Jellemzően ez a fő fényforrás égi kísérőnk és a Naprendszerünk minden objektuma esetében a központi csillagunk, a Nap. Az első negyed előtti és az utolsó negyed utáni holdfázisokban a Hold árnyékban levő részei is megvilágítódnak, ez a hamuszürke fény. De ebben az esetben ez a Föld óceánjairól, felhőzetéről és felszínéről a Hold felé visszaverődő napfény.
A telihold akkor következik be, amikor a Hold teljesen megvilágított oldala fordul a Föld felé. Ez akkor történik, amikor a Föld a Nap és a Hold között helyezkedik el, így a Hold felszíne teljesen a közvetlen napfény által látható számunkra. A telihold havonta egyszer biztosan megtörténik, és az emberek évezredek óta különleges jelentőséget tulajdonítanak ennek az égi látványnak. Kultúrákban gyakran társítják ünnepekkel, rituálékkal, és misztikus erőt is tulajdonítanak neki. Az idő múlásával a különböző kultúrák elnevezték a teliholdakat a holdnaptárban. A Hold számos beceneve az indián kultúrából került hozzánk, mert életmódjuk szempontjából a holdfázisok ciklusai fontos időmérési módszert jelentettek. A különböző havi teliholdaknak így különböző neveik voltak, az októberi volt a vadász holdja.
Vannak olyan „különlegesebb” teliholdak is, ilyen például az úgynevezett „szuperhold”, amelyet leginkább a bulvármédia szokott az utóbbi időben használni. Októberben pedig az év legnagyobb látszó átmérőjű teleholdját figyelhetjük majd meg. Ilyenkor a Hold mérete valójában csak alig mérhetően nagyobb lesz az égre pillantók számára, szabad szemmel nemigen látnánk meg a különbséget egy átlagos teleholdhoz képest, ha képesek lennénk akár pontosan az előző havi vagy még korábbi teleholdat is fejből felidézni. De nem, a Hold nem nő meg hirtelen a semmiből, aztán pedig csökken vissza a megszokott méretére. A „szuperhold” kifejezést Richard Nolle asztrológus 1979-ben alkotta meg, amely szerinte akkor következik be, amikor a telehold vagy az újhold a Földhöz legközelebbi távolságának 10%-án belül van. Mivel nehezen látjuk az újholdat, és az emberi psziché kedveli a fényes égitesteket, a közvélemény figyelme a bulvármédia által idézett „szuperholdra”, az év legnagyobb és legfényesebb teleholdjára irányul.
Hold pályája nem tökéletesen kör alakú, hanem ellipszis, így a Földtől való távolsága folyamatosan változó. Amikor a Hold a Föld körüli pályáján annak legközelebbi pontján tartózkodik, akkor az úgynevezett perigeumban található. Ekkor a Hold nagyobbnak és fényesebbnek látszik az égen, mint általában. Az ilyenkor bekövetkező teliholdat nevezi „szuperholdnak”, de főként a bulvármédiában. A csillagászatban sosem használják ezt a kifejezést. A „szuperhold” a szokásos teliholdhoz képest akár 16%-kal nagyobbnak és 35%-kal fényesebbnek tűnhet. Ez a különbség azonban nem hatalmas, a gyakorlott holdészlelők számára is alig vagy egyáltalán nem észrevehető különbség, csak ha valaki ugyanazzal a távcsővel ugyanolyan beállításokkal fotózza le a teleholdakat, és később ezeket a felvételeket összehasonlítja, akkor kimérheti a különbséget. Ez a vizuális eltérés az úgynevezett Hold-illúzió miatt is hangsúlyosabb lehet: amikor a Hold a horizont közelében van, az agyunk a környező tárgyakhoz viszonyítva még nagyobbnak érzékeli.
A fenti asztrológusi definíció alapján „szuperhold” évente átlagosan 3-4 alkalommal fordul elő, attól függően, hogy mikor esik egybe a telihold a Hold perigeumával. 2024-ben az október 17-i telehold, ami közép-európai időben 13:26-kor következik be, a 2024-es év legnagyobbja, de akkor a Hold a látóhatárunk alatt tartózkodik majd. Ekkor égi kísérőnk távolsága a Földtől 357 368 km, ami bő 27 000 km-rel kisebb, mint az átlagos távolságuk egymástól. Ezen az estén égi kísérőnk 17:39-kor kel majd, a legalkalmasabb időpont a megfigyelésre azonban a delelésének ideje: 18-án 0:52-kor lesz majd az égbolton a legmagasabban, a horizont felett 56°-kal, a Kos csillagképben.
Az éjszaka pedig kiváló lehetőséget nyújt a Hold különböző felszínformáinak, az ősi felföldeknek, bazalttengereknek, krátereknek a megfigyelésére is.
Szerző: Varga Nóra, Bemutató csillagász
Svábhegyi Csillagvizsgáló