Pályáján továbbhalad a Föld, érkezik az ősz

Pályáján továbbhalad a Föld, érkezik az ősz

2026 szeptember 22
| Szerző: Bárány András Adorján, Tudományos újságíró, Biológus hallgató, Amatőrcsillagász
Szeptember 23-án 2:05-kor bekövetkezik az őszi nap-éj egyenlőség, ekkor csillagászati értelemben is kezdetét veszi az ősz.

Ezen a napon a Nap az égi egyenlítő síkját északról dél felé haladva metszi, és ettől kezdve az északi féltekén az egyre hosszabb éjszakák időtartama fél évig meghaladja a nappalokét.

A nap-éj egyenlőség elnevezés arra utal, hogy ilyenkor a nappal és az éjszaka hossza közel azonos. Ez azonban nem jelenti azt, hogy Magyarországon pontosan 12 órán át lenne világos és 12 órán át sötét. A légkör fénytörése, valamint a Nap korongjának látszó mérete miatt a nappal valamivel hosszabb a tizenkét óránál aznap, csak néhány nappal később következik be a nappal és az éjszaka időtartamának egyenlősége. A csillagászati esemény időpontja egyértelmű, a Nap ekkor halad át az égi egyenlítőn.

Az őszi nap-éj egyenlőség egyik érdekessége, hogy a Nap ekkor közel pontosan keleten kel, és közel pontosan nyugaton nyugszik. Az év többi időszakában (a tavaszi nap-éj egyenlőséget kivéve) a napkelte és napnyugta helye ettől északabbra vagy délebbre tolódik a látóhatáron. Ha van egy jól felismerhető épület, fa vagy más tereptárgy a keleti vagy nyugati horizont közelében, érdemes megjegyezni, hol bukkan fel vagy tűnik el mögötte a Nap. Az elkövetkező hetekben ugyanis jól láthatóvá válik, hogy a napkelte és napnyugta pontja fokozatosan dél felé vándorol. De akár a Stellarium weboldalon vagy telefonos applikáción is kipróbálhatjuk egy egyszerű naptár vissza- és előre tekeréssel.

1.	ábra: A Nap horizont feletti elhelyezkedése a nap-éj egyenlőség és a napfordulók során FORRÁS: svabhegyicsillagvizsgalo.hu
1. ábra: A Nap horizont feletti elhelyezkedése a nap-éj egyenlőség és a napfordulók során FORRÁS: svabhegyicsillagvizsgalo.hu

A változás hátterében a Föld forgástengelyének ferdesége áll. Bolygónk tengelye 23,5 fokos szöget zár be a Nap körüli keringésének pályasíkjára bocsátott merőlegessel, és ez a ferdeség felelős az évszakok váltakozásáért. Nem arról van tehát szó, hogy ősszel egyszerűen azért lenne hidegebb, mert a Föld messzebb kerül a Naptól – ahogyan sokan ezt tévesen gondolják. Ahogy a Föld tovább halad pályáján, az északi félteke egyre kevésbé fordul a Nap felé. A Nap ezért egyre alacsonyabban jár az égen, sugarai laposabb szögben érik a felszínt, és a nappalok fokozatosan rövidülnek.

Az éjszakai égbolt megfigyelői számára ez egyáltalán nem rossz hír. A korai sötétedésnek köszönhetően ősszel egyre több időnk marad arra, hogy a csillagokat és más égi objektumokat megfigyeljük. Közben maga az égbolt látványa is folyamatosan változik. A nyári égbolt jellegzetes csillagképei lassan nyugat felé húzódnak, miközben keleten egyre magasabbra emelkednek az őszi-téli égbolt alakzatai. A tiszta szeptemberi estéken már jól megfigyelhető többek között a Pegazus jellegzetes négyszöge is és más őszi-téli csillagképek. Valóban az éjszakák hidegebbek ősszel, de egy forró csokit kortyolgatva és vastag ruhába öltözve hosszú ideig kellemesen fenn tudjuk tartani testhőnket, miközben izgatottan figyelhetjük az égbolt természetes eseményeit.

Szeptember 23. után a sötétség fokozatosan egyre nagyobb teret kap, egészen a decemberi téli napfordulóig. Érdemes kihasználni a korábban érkező estéket, és időnként felnézni az égre. Miközben a természet lassan az őszbe fordul, felettünk is új arcát mutatja az égbolt.

2.	ábra: Nap körüli keringési távolság az évszakok szerint. FORRÁS: svabhegyicsillagvizsgalo.hu
2. ábra: Nap körüli keringési távolság az évszakok szerint. FORRÁS: svabhegyicsillagvizsgalo.hu

Képek forrása: https://svabhegyicsillagvizsgalo.hu/hirek/egi-jelensegek-rovid/hivatalosan-is-kezdetet-veszi-a-tavasz

Szerző: Bárány András Adorján, Tudományos újságíró, Biológus hallgató, Amatőrcsillagász