Őszi hármasfogat az Ikrekben: A Mars, Castor és Pollux találkozója

Őszi hármasfogat az Ikrekben: A Mars, Castor és Pollux találkozója

2026 szeptember 24
| Szerző: Kovács Vera, Tudományos újságíró
Szeptemberi hajnalokon már a téli égbolt csillagképeit figyelhetjük meg, köztük az Ikreket is. Két legfényesebb csillaga, a Pollux és Castor a vörös bolygóval, a Marssal randevúzik szeptember 25-én.

📅 Dátum: 2026. szeptember 25., péntek
⏰ Időpont: 5:20 körül
🤩 Erre nézz az égen: keleten, a Mars 44° magasan látszik a horizont felett

Jelenség leírása:
A Pollux és Castor már éjfél körül kel, a Mars fél órával később követi őket, az éjszakai baglyok már hajnali 1 óra után is megfigyelhetik, eleinte még nagyon alacsonyan a hármasfogatot. Utána azonban egyre magasabban látszanak, és 5 óra 20 perckor érnek egymáshoz legközelebb. Keleti irányban keressük őket. Ekkor az 1,1 magnitúdós Mars 44° magasan látszik a látóhatár felett narancssárga fényes pontként. A vörös bolygó felett 7,4 fokra a Pollux, tőle 4,5 fokra pedig a Castor fénylik. Balra lefelé még a Jupitert is megfigyelhetjük, 26 fok magasan.

Az együttállás a keleti égbolton szeptember 25-én 5 óra 20 perckor. Kép: Stellarium
Az együttállás a keleti égbolton szeptember 25-én 5 óra 20 perckor. Kép: Stellarium

Megfigyelése:
Érdemes keleti-északkeleti irányban, szabad horizontú helyet választani, és már hajnali 1 után megkezdeni a keresést. A három égitest szabad szemmel is megfigyelhető, távcsőre tehát nincs szükség, de egy kisebb binokulár szépen megmutathatja a környék csillagait és halmazait, távcsővel pedig a Mars korongját is megpillanthatjuk. A legjobb időszak 5 óra körül adódik, amikor a hármasfogat már magasan jár az égen.

A Pollux (balra) és Castor (jobbra) párosa az égen 2017. május 16-án. KÉP: Rogelio Bernal Andreo (Deep Sky Colors), FORRÁS: APOD.NASA.GOV
A Pollux (balra) és Castor (jobbra) párosa az égen 2017. május 16-án. KÉP: Rogelio Bernal Andreo (Deep Sky Colors), FORRÁS: APOD.NASA.GOV

Információk a jelenségről:
Az Ikrek csillagkép és vele együtt a két fényes csillag is megjelenik a görög mondákban. A testvérpár Léda, spártai királyné fiaiként jöttek a világra. Pollux Zeusz fiaként született, így halhatatlan volt, Kasztór apja, a király viszont halandó volt. A testvérek hősiesek voltak, a háborúkban együtt vettek részt. Egy csatában azonban Kasztór életét vesztette, emiatt Pollux nagyon szomorú lett. Zeusz megsajnálta az ikreket, és megengedte nekik, hogy osztozzanak a halhatatlanságban, ha fél évet az égben, fél évet pedig az alvilágban töltenek.

A Pollux egy, a Földtől 34 fényévre található narancsos színű óriáscsillag, távolságával a Naphoz legközelebbi ilyen óriáscsillag. Korábban valószínűleg kékesfehér csillag lehetett, ami már felhasználta a magjában található hidrogént. A magja elkezdett összehúzódni, ami a hőmérséklet növekedésével járt, a külső rétegei pedig a hő hatására elkezdtek kitágulni. Napunk is hasonló véget ér majd 5 milliárd év múlva.

A tőlünk 52 fényévre található Castor valójában nem egyedülálló csillag, hanem egy hatos rendszer, amelyben három kettőscsillag található, és azok egymás körül keringenek, harmonikus rendszert alkotva. Az A és a B komponens egyenként egy kékesfehér óriáscsillagból és egy vörös törpéből áll, a C komponens pedig két vörös törpe párosa. Az A és a B komponens kékesfehér óriáscsillagait távcsővel már megpillanthatjuk, vörös törpe társaik viszont csak spektroszkópiával, vagyis színképelemzéssel figyelhetőek meg.

A Castor hatos rendszerének csillagai. FORRÁS: JPL.NASA.GOV
A Castor hatos rendszerének csillagai. FORRÁS: JPL.NASA.GOV

A Mars közel kétévente kerül közel az Ikrek csillagkép két legfényesebb csillagához, ne hagyjuk ki a lehetőséget, hogy most megfigyeljük hármasukat!

 

Felhasznált források:

https://apod.nasa.gov/apod/ap170516.html

https://science.nasa.gov/solar-system/skywatching/night-sky-network/gemini-constellation/

https://www.jpl.nasa.gov/infographics/castor-the-6-star-system-a3-poster/

Borítókép:

https://apod.nasa.gov/apod/ap080510.html

Szerző: Kovács Vera, Tudományos újságíró, Bemutató csillagász
Svábhegyi Csillagvizsgáló