A Hubble Űrtávcső ikonikus felvételei és az általa elért tudományos áttörések újraalkották a világegyetemről alkotott képünket. Hogy megünnepeljék a távcső kilövésének 30. évfordulóját, a kutatók egy eddig nem látott csodálatos felvételt hoztak nyilvánosságra.
Az ünneplésre választott fotó az egyik legszebb és leglátványosabb példa azon temérdek kavargó csillagbölcső közül, melyet a Hubble három évtizedes működése során láhattunk. A felvétel a jókora NGC 2014 katalógusszámú ködöt mutatja, kisebb szomszédjával, az NGC 2020-szal együtt.
A két köd egy hatalmas csillagkeletkezési régiót alkot a Nagy Magellán Felhőben, a Tejútrendszer közeli kísérőgalaxisában, körülbelül 163 000 fényévre. A kép beceneve „Kozmikus Zátony”, mert a nagy köd közepének zöldes fodrai tengerek mélységét és hullámait idézik.
[embed]https://youtu.be/AD0dvQLNMLo[/embed]
A Hubble Űrtávcső 1990. április 24-én indult útjára A Discovery űrrepülőgép fedélzetén, öt űrhajós társaságában. Egy nappal később már pályára is állt. Azóta is az ő szemén keresztül nézzük a kozmosz végtelenjét, melynek ismerete az ősidőktől kezdve alakítja civilizációnkat.
A Hubble forradalmasította a modern csillagászatot. Nem csak a csillagászokat, de a hétköznapi embereket is egy bámulatos felfedező útra kalauzolja el.
A Hubble látszólag véget nem érő lélegzetelállító szépségű égi felvételei szemmel is láthatóvá teszik a példátlan tudományos eredményeket.
A Hubble felvételeinek szépsége egy egészen újszerű módon tudta behozni a csillagászatot a mindennapjainkba, és tette elérhetővé azt bármely korosztálynak.
A NASA/ESA űrtávcsövének tudományos téren is korszakalkotó a ‘munkássága’:
Ezidáig 1,4 millió megfigyeléshez szolgáltatott adatokat, amikből több mint 17 000 lektorált publikáció származott a legnevesebb szaklapokban. Ezzel a Hubble az egyik legtermékenyebb távcső a történelemben.
Eltárolt adatai még csillagászok egész generációjának nyújt majd kutatási lehetőséget.
Minden évben a Hubble Űrtávcső értékes megfigyelési idejének egy kis részét egy különleges évfordulós felvétel készítésére szánják. Ezek a képek mindig valami új, gyönyörű és érdekes objektumot mutatnak be.
Céljuk, hogy a kutatóknak és a közembereknek is felkeltse az érdeklődését és fantáziáját.
Idén, a Hubble két színesen ragyogó gáz- és porköddel ünnepli 30. évfordulóját. A felvételen jól látszik, hogy a óriási csillagok hogyan formázzák a körülöttük lévő tér gázanyagát. Bár ezen a látható fényben készült felvételen az NGC 2014 és az NGC 2020 elkülönülnek, valójában egyetlen hatalmas csillagkeletkezési régiót alkotnak.
Ezt a területet a mi Napunknál tízszer nagyobb tömegű csillagok uralják. Ezek az óriáscsillagok hatalmas tömegük miatt viszont nagyon rövid életűek: alig pár millió évig ragyognak a Nap 10 milliárd éves élettartamához képest.
Az NGC 2014 barnás ködének központját hatalmas és rendkívül fényes csillagok alkotják, melyeket a kép közepe táján láthatunk a zöldes hullámfodrok alatt és fölött.
Jól megfigyelhető, hogy a csillagok a környezetükből elfújták a hidrogén gázt (vöröses színű a képen) és a port, melyből születtek. A fürtszerűen elhelyezkedő csillagok ultraibolya fénye világítja be a gázfelhők maradékát. Ezek a hatalmas csillagok olyan erős szelet bocsátanak ki magukból, hogy a környező felhők anyagát képesek elfújni..
Ezeken a területeken jelentősen csökken a gáz mennyisége, ami megkönnyítve a csillagszelek áthaladását, létrehozva egy buborékszerű struktúrát. A felhabosított gázköd a korallok egy fajtájára hasonlít, így érdemelhette ki a köd az agykorall becenevet.
Ezzel szemben az NGC 2014 alatt látható kékes ködöt, az NGC 2020-at egyetlen gigantikus csillag hozta létre. A csillag körülbelül 200 000-szer fényesebb Napunknál. A csillag a Wolf-Rayet típusú csillagok közé tartozik, amelyek a legnagyobb csillagok közé tartoznak.
Ezen csillagok minden esetben elképesztően fényesek, és a fellépő erős csillagszél miatt rendkívüli gyorsasággal veszítenek anyagukból. A Hubble-képen látható csillag tömege tizenötszöröse a mi Napunkénak, és a csillagszele is olyan erővel rendelkezik, hogy teljesen megtisztította a csillag környezetét.
Egy üres kúpszerű buborék keletkezett a csillag körül, melynek falán a feltorlódott gázanyag gyűrűszerű frontja látszik. A csillagnak, mivel a csillagszél miatt már elvesztette külső rétegeit, gyorsan forgó magját láthatjuk.
A behemót csillag azért tűnik úgy, mintha az üres terület szélén lenne, mert a távcső kissé döntött szögből néz a kúpra. Néhány millió év múlva a csillag szupernóvaként, vagyis egy gigantikus robbanásban fejezheti majd be életét.
A körülötte fellelhető köd kék színét a benne 11000 fokra felhevített oxigén gáz adja, amely sokkal forróbb, mint a körülötte lévő hidrogén.
A csillagok, mind a kicsik, mind a nagyok, egy, a saját tömegvonzásuk által összeomló, por- és gázfelhőből keletkeznek. Ahogy egyre több és több anyag hullik a középen formálódó csillagba, a nyomás és a hőmérséklet is egyre nagyobb és nagyobb lesz.
Egy küszöbértéket elérve beindul magfúzió, és a csillag világító égitestként felgyullad az égen. Bár az óriáscsillagok csak néhány százalékát teszik ki az Univerzumban létező milliárdnyi csillagnak, mégis alapvető szerepet játszanak Univerzumról kialakult képünk formálásában.
“A Hubble űrtávcső valóban egy teljes generáció világnézetét formálta át, nem csak tudósokat inspirálva, hanem szinte mindenkit” - mondta Günther Hasinger az Európai Űrügynökség tudományos igazgatója. “E távcső a legkiválóbb példája a NASA és az ESA között folyó gyümölcsöző és tartós együttműködésnek”.
Forrás: ESA