Pierre Méchain fedezte fel 1780-ban, ezután ugyanabban az évben bekerült a Messier-katalógusba is. Bár kevésbé ismert, mint az Orion-köd (M42), ugyanakkor fizikailag ugyanannak az óriás molekulafelhőnek a része, akárcsak az M43.
Az M78-at két fiatal, kék óriáscsillag világítja meg, amelyek fénye a köd finom porszemcséiről szóródva adja a kékes árnyalatú megjelenést. Ez a fénytípus jelentősen eltér az Orion-köd vöröses ragyogásától. Ott a nagy tömegű csillagok sugárzása ionizálja a környező gázt (többségében hidrogént), és ez vöröses színt eredményez.
2004. január 23-án Jay McNeil amerikai amatőrcsillagász a 8 cm-es távcsövével több óra expozíciós idejű felvételt készített az M78-ról és a környező régióról. Meglepődve fedezte fel, hogy a közelben van egy ködösség, ami az ő felvételén megtalálható, de a korábbiakon nem! Egy születőfélben levő, változó fényű csillag (ami a V1647 Orionis nevet kapta, és elsőként magyar csillagászok vizsgálták alaposan) éppen megvilágította a ködösséget, amiből a csillag is kialakult. A köd azóta McNeil nevét viseli. Nagyon kevés változó fényességű ködöt ismerünk, így fontos volt a felfedezése. Azóta a köd láthatatlanná visszahalványodott a távcsövek számára, de a csillagászok reményei szerint később újra láthatóvá válik. Az infravörös megfigyelések rendszerint nagyon informatívnak bizonyulnak az óriás molekulafelhők vizsgálata során. Az M78-ban számos, különböző fázisban lévő példát láthatunk a csillagok keletkezését illetően.
A köd belsejében a gáz és por számos sűrűsödése található, amelyekből az évmilliók során új csillagok és a körülötte bolygórendszerek alakulnak ki. Különösen figyelemre méltó, hogy 45 T Tauri típusú változócsillagot azonosítottak a térségben. Ezek nagyon fiatal csillagok, amelyek még nem érték el az energiatermelés stabil (csillagászati szakszóval élve: fősorozati) állapotát: általában 10 millió évnél fiatalabbak, ami csillagászati időléptékkel mérve elképesztően fiatal. Jellemzően vöröses színűek. A T Tauri csillagokra jellemző az igen erős csillagszél, amelyet rendszerint két ellentétes irányban bocsátanak ki. Sokukat protoplanetáris korong is körülveszi – ezekből a por- és törmelékkorongokból alakulnak ki később a bolygórendszerek.
Az M78-hoz hasonló csillagkeletkezési régiók vizsgálata kulcsszerepet játszik abban, hogy megértsük a Naprendszer és a Föld kialakulásának körülményeit. Az itt megfigyelhető folyamatok bepillantást engednek abba, hogyan alakulhatott ki a Naprendszer, benne Földünkkel.
Az M78 télen figyelhető meg a legjobban, amikor az Orion csillagkép magasan jár az égen. Könnyen beazonosítható helyen van az égbolton. Kézi látcsövekkel is már megfigyelhető ez a 8’-x6’-es ködösség, Kis távcsővel már jobban látható, a köd valódi szépsége azonban nagyobb műszerekkel vagy hosszú expozíciós asztrofotókon mutatkozik meg igazán.
Szerző: Király Amanda, Bemutató csillagász
Svábhegyi Csillagvizsgáló