A Hattyú és az Androméda csillagképek közötti égterületen található, és legfényesebb csillagai a Cassiopeiához hasonló enyhe „W” alakot formálnak, ezért néha „Kis Cassiopeiának” is nevezik.
Hazánkból is jól látható csillagkép. Halványsága és kis mérete ellenére azért akad benne látnivaló: a Lacerta a Tejút csillagképeinek tipikus képviselője – nincsenek benne fényes galaxisok, sem gömbhalmazok, de vannak nyílthalmazok (pl. NGC 7243), planetáris köd (IC 5217), illetve kettőscsillag is akad bőven. Ezenkívül tartalmazza a blazárok prototípusát, a BL Lacertae néven katalogizált galaxist is. Messier-objektumok nincsenek viszont nincsenek benne. Újkori csillagkép, az ókorban nem ismerték.
A csillagkép története
Johannes Hevelius lengyel csillagász alkotta meg 1687-ben. Az ekkor megjelent csillagtérkép-atlaszában, a Firmamentum Sobiescianum, sive Uranographia című művében mutatta be először. Az új csillagképet Stellio névre keresztelte, amely a gekkók egy nagyobb testű fajtája, amely a Földközi-tenger partvidékén és Észak Afrikában él. Ennek latin neve (csillagos agama, Laudakia stellio) után kapta az elnevezést. Ez a név azonban nem terjedt el széles körben, majd feledésbe merült. Az eredeti ábrázoláson inkább valami kutya- vagy menyétfélére hasonlít, mintsem gyíkra.
Augustine Royer francia építész és csillagtérképész javaslatára később, 1679-ben, rövid ideig Jogart Tartó Igazság Kezének (Sceptrum et Manus Iustitiae) nevezték el. Royer ezzel XIV. Lajos előtt akart tisztelegni, azonban ez a fura név sem volt népszerű.
Egy idő után az ábrázolásokról eltűnt XIV. Lajos karja, csak a Jogar (Sceptre) maradt – így is nevezték még egy kis ideig. Majd kb. 100 évvel később Johann Elert Bode német csillagász megváltoztatta a csillagképet, hozzátett néhány csillagot az Andromédából, és az új konstellációnak a Gloria Frederica nevet adta – Nagy Frigyes porosz király tiszteletére. Bode alkotása sem állta ki az idő próbáját, Hevelius Gyíkja azonban fennmaradt, miután John Flamsteed bevette az 1726-ban publikált csillagkatalógusába néhány csillagot még hozzáadva. Az ábrázolás az Urania's Mirror egyik kártyáján látható.
Mivel ez egy modern csillagkép, egyértelmű lehet, hogy vele kapcsolatban nincs mitológiai történet. Ez esetben azonban nem így van: a Lacertának igenis van. A történet szerint Démétér, a földművelés és termékenység istennője, kétségbeesve bolyongott és kereste lányát, Perszephonét, akit Hádész, az alvilág ura elrabolt és magával vitt a mélybe. Amikor Attikában járt, megszomjazott. Egy asszony, Misme friss vízzel kínálta meg őt. Démétér olyan mohón kezdett inni, hogy ez nevetésre ingerelte Misme fiát, Ascxabalót. Az istennő ezt nem vette jó néven, haragjában a maradék vizet a korsóból a fiúra öntötte, aki azonnal gyíkká változott.
Kínában a Hattyú néhány csillagával együtt ezt a területet Repülő Sárkányként ismerték.
Csillagászati adatok a csillagképről:
- α Lacertae (Stellio): fehér színű csillag, amely 103 fényévre található tőlünk. A csillagkép legfényesebb csillaga, fényessége 3,76 magnitúdó. Kb. 400 millió éves. Van egy optikai kísérőcsillaga, a CCDM J22313+5017B, amelynek fényessége 11,8 magnitúdó, és kb. 36 ívmásodpercre található tőle. A Stellio a csillagkép elavult, történelmi neve, amelyet a Laudakia stellio nevű gyík, azaz a csillagos agama vagy stellion után neveztek el. Az IAU jóváhagyta a csillag ily módon való elnevezését, emlékezve a csillagkép korábbi nevére.
- β Lacertae (Alsamaka): a csillagkép negyedik legfényesebb tagja, tőlünk kb. 170 fényévre. Fényessége 4,43 magnitúdó. Korábban az arab aszterizmus, az Al-Samaka al-Ṣuġrā („a kisebb hal”) része volt. Az IAU 2026. augusztus 13-án fogadta el az Alsamaka elnevezést, amelynek jelentése: „a hal”.
- EV Lacertae (Gliese 873): halvány vörös törpecsillag, tőlünk 16,4 fényévre. Ez a Naphoz legközelebb eső csillag az égbolt ezen régiójában, habár 10-es magnitúdójával távcsővel is alig látható. 2008. április 25-én a NASA Swift műholdja rekordnagyságú kitörést észlelt itt: a kitörés szabad szemmel is látható lett volna, ha a csillag abban az időben az éjszakai égbolt megfigyelhető részén lett volna. Ez volt a Napon kívüli csillagok közül valaha megfigyelt legerősebb kitörés. 2022 októberében egy másik kitörést is észleltek, miután a csillagot ultraibolya és optikai fényben megfigyelték. A felfedezést 2023. december 31-én jelentették be.
Mélyég-objektumok:
- Sh 2-126 (Nagy Lacerta-köd/Csillagcsatorna-köd): egy nagy emissziós köd és molekulafelhő, kb. 1200 fényévre a Naptól.
- IC 5217: planetáris köd, fényessége 11,3 magnitúdó, ezért legalább 150 mm-es vagy annál nagyobb átmérőjű távcsővel látható.
- NGC 7243: nyílthalmaz, fényessége 6,4 magnitúdó. Az α Lacertae és az IC 5217 nevű planetáris köd közelében található. Távolsága tőlünk kb. 2860 fényév.
- BL Lacertae: egy távoli galaxis változó fényességű, aktív magja, amelyet eredetileg egy, a Tejútban található szabálytalan változócsillagnak hittek, ezért változócsillag-jelölést kapott. Távolsága a Naptól kb. 900 millió fényév. Fényessége viszonylag rövid időn belül változik, jellemzően 14 és 17 magnitúdó között. Közepében valószínű egy fekete lyuk található.
Egyéb:
- HAT–P–1 b: magyar felfedezésű exobolygó, gázóriás, amely egy F-típusú csillag körül kering. A Földtől körülbelül 520 fényévre található. A felfedezést a HATNet-projekt (Magyar Automatizált Távcsőhálózat) hajtotta végre az arizonai Mount Hopkins-on található Fred Lawrence Whipple Obszervatórium és a hawaii Submillimeter Array létesítmény távcsöveinek segítségével. A felfedezést a 8,2 m-es Subaru és a 10 m-es Keck távcsövekkel végzett radiálissebesség-mérésekkel erősítették meg, és határozták meg a keringési paramétereket. A felfedezésről 2006. szeptember 14-én tettek bejelentést. A HAT-P-1b a Naprendszeren kívüli ismert bolygók közül az egyik legkisebb sűrűségű.
A magyar nyelvű térképet Vizi Péter (csillagterkepek.hu) készítette.
Szerző: Diószegi Orsolya Enikő, Tudományos újságíró