Már réges-rég észleli minden kíváncsi személy. Egyesek lerajzolták, mások verset írtak róla, hatan pedig el is látogattak a felszínére. Idén decemberben felettébb érdekes lesz égi kísérőnk gyönyörű arca.
A Holdról röviden
Holdunk a Földhöz legközelebbi természetes égitest, mindössze 384400 km-es átlagos távolságra kering körülöttünk. Állandó égi kísérőnkként könnyedén megfigyelhetővé tette őt az ember számára már az őskorban, több barlangrajzon is szerepel.
Átmérője 3474 kilométer, ez a Földének 27%-a, tömege azonban alig 1,2%-a a Föld tömegének. A Hold elnyúlt, ellipszis alakú pályán kering bolygónk körül. A Föld–Hold rendszer tömegközéppontja a bolygónk felszíne alatt található., és ekörül kering mindkét égitest. Ezen az ellipszis alakú pályán a fókuszhoz legközelebbi pontot hívjuk perigeumnak vagy földközeli pontnak. A legtávolabbi pont pedig az apogeum vagy földtávoli pont.
A Hold így időnként közeledik hozzánk, majd később távolodik tőlünk. Ilyenkor természetesen a látszó mérete is megváltozik: minél közelebb van hozzánk, annál nagyobb és fényesebbnek tűnik. Amikor pedig távolabb van, ennek az ellenkezője igaz.
A „szuperhold”
Azt a jelenséget, amikor égi kísérőnk épp perigeumban ér a teli fázisába, azt a bulvármédia „szuperholdnak” nevezi. Ekkor a telihold a legtávolabbi teleholdhoz képest 6-7%-kal közelebb kerül hozzánk, de akár 30%-kal is fényesebb lehet, mint a másik szélső esetben. Ilyenkor a látszó átmérője is 14%-kal nagyobb, mint apogeumban. A két egymást követő teleholdnál, ha képesek is lennénk pontosan felidézni, hogy mekkorának is láttuk előzőleg, akkor sem látnánk, éreznénk jelentős eltérést. A legkisebb és legnagyobb szögméretű telehold között időben majdnem fél év telik el, addig kell a 14%-kal nagyobbra várnunk a legkisebb után.
Az átlagos telihold is eléggé fényesnek tűnik. Az átlagosnál nagyobb telihold esetében is könnyedén olvashatunk újságot odakint, éjfélkor.
Érdekesség, hogy égi kísérőnk fényvisszaverési együtthatója mindössze 12%. Ezt az értéket albedónak is nevezzük. Ez a szám mutatja meg, hogy az adott égitestre eső fénysugarak mekkora hányada verődik vissza. A Hold esetében ez egy nagyon alacsony szám, ami meglepő lehet.
Mind úgy ismerjük holdunkat, mint a fényes fehér kört az égen, amely beragyogja az éjszakát. Valójában a Hold felszínének felénk néző oldalának túlnyomó része sötétszürke. Ez főleg a holdi „tengerekben” figyelhető meg. Ezek kihűlt vulkanikus kőzetekből állnak, és ezek az égitest legsötétebb felületei.
Együttállás az Elnath-tal
December 5-én az átlagosnál nagyobb méretű telehold együtt áll az Elnath nevű csillaggal. A β Tauri néven is ismert kék óriáscsillag a Bika és a Szekeres csillagkép határán helyezkedik el. 1,7-s magnitúdós fényességével szabad szemmel, sötét égen könnyedén látható.
A „szuperul” kinéző Hold aznap kora este 1,6°-ra közelíti meg a csillagot, majd az éjszaka folyamán egyre távolabb kerül tőle. 17:00-kor égi kísérőnk 8° magasan lesz a keleti látóhatár fölött, nem sokkal fölötte pislákol majd az Elnath, ugyanis a telehold erős fénye elmossa a csillag halványabb fényét, így nehezebben lesz látható a Holdhoz ilyen közel. Szabad szemmel egy átlagos nézelődő nem biztos, hogy észreveszi, egy kisebb távcső vagy binokulár segítségével már biztosan látható válik, ha derült lesz az égbolt. Az éjszaka jóval későbbi részében, amikor már jelentősen feljebb emelkedik a Hold és az Elnath párosa, illetve már távolabbra is kerülnek egymástól, az együttállás szabad szemmel is teljes mértékben élvezhető lesz.
Összegzés
A bulváros „szuperholdak” minden évben visszaköszönnek, a meghatározása alapján egy évben több is megfigyelhető. Valójában nem tartoznak a leglátványosabb események közé, már csak azért sem, mert alig lehet észrevenni a fényességkülönbséget egy átlagos teliholdhoz képest.
Az év utolsó teliholdja az év második legközelebbije is. Épp emiatt nem érdemes kihagyni az eseményt. Ha akár csak pár perc erejéig is, de csodálkozzunk el a kozmosz különlegességeiben december 5-én, és vessünk egy pillantást a teleholdra!
Szerző: Márk Sebestyén, Amatőrcsillagász
