Bip-bip! 1957. október 4-én, 65 éve hallhatták a Föld rádióamatőrjeia világ első műholdjának rádiójeleit. Ez kis lépés volt a műholdak építésében, de nagy lépés volt a szovjet–amerikai űrversenyben. Bár az amerikaiak is ezen dolgoztak, végül a Szovjetunió bocsátotta fel az első ember alkotta mesterséges holdat. Végül viszont a szovjetek is meglepődtek azon, hogy milyen globális jelentőségűvé vált ez a mai szemmel kezdetleges szerkezet.
Erődemonstráció
Persze a hidegháború elején nem a tisztán tudományos célok vezérelték a szovjet és a volt náci Németországból „importált” rakétamérnökök vezetőit. Az elsődleges cél annak technikai demonstrálása volt, hogy olyan, több tonna (akár nukleáris) robbanóanyag szállítására képes interkontinentális rakétát tudnak építeni, amivel bárhol a Földön csapást tudnának mérni az aktuális ellenségre. A szállított teher szempontjából kezdetben egy több tonnás, számos mérés elvégzésére képes műhold felbocsátását tervezték. Azonban azért, hogy nehogy az amerikaiak nyerjenek ebben a versenyben, egy csökkentett, 83,6 kg tömegű és 58,5 cm átmérőjű fémgömb felbocsátásáról döntöttek, aminek az elsődleges célja az volt, hogy hírül adja az őt hordozó rakéta tényét. A Szergej Koroljov vezette OKB-1 gyár fejlesztette ki a műholdat Föld körüli pályára állító, kétfokozatú R–7 (vagy egyszerűen csak Szputnyik) névre keresztelt rakétát. Az indítás sikeres volt, azonban a főhajtómű meghibásodása miatt a Föld körüli pályára állás a tervezettnél alacsonyabban, egy 223x950 km-es ellipszispályára szűkült.
AZ R–7 HORDOZÓRAKÉTA. FORRÁS: WIKIPEDIA
Észlelhetőség = népszerűség
A műhold pontosan 3 hónapos űrben tartózkodása alatt folyamatosan jelt adott magáról. Pittyegő, 0,3 másodpercig tartó, 1 watt teljesítményű rádiójeleit felváltva sugározta 20,005, illetve 40,002 MHz-en. A sugárzott jelben kódolva volt a fedélzeti hőmérséklet és a gömb belsejében uralkodó nyomás is, aminek csökkenéséből következtetni lehetett volna egy esetleges mikrometeorit becsapódására.
Az összesen 51 kg-os ezüst-cink akkumulátorok 3 hét alatt lemerültek, de a körülbelül 6 magnitúdó fényességű műhold távcsővel, míg az azt követő utolsó rakétafokozat 1 magnitúdós objektumként akár szabad szemmel is megfigyelhető volt a műhold élete végéig. A Szputnyik–1 végül 1958. január 4-én a légkör fékező hatására olyannyira lelassult, hogy visszasüllyedt az atmoszférába, és elégett.
A műhold észlelhetősége nagyban hozzájárult annak népszerűségéhez. Lelkes kanadai, amerikai, európai és természetesen szovjet amatőr rádiósok és csillagászok is igyekeztek antennavégre és távcsővégre kapni új égi kísérőnket.
EGY HOLLAND HÁZASPÁR PIZSAMÁBAN KERESI AZ ÉGEN ÁTHALADÓ ELSŐ MŰHOLDAT 1957. OKTÓBER 16-ÁN. FORRÁS: WIKIPEDIA
Szputnyik-válság
Ha manapság egy derült este felnézünk a csillagos égre, számtalan, felettünk hangtalanul keringő műholdra lehetünk figyelmesek. A mozgalmas égi jelenség gyakran az emberiség technikai és tudományos fejlődése töretlenségének érzetét kelti. Ez az érzés az égen még csak magányosan feltűnő Szputnyik–1 esetében is felsejlhetett, de főleg amerikai földön ez azzal a kérdéssel is párosult, hogy vajon még mindig az USA a Föld gazdasági, tudományos és főleg katonai nagyhatalma? A szovjet vezetés rengeteget profitált az első műhold felbocsátásából, demonstrálva a Szovjetunió katonai-gazdasági-kulturális elsőségét. Az amerikaiak a megtisztelő második helyen, 1958 februárjában állították pályára a 13 kg tömegű Explorer–1 műholdat.
NYIKITA HRUSCSOV AZ „ÉV EMBERE” A TIME MAGAZIN ÖSSZEÁLLÍTÁSÁBAN, 1958-BAN. FORRÁS: WIKIPEDIA
A vesztett érzetből, azaz a Szputnyik-válságból Amerika előre menekült. Válaszul az elkövetkezendő években többek között drámaian megnövelte tudományos kutatásainak állami támogatását, új mérnökképzést vezetett be, elindította a DARPA és NASA szervezeteket. És végső soron a Szputnyik–1 hozzájárult a hidegháborús űrverseny betetőzéseként az ember holdraszállásához is.
Mindez 65 éve kezdődött, főleg katonai célok hozadékaként. Az 1950-es években indult űrverseny megalapozta a tiszta, csak az emberi kíváncsiságot és fejlődést végső célként szem előtt tartó, több évtizedig virágzó, nemzetközi együttműködésen alapuló űrtudomány létrejöttét is. Reméljük, ez a jellegű együttműködés a jövőben is folytatódni fog!
Szerző: Nagy Péter, Bemutató csillagász
CSFK Konkoly-Thege Miklós Csillagászati Intézet / Svábhegyi Csillagvizsgáló