Az egyik legközelebbi nyílthalmaz a Földhöz, ezért már az ókor óta, másfél évezreddel a távcső feltalálása előtt is ismert volt.
Szabad szemmel egy nagy, ködös foltként látszik az égen, amit már Aratosz, Hipparkhosz és Ptolemaiosz is feljegyzett. Galilei is vizsgálta, és műszerével mintegy 40 csillagra tudta felbontani.
A Méhkas-halmaz 1769-ben került be a Messier-katalógusba, annak 44. tagjaként. Érdekesség, hogy Messier nem kizárólag saját vagy közvetlen kollégája, Pierre Méchain felfedezéseit vette fel a listába. Több olyan objektum is szerepel a katalógusban – köztük a Praesepe –, amelyeket szabad szemmel is ismertek már a távcsöves korszak előtt. Ez elsőre furcsának tűnhet, hiszen Messier eredeti célja az volt, hogy az üstökösök keresése során összetéveszthető objektumokat listázza. Azonban már Messier életében nyilvánvalóvá vált, hogy a katalógus önálló tudományos értékkel bír, és messze túlmutat az üstökösökkel összekeverhető bosszantó objektumok listáján. Messier-nek ráadásul komoly riválisa is volt, Nicolas-Louis de Lacaille, aki szintén foglalkozott mélyég-objektumok katalogizálásával. A két csillagász közötti versengés is hozzájárulhatott ahhoz, hogy a jól ismert, látványos objektumok – közte a Méhkas-halmaz – bekerültek a katalógusba, Messier egyszerűen hosszabb katalógust akart.
A Praesepe legalább 1300 csillagot tartalmaz a Gaia űrszonda mérései alapján, köztük fősorozati csillagokat, vörös óriásokat és néhány fehér törpét is, ami nem meglepő, hiszen becsült kora mintegy 600 millió év. Habár ez a kor csillagászati szempontból inkább fiatalnak számít, a nyílthalmazok között már nem a legfiatalabbak közé tartozik. A halmaztagok közül a nagyobb tömegűek – amelyek paradox módon hamarabb felélik a fősorozati léthez (tehát a csillagok normál üzeméhez) szükséges hidrogént a magjukban. Így hát 600 millió év bőven elég volt ahhoz, hogy a csillagfejlődés fázisain végigmenjenek, és mostanra már csak a csillagfejlődés előrehaladott vagy végállapotában láthassuk őket.
A Kepler-űrtávcső a K2 küldetés során számos exobolygót is felfedezett a Méhkas-halmaz csillagai körül. A halmaz 600 fényév távolságra található, valódi átmérője kb. 23 fényév, míg látszó kiterjedése az égen majdnem két fok, vagyis négyszer akkora, mint a telihold. Emiatt a megfigyeléséhez kifejezetten kis nagyítás ajánlott – ez általános szabálynak tekinthető a nyílthalmazoknál, de a Méhkas esetében különösen fontos, hiszen nagy nagyítással könnyű elveszíteni az objektum egészének szépségét.
Télen és kora tavasszal kedvezőbb a megfigyelése, a Svábhegyi Csillagvizsgálóban is gyakran bemutatott objektum. Persze érdemes akár szabad szemmel is felpillantani az égre egy holdfénymentes éjszakán, binokulárt ragadni, vagy akármilyen távcsövet, és azzal megfigyelni.
Szerző: Király Amanda, Bemutató csillagász
Svábhegyi Csillagvizsgáló