A csillagcsoportot Charles Messier fedezte fel 1780-ban. Jegyzeteiben szerepel, hogy nagyon nehezen vehető észre, mivel halvány. Valóban ez a Messier-katalógus egyik leghalványabb objektuma, bár látszó mérete elég nagy.
Az M68 körülbelül 33 900 fényévre található a Földtől. A gömbhalmazokra jellemző módon, a Tejútrendszer galaktikus dudora körül kering. Kora körülbelül 12 milliárd év, vagyis a galaxisunk legidősebb objektumai közé tartozik.
Ennek megfelelően az egyik különleges tulajdonsága a nagyon alacsony fémtartalom. A csillagászatban „fémnek” nevezünk minden kémiai elemet a hidrogénen és a héliumon kívül Az ősrobbanásban csak hidrogén és hélium jött létre, az összes többi elemet – tehát a fémeket – a csillagok állították elő az évmilliárdok során. Az alacsony fémtartalom arra utal, hogy a halmaz csillagai nagyon korán, a galaxisunk kialakulásának kezdetén jöttek létre, amikor még kevés fém állt rendelkezésre.
A halmaz átmérője 106 fényév, amelyen belül több mint százezer csillag található. Kívülről nézve a gombhalmazt, illetve a számokat elolvasva ez nagy zsúfoltságnak tűnik, de dacára annak, hogy sokkal sűrűbben találhatóak itt csillagok, mint a Nap környezetében, valójában itt is olyan ritkán helyezkednek el a csillagok, hogy még véletlenül sem tudnak összeütközni. A gömbhalmaz teljes tömege körülbelül 125 000 naptömeg.
A halmazban mintegy 50 változócsillagot ismerünk, amelyek többsége RR Lyrae típusú. Ezek különösen fontosak a csillagászatban, mert fényességük változása alapján pontosan meghatározható a távolságuk. Halmazváltozóknak is hívják őket, mivel gyakran találhatóak meg gömbhalmazokban.
A Messier 68 szabad szemmel egyáltalán nem látható, de sötét égbolton már egy kisebb távcsővel is észlelhető, ilyenkor egy halvány, 11’-es kerek, összefényességét tekintve majdnem 8 magnitúdós ködös foltként jelenik meg. Ahhoz azonban, hogy a halmazt egyedi csillagokra bontsuk, már nagyobb átmérőjű távcsőre van szükség, viszont más gömbhalmazokhoz képest fényesebb csillagok alkotják, ezért a legfényesebb halmaztagokat könnyebb megpillantani.
Megfigyelésére áprilisban nyílik a legjobb lehetőség, amikor az Északi Vízikígyó csillagkép kedvező helyzetben van az égen. Az égi egyenlítőtől több, mint 25 fokra délre található, így tavaszi éjszakákon sem emelkedik 15 foknál sokkal magasra az égen. Érdemes olyan észlelőhelyet választani tehát, ahonnan a déli irányban jól látszik az égbolt.
Szerző: Király Amanda, Bemutató csillagász
Svábhegyi Csillagvizsgáló