az Északi Korona (Corona Borealis) csillagképben található T Coronae Borealis (T CrB) nevű csillag nemsokára szabad szemmel is láthatóvá válik az égbolton egy úgynevezett nóvakitörés miatt. A T CrB egy különleges változócsillag, amelyet a szaknyelvben visszatérő vagy rekurrens nóvának neveznek. Ez azt jelenti, hogy a csillag bizonyos időközönként hirtelen felfényesedik, majd a felfényesedés időskálájánál valamelyest lassabban elhalványul, s visszatér nyugalmi állapotába. A kettős rendszerben legutóbb 1946-ban következett be nóvakitörés, előtte 1866-ban és a számítások szerint nemsokára újra rendkívüli felfényesedés tanúi lehetünk. Ekkor az egyébként szabad szemmel láthatatlan csillag egy „új csillag” formájában megjelenik az égbolton, hogy aztán újra eltűnjön az észlelők szeme elől.
A T CrB rendszer látszó fényessége a nyugalmi állapotban körülbelül 10 magnitúdó, ami azt jelenti, hogy olyankor nem figyelhetjük meg szabad szemmel, csak távcsővel. A nóvakitörés során az objektum mintegy 8 magnitúdót (1866-ban +2,0, 1946-ban +3,0 magnitúdós volt) fog fényesedni, ami azt jelenti, hogy körülbelül 2 magnitúdós látszó fényességével szabad szemmel is láthatóvá válik az égbolton, s nagyjából olyan fényes lesz, mint a Polaris, a sarkcsillag. Érdemes éberen figyelni az égboltot a következő időszakban, ugyanis a hirtelen felfényesedés után az elhalványulás is rendkívül gyorsan bekövetkezik: a csillagot pár napig figyelhetjük meg szabad szemmel, majd még körülbelül egy hétig binokulárral vagy távcsővel. Ezután a T CrB fokozatosan visszahalványodik nyugalmi fényességére, és azt megtartja még 80 éven át. Ez tehát soha vissza nem térő alkalom lehet sokak életében arra, hogy szabad szemmel megfigyelhessék ezt a ritka eseményt.
Hol találjuk meg a T Coronae Borealist az égbolton?
Az Északi Korona csillagkép jellegzetes gyűrűalakját viszonylag egyszerű észrevenni a nyári égbolton a Bootes és a Hercules csillagképek között. Ha tekintetünket az égre emeljük, valószínűleg elsőként a Lant csillagkép legfényesebb csillaga, a Vega fénye érkezik szemünkbe. Ha ezt megtaláltuk, attól nem messze észrevehetjük a Bootes csillagképbeli Arcturust. A két csillagot összekötő egyenesen feltűnik a halványabb csillagokból álló Herculest, illetve Corona Borealist. A csillagkép T-vel jelölt csillaga, vagyis a szóban forgó visszatérő nóva a gyűrűn kívül helyezkedik el, mégpedig a csillagkép epszilon és delta jelű csillaga között.
Érdekes tény, hogy az Alphekka – másik nevén Gemma –, az Északi Korona legfényesebb csillaga 2,2 magnitúdós látszó fényességű, így a T CrB a legfényesebb állapotában összemérhető fényességű, sőt talán fényesebb is lesz ennél a csillagnál. Aki látta már az Északi Koronát, annak szinte kiszúrja majd a szemét a visszatérő nóva fényessége, ha a megfelelő időpontban néz a csillagkép irányába. A T CrB kitörését valószínűleg először 1217-ben figyelte meg egy német csillagász szabad szemmel, és ezt az észlelést azóta is a 13. század egyik legnagyobb csillagászati szenzációjaként ismerjük.
Milyen fizikai folyamatok játszódnak le a nóvákban?
Most pedig ejtsünk néhány szót arról, hogy pontosan mi is okozza a T CrB hirtelen felfényesedését, avagy pontosan mi az a nóva. Talán sokan a nóva (a latin „nova stella”, „új csillag” rövidített változata) szóról a szupernóvákra asszociálnak, amelyek a bizonyos csillagok halálakor bekövetkező, extrém energiafelszabadulással járó robbanások. A nóvák azonban némileg különböznek a szupernóváktól: bár a nóvák esetén is jellemző a csillag hirtelen felfényesedése, ennek mértéke jócskán alulmúlja a szupernóvákét, illetve szintén megemlítendő, hogy a nóvarobbanás nem a csillag végállapotakor következik be.
Nóvarobbanás csak olyan csillagrendszerben valósulhat meg, amelynek két tagja van, egy fehér törpe és egy vörös óriás. Egy ilyen csillagkettősben anyagátadás történik a nagyobb tömegű csillagról, tehát a vörös óriásról a fehér törpét övező anyaggyűjtő (akkréciós) korongra. A folyamatosan zajló anyagátadás során az akkréciós korong egy idő után átlép egy kritikus hőmérsékletet, illetve nyomást, amelynek hatására a korong aljában robbanásszerűen beindul a hidrogén héliummá történő fúziója, amely hirtelen elképesztő felfényesedést okoz. A néhány napon át tartó fényességnövekedést végül hetek vagy hónapok alatt történő elhalványulás kíséri.
A nóvákat különböző osztályokba sorolhatjuk az elhalványulás mértéke alapján, mégpedig a gyors, a lassú, illetve a nagyon lassú nóvák csoportjába. Mindezek mellett azonban létezik még egy nóvatípus, amelyet visszatérő nóvának nevezünk: ebben az esetben a nóvarobbanás nem csak egyszer következik be a csillag élete során, hanem bizonyos időközönként, 10-100 éves időskálán ismétlődik, míg végül a csillag egyszer eljut a végső megsemmisülést okozó szupernóva-robbanásig. Jelenleg a Tejútrendszerben 10 visszatérő nóvát ismerünk, amelyeknek egyike a T CrB.
Honnan tudjuk, hogy mostanában fog megtörténni az esemény?
A csillagrendszerben történő anyagátadás vizsgálatával a csillagászok megjósolták, hogy a T CrB következő nóvakitörése 2024 februárja és szeptembere között fog megtörténni. A nóvakitörésnek ugyanis vannak előjelei: a kitörés előtt a csillag körülbelül egy éven át halványodik, mintha csak erőt gyűjtene a hirtelen felfényesedéshez. Ennek az elhalványulásnak a jeleit pedig tavaly március elején sikerült először detektálni.
Érdemes tehát nyitott szemmel járni a nyári égbolt alatt, és néha-néha rápillantani az Északi Korona csillagképre, ugyanis nemsokára megjelenik benne a T CrB mint „új” szabad szemes csillag, és 2 magnitúdós fényességével feltűnővé válik egy egyébként sötétebb égterületen.
Forrás: https://www.skyatnightmagazine.com/space-science/t-coronae-borealis-nova
Szerző: Könyves-Tóth Réka, Tudományos munkatárs
CSFK Konkoly-Thege Miklós Csillagászati Intézet