, a “Beszélgess a tajkonautákkal” eseményen vetítették le 2024. november 30-án. A 8-22 éves diákoktól kértek be kérdéseket az űrkutatással kapcsolatban. A 150 beérkezett kérdésből 20-at küldtek tovább a CMS-nek, amiből ők 15-öt válogattak ki. A kérdések között szerepeltek az űrhajó és az űrruha kényelmével, étkezéssel, kütyühasználattal és az űrállomáson zajló munkával kapcsolatosak is. Az előre elkészített filmet ünnepélyes keretek között vetítették le A Bolgár Tudományos Akadémián.

Az esemény az Akadémia 155., Georgi Ivanov, az első bolgár űrhajós 45., és a kínai-bolgár diplomáciai kapcsolatok elindulásának 75. évfordulóján történt. Az eseményen az Űrbéli Tanóra bemutatása mellett kvíz, és a Tiangong űrállomás makettjét bemutató kiállítás is helyet kapott. Rumen Radev bolgár miniszterelnök levelet írt az eseményre, melyben hangsúlyozta a két ország további együttműködését az űrkutatás, csúcstechnológiák és kultúrális tapasztalatmegosztás terén. Bulgária Kínai Nagykövete, Dai Quingli hangsúlyozta, hogy Kína fejlődő űripara szorgalmazza a nemzetközi együttműködéseket, és 2023 novemberéig több mint 150 kormányközi űrkutatási együttműködési megállapodást írtak alá, több mint 50 országgal és szervezettel.

A kétoldalú együttműködés fontosságát Nikolaj Vitanov, Bulgária Oktatási és Tudományos miniszterhelyettese, és Atanas Atanasov és Gabriel Valkov parlamenti képviselők is méltatták. Georgi Zhelev, az akadémiai Űrkutatási és Űrtechnológiai Intézet igazgatója a bolgár űrkutatás vívmányait méltatta az ünnepségen. Vang Haocö űrhajóshölgy pedig az űrállomásról fejezte ki izgatottságát, hogy kiválónak találják az ötletet, hogy a jövőbeli kétoldalú együttműködések keretében bolgár ételeket is megkóstolhassanak majd az űrállomáson.

Beszámoló cikkek:

Bolgár videoelőzetes

Bolgár pályázati oldal a kérdésekre

A Kínai Emberes Űrügynökség (China Manned Space) kezdeményezése, az Űrbeli Tanórák láthatóan nagy népszerűségnek örvendenek, immár nem csak kínai, hanem más országok diákjai között is. A kérdések a tudománynépszerűsítés kiváló, és személyességük miatt megható eszközei, míg a kísérletekkel a CMS jóvoltából diákok szellemi “hasznos terhe” is egyedülálló módon kijuthat a világűrbe. Várjuk a következő becsengetés a Tienkungon!