Az Esthajnalcsillag esti etyepetyéje: együttállás a lambda Aqariival

Az Esthajnalcsillag esti etyepetyéje: együttállás a lambda Aqariival

2025 január 14
| Szerző: Könyves-Tóth Réka, Tudományos munkatárs
A januári hónap csak úgy hemzseg az együttállásoktól, amelyeknek egy része ráadásul szoros is.

Szerencsésnek tekinthetjük magunkat január 14-e keddjén is, ekkor ugyanis egy igen kedvező, kora esti időpontban, pontosan 18:40-kor következik be egy látványos, szoros együttállás. Ezúttal a két főszereplő a Vénusz, illetve a Vízöntő csillagkép lambda görög betűvel jelölt, normál esetben szabad szemmel is látható csillaga. A két objektum 9,7'-re közelíti majd meg egymást, amelyet most csak binokulárral figyelhetünk meg. Az észlelés különösen kedvező lehet az érdeklődő gyerekek számára is, hiszen nem szükséges hozzá túl sokáig fennmaradni, avagy korán felkelni. Derült idő esetén, aki teheti, nézze meg az Esthajnalcsillagot és a közelében látszó lambda Aquariit!

Mint ahogy megszokhattuk, a Vénusz ezen a napon is átveszi az uralmat -4,6 magnitúdós fényességével a naplemente utáni, esti égbolt felett. Az együttállás időpontjában, pontosan 18:40-kor a délnyugati horizont felett 17 fokkal látszik majd, ami viszonylag kedvező, tekintve, hogy sokszor ennél alacsonyabban figyelhetjük csak meg ezt a bolygót egy-egy jelenség közben. Akinek van kis távcsöve, annak érdemes közelebből is szemügyre vennie a szerelem 25,7”-es látszó átmérőjű bolygóját, ekkor ugyanis a Vénusz már éppen túl lesz a dichotómiáján, vagyis a fél-Vénusz állapoton, így tehát nem teljes kör alakúnak fog látszani, hanem a félholdhoz hasonlónak, csak annál természetesen jóval kisebbnek. A belső bolygók fázisainak megfigyelése érdekes és sokszor meglepő élmény lehet azok számára, akik még nem láttak ilyesmit.

Megjegyzendő, hogy ezen az estén egy másik bolygó is a Vízöntő csillagképben tartózkodik majd, a Vénuszhoz viszonylag közel, mégpedig a Szaturnusz. A Naprendszer hatodik bolygója a kis távcsővel is remekül látható gyűrűrendszere miatt örök kedvenc, így ezen az estén sem érdemes kihagyni a megfigyelését.

Az együttállás másik főszereplője, a 3,8 magnitúdós lambda Aqr 9,7'-es távolságban balra lentebb látszik majd a Vénusztól, így azt sem kell majd túlságosan sokáig keresgélnünk. Szabad szemmel a nagy fényességkülönbség miatt nem fog látszani az együttállás (mint ahogy a Jupiter holdjait sem látjuk szabad szemmel), egy binokulárt használva viszont biztosak lehetünk az élményben. Ha sikerült meglelni a Vénuszt, a hozzá legközelebbi fényes csillag egészen bizonyosan a narancssárga lambda Aqr lesz. Érdemes tehát január 14-én este meglesni a nyugati égboltot, hogy a télies idő ellenére bár, de felejthetetlenül szép emlékekkel térjünk haza.

Szerző: Könyves-Tóth Réka, Tudományos munkatárs
CSFK Konkoly-Thege Miklós Csillagászati Intézet