Csillagmesék 1. - Bikák és galambok

Csillagmesék 1. - Bikák és galambok

2022 december 24
| Szerző: Diószegi Orsolya, Tudományos újságíró
Hogyan alakultak ki a csillagképek, és melyek voltak az elsők? Miért pont az általunk ismert nevekkel illették meg őket?

Meddig nyúlik vissza a történetük? Mit látott az ősember, amikor feltekintett az éjszakai égboltra? Hogyan tekintettek a csillagokra a közel-keleti népek, az egyiptomiak, az ókori görögök, a középkor csillagászai vagy éppen magyar őseink? Milyen jelentőséggel ruházták fel ezeket a konstellációkat? Mi volt a rendeltetése az idők során, korszakokon átívelve? És milyen történeteket, meséket fűztek az egyes képekhez, csillagokhoz? Ezekre és hasonló kérdésekre keresem a válaszokat meséken, mítoszokon, történeteken, hiedelmeken és képeken keresztül ebben a csillagmese-sorozatban. 

 

Hol kezdődik a történet? Talán abban a pillanatban, amikor az ember legelőször feltekintett az égboltra és meglátta a csillagok végeérhetetlen sokaságát, ahogyan valahol a barlangok falain, rajzokon, köveken, táblákon számunkra leképezett formában is fennmaradtak. A történet elkezdődött, az első emberek látták a csillagokat, ahogyan a mai ember is látja, évezredeken átívelve ugyanúgy feltekintünk az égboltra és szemléljük az éjszakai égboltot, elmélkedve távolságokról, időről, térről, létezésről. Ahogyan ma itt vagyunk, ahogyan ismerjük és felismerjük a csillagképeket, több száz éves történeteket látunk, az első rajztól, a különféle csillagtérképeken, majd nyomtatott dokumentumokon keresztül a ma ismert, hosszú idő során kialakult 88 csillagkép megszületéséig – amelyekhez babiloni, görög, egyiptomi csillagismeret útjain juthatunk el.

 

            A legrégebbi képek, amelyeket a Nap látszó évi útja (ekliptika) mentén lévő csillagokból alakították ki, már az ókortól különös jelentőségűnek számítottak, ugyanis egyrészt mezőgazdasági naptárként használták, másrészt pedig spirituális tartalommal is felruházták. A 12 zodiákus (állatövi jegy) már a mezopotámiai kultúrákban is jelen volt, a babiloni csillagászok Kr. e. III–II. évezred környékén kialakították a Nap éves útját szegélyező csillagképeket. 12 szakaszra osztották fel az évet, így az ekliptikát is. Ezt a rendszert átvették az ókori görögök is, és még a mai napig használatban van. A csillagjegyek egy része állatokat „ábrázol” (Bika, Oroszlán, Kos, Rák, Skorpió, Bak, Halak), ezért egyesek úgy vélik, hogy a görög „zodiakosz” (zoón=állat) szóból ered az elnevezésük. Tulajdonképpen az antik kultúrában a 12 képet jegyeknek, jelnek, jelzésnek mondták, amely görögül „zodiakosz”, vagyis „jelek” – innen tehát a zodiákus megnevezésük.

Kr. e. a III. évezred környékén még csak négy zodiákus csillagképet ismertek: Bika (Taurus), Oroszlán (Leo), Skorpió (Scorpius) és Vízöntő (Aquarius). Ezek jelezték akkor a négy évszakot is: a Bika a tavasz kezdetét, az Oroszlán a nyarat, a Skorpió az őszt, a Vízöntő pedig a tél derekát. Később ezekhez csatlakoztak a további, ekliptika menti képek. Legkésőbb pedig a Kos (Aries), Rák (Cancer), illetve a Mérleg (Libra) jelent meg.

 

TAURUS

A legrégebben ismert csillagképek egyike tehát a Bika (Taurus). Története messze nyúlik vissza, feltételezhetően az őskorig, ugyanis a franciaországi lascaux-i barlang kutatói kapcsolatot véltek felfedezni a rajzok és a csillagok között. A bika egyes ábrázolásai pontosan olyan elhelyezkedésben mutatják az állatot, ahogyan ma is a csillagokba képzeljük azt, sőt a barlangrajzon az állat háta felett ponthalmazt is láthatunk, amely vélhetően a Fiastyúkot (Plejádok, lat. Pleiades) jeleníti meg. Persze ezek feltételezések, evidenciákat nem tudni.

A bronzkor óta viszont meglehetősen jelentős csillagképnek számít, mivel a közelében lévő két csillagcsoporttal együtt (Plejádok, Hyadok) fontos évszakjelzők voltak. Kr. e. 3100 körül a közel-keleti (főként mezopotámiai) kultúrákban a tavaszpont (az ekliptika és az égi egyenlítő egyik metszéspontja, ebben a pontban emelkedik a Nap az égi egyenlítő fölé) a Hyadok és az Aldebaran (a Bika legfényesebb csillaga) közelében volt, hajnali felkelésük a tavasz és a mezőgazdasági munkák kezdetét jelentette, míg a napnyugta utáni megjelenésük az ősz kezdeti pontja volt. A Taurus, azaz a Bika tehát a tavaszi kezdethez kapcsolódott, a termékenység és a férfierő jelképeként.

Europé elrablása (Wikipedia)

A görög-római csillagmitológiákat Caius Iulius Hyginus (Kr. e. 60 körül – Kr. u. 17) római író foglalja először össze a Poeticon Astronomicon című művében, amelyben egyértelműen a Bika meséje is megjelenik. A görög mitológia szerint Agenor, föníciai király gyönyörű lánya, Europé a tengerparton játszott, amikor Zeusz megpillantotta. Azonnal megtetszett neki, de azért, hogy féltékeny felesége, Héra elől eltitkolja, fehér szőrű bikává változott. Így közeledett Européhez, akinek megtetszett a szelíd bika, és felpattant a hátára. A bika ekkor a tengerbe ugrott, és egészen Krétáig meg sem álltak, ahol Zeusz visszaváltotta eredeti alakját. Europének három gyermeke született Zeusztól, köztük Minósz, aki később Kréta királya lett. Az ő nevéhez fűződik a minószi királyság, illetve minószi kultúra.

Egy későbbi történet szerint az égi Bika szembefordulva az Orionnal védelmezi a Plejádokat. Orion szerelmével üldözte Atlasz és Pléioné hét nimfa lányát, de Zeusz galambokká változtatta a nimfákat, segítve ezzel menekülésüket. Az égbe felröppenő madarak azóta is ott vannak mint a Plejádok csillagai. Más nyelveken Hét Nővérnek (Seven Sisters, Sept Sœurs) nevezik a formációt. A magyar Fiastyúk elnevezés a középkori német Gluckhenne (kotlóstyúk) kifejezésre nyúlik vissza. Az autók kedvelőinek is érdekes lehet, ugyanis a japán Subaru autómárka és annak „csillagos” logója is erre a csillaghalmazra utal.

A Bika csillagkép (Stellarium, 2022.12.12.)

Néhány csillagászati adat a Bika csillagképpel kapcsolatban:

Taurus: az égi egyenlítőtől északra eső állatövi csillagkép, amely a téli éjszakákon magasan látható, és könnyen felismerhető a Plejádokkal együtt. A csillagkép említésre méltó objektuma a Rák-köd (M1, NGC 1952), amely egy 1054-ben megfigyelt szupernóva maradványa.

Aldebaran: a Taurus legfényesebb csillaga, vörös óriás, amely könnyen felismerhető az éjszakai égbolton. A „Nagy Téli Hatszög” (Capella, Castor és Pollux, Procyon, Sirius, Rigel) részét képezi. Neve arab eredetű, „követőt” jelent, mivel a csillag felkelte és lenyugta „követi” a Plejádokat.

Plejádok (M45, Fiastyúk): fiatal csillagokból álló nyílthalmaz. Mintegy 1000, más becslés szerint akár 3000 csillag tartozik ide. Többségük törpecsillag, de vannak benne csillaggá nem vált barna törpék is.

A Rák-köd (NASA)

 

Borítókép forrása: Wikimedia. https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Orion,_Taurus_and_Pleiades.jpg 

Diószegi Orsolya, Tudományos újságíró
Svábhegyi Csillagvizsgáló