Egy kisméretű (120 négyzetfok területű) konstellációról van szó, amely a Nyilas, a Skorpió és a Teleszkóp csillagképek közé van ékelődve, a Tejút sávjának szélén. Többnyire az Északi Korona (Corona Borealis) tükörképének tartják a déli égen, ám kevésbé látványos, mint a testvére: legfényesebb csillaga is csak 2,4 magnitúdós. Összesen 21 csillaga látható szabad szemmel, amelyek szabályos patkó alakban helyezkednek el. Az ókorban Európa déli részéről nézve viszonylag magasra emelkedett. Jelenleg Közép-Európában és Magyarországon a csillagkép egy része csak néhány fokkal emelkedik a horizont fölé – augusztusban 21 óra után figyelhető meg déli irányban, körülbelül éjjel 1 óráig.
A csillagkép tartalmazza az egyik, a Naprendszerhez legközelebb eső csillagkeletkezési régiót – a Corona Australis molekulafelhőt, amely kb. 430 fényévre helyezkedik el. Ezenkívül számos csillaghalmaz és köd is található benne.
A csillagkép kultúrtörténete, mitológiája:
Ismert volt már az ókorban is, de a görögök inkább koszorút láttak ezekben a csillagokban, mint koronát, és a Nyilashoz vagy a Kentaurhoz kapcsolták. Kr. e. a 3. században Aratosz görög író írt a csillagképről, de nem nevezte meg, hanem a két koronát Stephanoi néven emlegette.
Ptolemaiosz 48 csillagképet tartalmazó katalógusában ezt említette utolsóként. Az Almageszt című munkájában Stephanos Notiusnak, azaz Dél Koszorújának nevezte. A rómaiak a Nyilas aranykoronája néven ismerték ezt a csillagformációt. Külön csillagképnek először a rodoszi csillagász, Geminusz, Aratosz tanítványa említette az 1. században.
Johann Bayer térképén is koszorúként jelenik meg, Jerome Lalande 18. századi francia csillagász viszont Sertum Australe, azaz Déli Virágfüzér néven említette. A német költő és író, Philippus Caesius Corolla („Kis korona”) vagy Spira Australis („Déli tekercs”) néven említette, és az Újszövetségben szereplő Örök Élet Koronájához kapcsolta.
A mitológiai történet Dionüszosszal hozza összefüggésbe a csillagképet. Théba királyának volt egy szép lánya, Szemelé. Annyira elbűvölő volt, hogy Zeusz azonnal beleszeretett. Héra, a főisten felesége féltékenységében ravasz dolgot eszelt ki: rávette Zeuszt, aki általában álruhában járt, hogy valódi alakjában, villámlások és mennydörgések közepette jelenjen meg Szemelé előtt. Így is történt, azonban a villámcsapásoktól lángba borult Théba palotája, és a szép ifjú hölgy is a tűz áldozatává vált. Szemelé már akkor méhében hordozta Zeusz gyermekét, Dionüszoszt. Hogy a gyermek ne égjen el anyjával együtt, Gaia borostyánkoszorút növesztett köré, ami megvédte a tűzhaláltól, így a gyermek megmenekült. Feltételezések szerint vagy ez a koszorú került az égre, vagy miután Dionüszosz felnőtt, édesanyja iránti tiszteletének jeleként ő maga font csillagokból koszorút, és ezt láthatjuk az égbolton.
Más kultúrákban is megjelenik a csillagkép – különféle formákat beleképzelve ezekbe a csillagokba. A dél-afrikai bennszülöttek pl. tábortűz körül félkör alakban üldögélő embereket láttak benne. Közép-Ausztráliában bölcsőhöz hasonlították, amelyből a Földre pottyant a gyermek, létrehozva a Gosses Bluff-krátert. (Kb. 142 millió évvel ezelőtt egy aszteroida csapódott be a mai Missionary Plains területére, körülbelül 160 km-re Alice Springs-től nyugatra, és egy 24 kilométer átmérőjű krátert hozott létre, ez a Gosses Bluff-kráter. A száraz éghajlatnak köszönhetően a kráter nem kopott el, és sűrű növényzet sem takarja el.)
Csillagászati adatok a csillagképről:
- α Coronae Australis (Meridiana): a csillagkép legfényesebb tagja, tőlünk kb. 125 fényévre van. Gyorsan forgó csillag, az egyenlítője mentén másodpercenként közel 200 km-es sebességgel forog, ami közel áll a szétesési sebességéhez, és körülbelül 14 óra alatt tesz meg egy teljes fordulatot.
- γ CrA: kettőscsillag, fényessége 4,2 magnitúdó. Szabad szemmel nehezen látható. A Naptól kb. 56,4 fényévre van. A két csillag 121 évente kerüli meg egymást.
- R CrA: egy fősorozat előtti csillag a Corona Australis molekulafelhőben. Változócsillag, fényessége 10 és 14,36s magnitúdó között ingadozik. Mivel nagyon fiatal csillagról van szó, még mindig magába halmozza a csillagközi anyagot. A környező NGC 6729 jelű köd eltakarja, ugyanakkor meg is világítja azt.
Mélyég-objektumok:
- Corona Australis molekulafelhő: egy gázból és porból álló sötét köd, amely kb. 430 fényévre helyezkedik el tőlünk. A hozzánk egyik legközelebbi csillagkeletkezési régió. Néha CrA sötét felhőnek vagy CrA-felhőnek is nevezik. Számos emissziós ködnek ad otthont: ezek közül a legjelentősebbek az NGC 6729, az NGC 6726/6727 és az IC 4812. A felhő a Nyilas csillagkép határához közel található.
- NGC 6729: a Corona Australis molekulafelhőhöz tartozó emissziós köd. Az R Coronae Australis csillagtól délkelet felé terjed.
- IC 1297: planetáris köd, a déli féltekéről könnyebben megfigyelhető objektum, fényességre 10,7 magnitúdó. Tőlünk kb. 16.000 fényévre található.
- NGC 6541: gömbhalmaz, kisebb távcsővel már jól megfigyelhető. Korát körülbelül 12,9 milliárd évre becsülik.
- NGC 6723: gömbhalmaz, több százezer vagy akár több millió csillagból álló csoport. Néha Csillár-halmaznak is nevezik, mivel számtalan ponton csillog. A Nyilas és a Déli Korona határán helyezkedik el, de hivatalosan a Nyilashoz sorolják. Kb. 27.000 fényévre van tőlünk.
A magyar nyelvű csillagtérképet Vizi Péter (csillagterkepek.hu) készítette.
Szerző: Diószegi Orsolya Enikő, Tudományos újságíró