Amennyiben egy ilyen meteoroid pályája keresztezi a Földét, és becsapódik a légkörbe, látványos fényjelenség jön létre. Ezt a köznyelvben hullócsillagnak, a csillagászatban pedig meteornak hívjuk. A jelenség hátterében a meteoroid nagy sebessége áll: ezek az apró testek akár több tíz kilométert is megtehetnek másodpercenként. A légkör sűrűbb rétegeibe érve a hatalmas közegellenállás miatt külső rétegük gyorsan felizzik, majd elpárolog. A leváló, nagy energiájú részecskék ionizálják a környező levegőt, amely ettől fényleni kezd. A Föld felszínéről tehát nem magát a meteoroidot látjuk, hanem azt a felizzott, ionizált levegőoszlopot, amelyben az apró égitest áthaladt. A meteorjelenség többnyire csak néhány másodpercig tart, azonban a légkörben létrejött ionizált csatorna mint egy „füstnyom” még akár percekig is megfigyelhető maradhat, különösen intenzív meteorzáporok idején.
A Szigma Hydridák meteorraj az év végének egyik kevésbé ismert, ám tudományos szempontból annál érdekesebb meteorraj-együttese. A raj aktivitási időszaka december 3– 20-a között tart, csúcsa – vagyis a gyakorisági maximuma – rendszerint december 9-e környékére esik. Ekkor a raj elméleti ZHR-értéke, azaz a tiszta, fényszennyezésmentes égbolton, és ha a radiánspontja a fejünk fölött, a zenitben lenne, az égbolton megfigyelhető meteorok óránkénti száma körülbelül 7 lenne, ami mérsékelt aktivitást jelent. Ennek ellenére a Szigma Hydridák különösen figyelemre méltóak gyors mozgásuk és spektrális tulajdonságaik miatt, valamint azért, mert aktivitásuk időben egybeesik a sokkal ismertebb Geminidák meteorrajának felerősödésével.
A Szigma Hydridák radiánsa – vagyis az a pont az égen, ahonnan a meteorok látszólag kiindulnak – a Hydra (Északi Vízikígyó) csillagkép területén található, a képzeletbeli vízikígyó fejétől nem messze: innen ered a raj elnevezése is. Ugyanis a meteorok nyomait visszakövetve látszólag egy közös kiindulási pontot találunk az égbolton, és amelyik csillagképben ez a képzeletbeli pont található, arról nevezik el a rajt. (A jelenséget legkönnyebben úgy lehet elképzelni, mint a párhuzamos vasúti síneket: bár a sínek valójában párhuzamosak, mégis úgy tűnik, mintha egyetlen távoli pontból indulnának ki.) A radiáns körülbelül 21 óra körül kel, másnap hajnali 2:30 körül delel, ekkor nagyjából 45°-os magasságban lesz található a horizont felett. Ez a megfigyelési szempontból ideális időszak: az éjszaka második felében a radiáns már elég magasra emelkedik, így a meteorok hosszabb, látványosabb nyomokat húzhatnak az égen.
A meteorok nagy sebességűek, mintegy 58–60 km/s sebességgel lépnek be a Föld légkörébe. Ennek köszönhetően fényes, gyorsan felvillanó nyomokat hagynak, amelyek gyakran fehéres vagy kékes árnyalatúak. A raj valószínű eredete egy kis égitesthez, talán egy elöregedett üstököshöz vagy aszteroidához köthető, amelynek törmelékanyaga évezredek alatt a Föld pályáját is metszi. Bár a pontos szülőégitestet eddig nem sikerült egyértelműen azonosítani, a Szigma Hydridák mozgása és dinamikája alapján valószínű, hogy egy régi, ma már inaktív üstökös maradványa lehet az eredetük.
Tudományos szempontból különösen izgalmas, hogy a Szigma Hydridák aktivitási időszaka részben egybeesik a Geminidák meteorrajéval, amely a decemberi égbolt domináns jelensége. Ennek következtében a megfigyelők sokszor nehezen különítik el a két raj meteorjait, mivel a Geminidák sűrű aktivitása elnyomja a gyengébb Szigma Hydridákat. Ugyanakkor a sebességük, pályájuk és radiánsuk eltérései alapján a tapasztalt meteorfigyelők észlelésekkel és kamerás megfigyelésekkel jól elkülöníthetik a két rajból származó meteorokat.
Szerző: Varga Nóra, Bemutató csillagász
Svábhegyi Csillagvizsgáló