Ezzel a Lokális halmaz harmadik legnagyobb spirálgalaxisa az Andromeda-galaxis (M31) és a Tejútrendszer után. Bár sok szempontból különleges, mégis a nagyközönség gyakran „a harmadiknak” látja, hiszen halványabb, mint nagyobb szomszédjai. Pedig szerkezete, csillagkeletkezési aktivitása és különleges égitestjei alapján az M33 az égbolt egyik legizgalmasabb csillagrendszere.
A Triangulum-galaxist először Giovanni Battista Hodierna írta le 1654-ben, felhőszerű objektumként a saját „mélyég-katalógusában”. Később a 18. század legnagyobb üstökösvadásza, Charles Messier is felfedezte, Hodiernától teljesen függetlenül, 1764. augusztus 25-én, és felvette a katalógusába mint halvány, kiterjedt ködszerű foltot.
A 18–19. század fordulójának csillagász óriása, William Herschel rendszeresen észlelte Messier objektumait. Bár kerülte, hogy saját katalógusába Messier-objektumok kerüljenek, az M33 esetében ő maga is katalogizálta a galaxist. Sőt Herschel az M33 egyik legfeltűnőbb részét, a hatalmas HII-régiót külön objektumként jegyezte fel (ez lett az NGC 604).
A galaxis 61100 fényév átmérőjű, tehát kisebb, mint a Tejútrendszer vagy az Andromeda-galaxis. Teljes tömege mintegy 50 milliárd naptömeg, ami szintén jócskán elmarad a másik két nagy spirálgalaxisétól.
A Triangulum-galaxisban aktív csillagkeletkezés zajlik. Ezt mutatja a benne lévő több mint 100 szupernóva-maradvány, a legalább 54 ismert gömbhalmaz (de ez a szám 100 fölé is emelkedhet, mert több jelöltet még vizsgálnak), illetve az, hogy 35 ismert klasszikus cefeida változócsillag található benne.
Ezek a cefeidák nemcsak a galaxis szerkezetének tanulmányozásához fontosak, hanem a távolság pontos meghatározásához is, hiszen fényváltozásuk periódusa szoros összefüggésben áll fényteljesítményükkel. Az M33 volt az egyik első Tejútrendszerünkön kívül eső galaxis, amelynek távolságát cefeidák segítségével sikerült megbízhatóan megállapítani – ezzel pedig kulcsszerepe volt a modern kozmológia kialakulásában.
A galaxis ikonikus régiója, az NGC 604, az egyik legnagyobb H II régió az egész Lokális halmazban. Ez a hatalmas terület egy óriáscsillagokból álló fiatal csillaghalmaz által gerjesztett emissziós köd – mérete meghaladja az 1500 fényévet, vagyis nagyobb, mint sok törpegalaxis!
A galaxis központja egy ultrafényes röntgenforrást tartalmaz, ami elsőre azt sugallhatná, hogy ott egy szupernagy tömegű fekete lyuk rejtőzik. A megfigyelések azonban meglepő következtetéshez vezettek: úgy tűnik, nincs hatalmas tömegű fekete lyuk az M33 magjában – ami szokatlan egy spirálgalaxis esetében. A Chandra röntgentávcső egy másik különlegességet is felfedezett: az M33 X-7 nevű fekete lyukat. Ez a 15,7 naptömegű fekete lyuk egy 70 naptömegű csillaggal alkot kettős rendszert, és jelenlegi ismereteink szerint az egyik legnagyobb tömegű csillagból kialakult fekete lyuk. Egyben az egyik első olyan rendszer, ahol sikerült a fekete lyuk tömegét pontosan meghatározni a kísérőcsillag mozgása alapján.
A csillagászok régóta vizsgálják, hogy az M33 vajon gravitációsan kötött kísérője-e az Andromeda-galaxisnak. A galaxisok egymáshoz viszonyított mozgása erre utalhat, bár ez még nem tisztázott.
Az M33 észleléséhez kis nagyítású kézi látcső vagy távcső ajánlott, mert hatalmas, 71’x42’ kiterjedésű az égen. Ahhoz, hogy a spirálkarok finom részletei is láthatóvá váljanak, nagyobb távcső szükséges közepes vagy nagyítással. Rendkívül jó átlátszóságú, holdfénymentes csillagos égen, amikor a galaxis nagyon magasan van az égbolton, a pontos helyének ismeretében szabad szemmel éppen sejthető, de csak az égboltot jól ismerők próbálkozzanak meg vele.
Az M33 az asztrofotósok egyik kedvenc célpontja: a hosszú expozíciók során lenyűgöző részletek bontakoznak ki, az NGC 604 vörös fénylésétől a spirálkarokat kirajzoló csillagkeletkezési régiókig.
Szerző: Király Amanda, Bemutató csillagász
Svábhegyi Csillagvizsgáló