Megfelelő körülmények között szabad szemmel 8-9 csillaga látszik, de alapvetően a három legfényesebb csillaga rajzolja ki az egyenlő szárú háromszöget. Keletről a Perszeusszal, délnyugaton a Halakkal, északnyugaton az Andromédával, délen pedig a Kossal határos. A csillagkép a késő őszi időszakban figyelhető meg leginkább.
Ahogyan a Halak csillagkép esetében is, a Triangulumnak is van párja a déli égbolton: a Déli Háromszög (Triangulum Australe), amely a Páva és a Kentaur között helyezkedik el.
Kultúrtörténete
Egy nagyon régi csillagképről van szó, a történet valahol Mezopotámia síkságain és sivatagos lejtőin kezdődik. A babiloni csillagkatalógusban az Androméda gamma csillagával együtt alkotta a MUL.APIN (=Eke-csillag) csillagképet, mivel ez volt a táblázat elsőként felsorolt konstellációja, az egész babiloni katalógus erről kapta a nevét.
(MUL.APIN: a legkorábbi fennmaradt babilóniai csillagászati könyv, valamikor i. e. 1000 és 1200 között jött létre, és két agyagtáblára vésték. Három részből áll: Enlil útja (északi csillagokat és/vagy csillagképeket tartalmazza, összesen 33-at), Anu útja (23 egyenlítői konstelláció – pl. Bika, Orion, Fiastyúk), Ea útja (15 déli csillagkép – pl. Skorpió, Vízöntő, Halak). Maga a szöveg egy i. e. 7. századi másolatban maradt fenn, ezeket a szöveg kezdő sorairól nevezték el, és az év első csillagképéhez, a MULAPIN-hoz (Szántó/Eke) kapcsolódnak. Ez volt tehát az „Enlil útja” első csillagképe – vagyis a Nap pályájának legészakibb negyede, amely a nyári napforduló mindkét oldalán eltöltött 45 napnak felelt meg. Februárban, amikor először megjelent a hajnal előtti égen (heliákus kelés), ez jelezte a tavaszi szántás kezdetét Mezopotámiában.)
Az ókori görögök jól ismerték, Ptolemaiosz 48 csillagképe között is szerepelt. Nagy valószínűséggel navigációs szerepet is betöltött, ugyanis i. e. 1400 körül ha a béta Andromedae (Mirach) és az alfa Trianguli csillagokat összekötő egyenest dél felé meghosszabbították, az égi egyenlítő és az ekliptika egyik metszéspontjához, a tavaszponthoz jutottak. Ez az ókori népek naptárkészítésének és időmérésének egyik alapvető, kardinális pontja volt. 600 évvel később, i. e. 800 körül ugyanez volt a helyzet, csak akkor a Mirach szerepét a Kos legfényesebb tagja, a Hamal vette át.
A csillagképet a görögök Deltotonnak (Δελτωτόν) ismerték, mivel a háromszög a delta nagybetűs alakja is egyben, illetve Zeusz nevének kezdőbetűje. Eratoszthenész szerint a konstelláció a Nílus deltáját reprezentálja, Hyginus, római író pedig a háromszög alakú szigetet, Szicíliát látta benne, amelynek régi neve Trinacria volt.
A rómaiak úgy hitték, hogy a sziget Ceres (Démétér), a földművelés, az aratás istennőjének volt az otthona. Jupiter (Zeusz) esküvői ajándékként adta a szigetet Ceres lányának, Kórénak (Perszephoné), amikor Pluto (Hádész) felesége lett.
Az olyan görög csillagászok, mint Ptolemaiosz, Trigononnak (Τρίγωνον) nevezték, majd később ezt Trigonum néven romanizálták. A 17. századi német csillagász és térképész, Johann Bayer Triplicitasnak és Orbis terrarum tripertitusnak nevezte el, utalva Európa, Ázsia és Afrika hármas régiójára. A lengyel csillagász, Johannes Hevelius három halvány csillagot (az ι, 10 és 12 Triangulit) kivett a csillagképből, hogy 1690-ben megjelent Firmamentum Sobiescianum című művében létrehozza az új Triangulum Minus csillagképet, az eredetit pedig Triangulum Majus névre keresztelte át. Később, John Flamsteed angol csillagász atlaszában feltűnőbbé akarta tenni a kicsi csillagképet (Triangulum Minus/Minor), ezért az Atlas Céleste 1776-os kiadásában pontosan a nagyobbik alá helyezte el. Ezt a kisebb alakzatot a Nemzetközi Csillagászati Unió (IAU) nem ismerte el.
1800. január 1-én Giuseppe Piazzi olasz csillagász ebben a csillagképben fedezte fel az első kisbolygót, aminek ő a Ceres Ferdinandea nevt adta: egyrészt a sziget istennőjének (Ceres) tiszteletére, másrészt pedig, hogy hódolatás fejezze ki Szicília és Nápoly uralkodója, Bourbon Ferdinand előtt. Idővel a Ferdinand eltűnt a kisbolygó nevéből, mert nem volt összhangban az égitestek névadási szokásával, és maradt csak a Ceres.
Csillagászati adatok a csillagképről:
- α Trianguli: hármascsillag, amely kb. 63,3 fényévre található a Naptól. A rendszer legfényesebb csillagának neve: Mothallah. Sokáig kettőscsillagként tartották számon, 2018-ban derült ki, hogy egy harmadik tag (α Trianguli C), egy vörös törpe is kapcsolódik hozzá. Az α Trianguli fényessége 3,42 magnitúdó, szabad szemmel tehát könnyedén látható. A rendszer becsült kora 1,7 milliárd év.
- β Trianguli (Alaybasan): kettőscsillag, amely a Földtől kb. 127 fényévre helyezkedik el. Fényessége 3 magnitúdó, ezzel a csillagkép legfényesebb csillaga. Mindkét tagja elhagyta a fősorozatot, és óriáscsillagokká alakultak. A kettőscsillag kora kb. 400 millió év, ami a Naprendszer korának kevesebb mint 10%-a. A Spitzer űrtávcsővel végzett, 2005-ben közzétett megfigyelések alapján a rendszer túlzott mennyiségű infravörös sugárzást bocsát ki – ezt a kettőscsillagot körülvevő porkoronggal magyarázzák. Valószínű, ez a korong a csillagoktól kb. 50–400 CSE (csillagászati egység) távolságra terjed ki.
- γ Trianguli (Apdu): a csillag kb. 112 fényévre található tőlünk, fényessége 4,01 magnitúdó. Az ókori egyiptomiaknál az Apdu, azaz Madár csillagkép részét képezte, amelyet az Algol és a Triangulum közötti területtel azonosítanak. A csillag körül egy poros törmelékkorong kering.
Mélyég-objektumok:
- Messier 33 (Triangulum-galaxis): spirálgalaxis, amelynek mérete kb. fele a Tejútrendszerének, a Lokális galaxiscsoport harmadik legnagyobb tagja az Andromeda-köd (M31) és a Tejútrendszer után. Viszonylag fényes, 5,7 magnitúdós, így az egyik legtávolabbi objektum, amelyet a jó szemű megfigyelők szabad szemmel is megtalálhatnak (kivételesen tiszta és sötét égbolt esetén). Egy kisebb távcsővel már láthatóvá válnak spirálszerkezetének egyes jellemzői. Legjobban novemberben figyelhető meg. A Földtől kb.3 millió fényévre található, az Andromeda-galaxis feltételezett gravitációs kísérője, és mindkettő a mi galaxisunk felé halad. Az M33 több mint 4 milliárd év múlva harmadik félként is részt vehet az Andromeda-galaxis és a Tejútrendszer közötti közelgő ütközésben. A galaxisban kb.40 milliárd csillag található. Itt található az NGC 604, amely az egész Lokális galaxiscsoport egyik legnagyobb csillagkeletkezési régiója.
- NGC 925: spirálgalaxis, amely kb. 30 millió fényévre van tőlünk. Az NGC 1023 galaxiscsoport tagja.
- NGC 604: egy hatalmas HII-régió (csillagkeletkezési tartomány) a Triangulum-galaxisban. Kiterjedése közel 1500 fényév, így majdnem százszor nagyobb, mint a saját galaxisunkban található Orion-köd, és több mint 200 forró, nagy tömegű, fiatal csillagot tartalmaz. Fényessége több mint 6300-szerese az Orion-ködének, ha ugyanolyan távolságban lenne, ezzel fényességében felülmúlná a Vénuszt is.
A magyar nyelvű csillagtérképet Vizi Péter (csillagterkepek.hu) készítette.
Szerző: Diószegi Orsolya Enikő, Tudományos újságíró