Az égbolton feltűnően közel helyezkedik el a Messier 46-hoz, olyannyira, hogy egy binokulár látómezejében akár mindkettő egyszerre megfigyelhető. Bár látszólag szomszédok, a két halmaz valójában nem áll fizikai kapcsolatban: az M47 jóval közelebb található hozzánk, mint az M46.
A halmaz története kalandos: Giovanni Battista Hodierna már 1654-ben említést tett róla a „De systemate orbis cometici, deque admirandis coeli characteribus” (Az üstökösök világának szisztematikájáról és az égbolt csodálatra méltó objektumairól) című művében. Ez a munka azonban évszázadokra feledésbe merült, és csak 1985-ben került újra elő, így Hodierna elsősége sokáig ismeretlen maradt. A halmazt Charles Messier 1771-ben fedezte fel újra, és felvette híres katalógusába.
Messier azonban ezúttal hibát követett el: az objektum koordinátáit rosszul jegyezte fel (a 2 Puppis jelű csillaghoz viszonyított helyzetét adta meg), a koordináták előjelét elcserélte. Ennek következtében a Messier-katalógusban megadott pozíció egy olyan égterületre mutatott, ahol nem volt semmilyen mélyég-objektum. Érdekesség, hogy Caroline Herschel 1783-ban szintén megfigyelte az M47-et. Az mégis, a rejtélyes, elveszett nyílthalmaz maradt, egészen 1959-ig, amikor T. F. Morris kanadai csillagász rájött a hibás előjelekre, és azonosította az objektumot.
Az M47 mintegy 1600 fényévre található a Földtől, vagyis lényegesen közelebb van, mint látszólagos szomszédja, az M46. Közel 1130 csillag alkotja a Gaia űrszonda mérései alapján , tagjainak többsége fiatal, forró kék óriáscsillag, de a halmazban néhány vörös óriás is megfigyelhető, ami jól szemlélteti a különböző tömegű csillagok eltérő fejlődési ütemét annak ellenére is, hogy a becsült kora körülbelül 90 millió év. Habár a nyílthalmazok csillagászati skálán fiatalok, mindössze 30–300 millió évesek, az M47 még ebben a mezőnyben is fiatal.
Látszó mérete jelentős, 20’x20’, ami az égen kicsit kisebb területet fed le, mint a telihold. A halmaz a szabad szemes láthatóság határán van, holdmentes sötét éjszakán a sasszeműek egy halvány ködös foltként láthatják, igazán szépen viszont csak binokulárral vagy kis nagyítású távcsővel figyelhető meg.
Hazánkból februárban nyílik a legjobb lehetőség az észlelésére, amikor a Hajófara csillagkép a déli égbolton deleléshez közel látszik. Megfigyeléséhez kis nagyítás ajánlott, hogy a halmaz kiterjedt szerkezete és a fényesebb csillagok kontrasztja jól érvényesüljön.
Szerző: Király Amanda, Bemutató csillagász
Svábhegyi Csillagvizsgáló