Egy része az égi egyenlítő mentén helyezkedik el, kelet–nyugati irányban hosszan elnyúlva. Többnyire halvány csillagai vannak, ezért nem igazán feltűnő, és emiatt picit nehezebb beazonosítani az alakját.
Az ekliptikától délre terül el, az égi óceánnak nevezett területen úszik a Halak és a Vízöntő társaságában. Nem állatövi csillagkép, de az ekliptikához való közelsége miatt egyes bolygók Földről látszó pályája keresztülhalad rajta. A Hold is egy rövid ideig belép a Cetbe, és a Nap déli része minden évben március 27–28-án, kb. 14 órára megjelenik e csillagképben. A Vesta kisbolygót is a Cetben fedezték fel 1807-ben. A Cet szomszédai között szerepel az Eridanus folyó (Eridanus), a Kemence (Fornax), a Szobrász (Sculptor), illetve a Halak (Pisces).
Kultúrtörténet, mitológia
Az ókor óta ismert csillagkép, sőt már Mezopotámiában is nagy jelentőséget tulajdonítottak neki, ugyanis egy kozmikus istennővel, Tiamattal azonosították. Tiamat vagy Thalatté a sós vizek, az óceán és az őskáosz istennője volt. Eredetileg egy bálnával hozták kapcsolatba. A görög mitológiában tengeri szörnyként szerepel, Aratosz görög történetíró és Hipparkhosz görög csillagász a Kétosz megnevezést használta, amely bálnagyíkot jelent. Régi csillagtérképeken többféle állatnak ábrázolták – volt sárkány, kutyafejű szörny és kígyó is.
A héber hitvilágban a gonosz jelképe volt, Leviatánt, a tengeri szörnyet jelenítette meg. A keresztények a Jónást elnyelő bálnát látták ezekben a csillagokban. Az arabok azonban nem egy állatot, hanem egy elszakadt gyöngysor szétguruló szemeit látták a Cetben. A kínaiak két magtárat alkottak ezen égterület csillagaiból: az egyiket Tianjunnak (fej környéki csillagok), a másikat Tiancangnak nevezték el. A Kr. u. 3. századi Harlemi és Leideni kódexekben agárfejű, négylábú, hosszú nyakú, halfarkú sárkánynak ábrázolták.
A 17. században Johann Bayer „sárkányhalként” jelenítette meg, Willem Blaeu holland térképész és Andreas Cellarius holland–német térképész ugyanebben a században bálnaszerű lényként örökítette meg. A Sidney Hall-féle Urania’s Mirror nevű csillagkép-kártyák egyikén a szörny társaságában feltűnik még néhány dolog: az egyik a Psalterium Georgii (György hárfája) nevű aszterizmus, amelyet III. György brit uralkodónak hódolva alkotta meg Hell Miksa 1789-ben. Ma már nincs használatban. Egy másik alakzat, amit felfedezhetünk a kártyán, a Fornax Chemica (Vegyi kemence), amely ma már csak Fornax néven ismert. Továbbá 1800-ban Johann Bode rajzolta meg a Machina Electricát, ma már ez sem létezik. 1752-ben Nicholas Louis de Lacaille francia csillagász az égre álmodta az Officina Sculptoris (Szobrászműhely) csillagképet, amelyre ma csak Sculptor (Szobrász) csillagképként hivatkozunk.
Ami a mitológiai történetet illeti, a Cet egy tengeri szörny volt, amelyet Perszeusznak és Héraklésznak is meg kellett ölnie. Elsősorban az Andromédával kapcsolatos mondakörben szerepel. Kéfeusz, etióp király felesége Kassziopeia volt, aki hiúságáról volt ismert: úgy gondolta, hogy a híres szépségű tengeri nimfáknál is szebb. Ezt az istenek nem nézték jó szemmel, ezért Poszeidón egy cetet küldött büntetésből, hogy zárja el Kéfeusz birodalmának kikötőjét. A király választ szeretett volna kapni, hogyan tudna megszabadulni a szörnyetegtől, ezért jósokhoz fordult. A jóslat szerint egyetlen mód volt a menekvésre, ha feláldozzák a Cetnek egyetlen lányukat, Andromédát. A király eleget tett a feladatnak, és lányát egy sziklához kötözte a tenger közelében. Perszeusz azonban a lány segítségére sietett, megölte a szörnyet, kiszabadította Andromédát, és feleségül vette. A történet minden szereplője az égre került.
Későbbi görög történetekben a csillagkép az Alvilág kapuját szimbolizálta (jelezve, hogy az ekliptika alatt található). A Cet csillagainak arab eredetű megnevezései általában a tengeri szörny különféle testrészeit jelzi: az α Ceti (Menkar) az Al Minhar szóból származik, amely orrot jelent – tehát a Cet orrára utal. A β Ceti Deneb Kaitos neve pedig a Cet farkát jelenti.
Az ο Cetinek nem arab neve van, ennek a története teljesen más: a csillag másik neve Mira Ceti, azaz a Cet Csodája, amelyet Johannes Hevelius lengyel csillagász adott neki 1662-ben. A név a Historiola Mirae Stellae (A csodálatos csillag történetkéje) című művében szerepelt először. Azért választotta ezt a nevet, mivel semmilyen más csillaghoz nem volt hasonlítható a viselkedése. Az ókorban ismeretlen csillagot a frízföldi lelkipásztor, David Fabricius észlelte először 1596. augusztus 13-án, 3 magnitúdós égitestként. 1609. február 15-én újra látta a csillagot. A fényesség szabályos hullámzását, a csillag újrafelbukkanásának periódusát a holland Phocyledes Holwarda állapította meg 1638-ban, ami tizenegy hónap volt. Gyakran neki tulajdonítják a Mira változékonyságának felfedezését is, azonban a fényváltozás első alaposabb vizsgálatát Hevelius végezte el.
Science fiction:
A τ (tau) Ceti a tudományos fantasztikus irodalomban gyakori helyszín, főként a Földhöz való közelsége és a Naphoz való hasonlósága miatt. A Stargate-ben (Csillagkapu) pl. nemcsak a csillag, hanem a csillagkép maga is navigációs pontként jelenik meg. Egy másik sorozatban, a Star Trekben is többször említik a csillagot vagy a bolygórendszer valamely tagját. A Doctor Who-ban lévő Zygonok, amely egy kitalált idegen faj, a csillag egyik bolygóján élnek.
Ami a regényeket illeti, az egyik legismertebb utalás Isaac Asimov Acélbarlangok (The Caves of Steel) című írásában van, ahol a tau Ceti az emberiség első Naprendszeren kívüli településeként jelenik meg. A Térség (The Expanse) című könyvsorozatban (amelyből aztán megalkották a filmsorozatot is) a Nauvoo generációs hajót azért építették meg, hogy vigye el az utasokat a tau Ceti egyik bolygójára letelepedni.
Csillagászati adatok a csillagképről:
- α Ceti (Menkar): a csillagkép második legfényesebb csillaga, fényessége 2,53 magnitúdó. Egy változó, hideg vörös óriás, amely kb. 219 fényévre van tőlünk. A fősorozatot elhagyta, miután kimerítette a magjában levő hidrogéntartalmát. Feltételezhetően egy Mira változóhoz hasonló, instabil csillaggá válik, mielőtt külső rétegeit ledobja és planetáris ködöt képez.
- β Ceti (Deneb Kaitos / Diphda): a csillagkép legfényesebb tagja 2,04 magnitúdóval. Narancssárga óriáscsillag, 96 fényévre helyezkedik el a Naptól. Fényességének köszönhetően sötét égbolton szabad szemmel is jól látható.
- τ (tau) Ceti: szabad szemmel látható csillag, fényessége 3,5 magnitúdó. Közel van hozzánk, a távolság csupán 12 fényév. A csillag az exobolygók kutatásának egyik fő tárgya, több bolygójelölt is van. Stabilitása, a Naphoz való hasonlósága és viszonylagos közelsége miatt a tau Ceti rendszeresen szerepel a földönkívüli intelligencia kutatásának (SETI) célpontjai között.
- ο (omikron) Ceti (Mira): kettőscsillag, amely egy változó óriáscsillagból (Mira A) és egy fehér törpéből (Mira B) áll. A Mira név jelentése „csodálatos”. A Mira A egy pulzáló változócsillag, a mira-változók prototípusa. Kb. 418 fényévre van tőlünk, maximális fényessége 3 magnitúdó körüli. Ezen típusú változók mind vörös óriások, amelyek fényessége 80 és 1000 nap közötti periódussal növekszik és csökken. A Mira minimális fényessége pedig 10,1 – ilyenkor láthatatlanná válik szabad szemmel.
- Gliese 65 (Luyten 726-8): kettőscsillag, amely az egyik közeli szomszédunk, ugyanis csupán kb. 8,8 fényévre helyezkedik el tőlünk. Mindkét csillag változó, BL Ceti és UV Ceti jelöléssel. Körülbelül 31.500 év múlva a Gliese 65 olyan közel kerül az epszilon Eridanihoz, hogy a minimális távolságuk nagyjából 0,93 fényév lesz. 2024-ben a Very Large Telescope GRAVITY műszerével végzett asztrometriai mérések során egy szuper-Neptunusz típusú bolygó jelét észlelték, de egyelőre nem ismert, hogy a Gliese 65 melyik tagja körül kering.
Mélyég-objektumok:
- NGC 17 (NGC 34): spirálgalaxis, amely két galaxis összeolvadásának eredményeként jött létre. Egyetlen galaktikus magja van, jelenleg úgy tűnik, hogy a galaxisok befejezték egyesülésüket. A maradványok azt jelzik, hogy az egyesülés gázban gazdag volt és csillagkeletkezéssel járt. Tőlünk 250 millió fényévre található. Fényessége 13,52 magnitúdó, ezért csak közepes vagy nagyobb távcsővel figyelhető meg. A róla bemutatott kép egy 59 képből álló nagy gyűjtemény része, amelyet a Hubble űrtávcső készített.
- Messier 77 (NGC 1068 / Tintahal-galaxis): Seyfert-típusú spirálgalaxis, vagyis olyan galaxis, amelynek magja aktív, de látható fényben a gáz és a por eltakarja. A Messier-katalógus egyik legnagyobb galaxisa. Kb. 45 millió fényévre van a Földtől. Fényessége 9,6 magnitúdó, kisebb távcsővel is látható már. Legkönnyebben decemberben figyelhető meg. Az egyik legfényesebb Seyfert-galaxis, amely a Földről látható.
- NGC 246 (Caldwell 56): planetáris köd, amely kb. 1600 fényévre található. Fényessége 8 magnitúdó. Központi csillaga egy 12 magnitúdójú fehér törpe.
- NGC 247 (Caldwell 62): spirálgalaxis, amely 11 millió fényévre van tőlünk. A Szobrász-csoport tagja, amely a hozzánk (Lokális csoport) legközelebbi galaxiscsoport. Átmérője 70.000 fényév.
- NGC 1052-DF2: ultradiffúz galaxis (UDG), amely a Cet és az Eridanus határán található. A galaxis rejtélyesnek számít, ugyanis hiányzik belőle a sötét anyag, egy láthatatlan anyagforma, amely gravitációs ragasztóként tartja össze a galaxisokat. Becslések szerint 72 millió fényévnyire lehet a Földtől.
- IC 1613 (Caldwell 51): szabálytalan törpegalaxis, amely a Lokális galaxiscsoport peremén helyezkedik el, a 26 Ceti közelében. Mindössze 2,3 millió fényévre található a Földtől, relatív közelsége ellenére nagyon nehéz észrevenni. A Magellán-felhőkön kívül ez az egyik szabálytalan törpegalaxis a Lokális csoportban. RR Lyrae típusú változócsillagokat is megfigyeltek benne.
- JKCS 041: galaxishalmaz, amely kb. 10,2 milliárd fényévre van. A halmaznak legalább 19 tagja van.
- Holmberg 15A: elliptikus galaxis, az Abell 85 galaxishalmaz legfényesebb galaxisa 787 millió fényév távolságban. Közepében egy hatalmas tömegű fekete lyuk található.
- Wolf–Lundmark–Melotte-galaxis (WLM): küllős szabálytalan galaxis, amely a Lokális galaxiscsoport peremén található nagyjából 3 millió fényévnyire. Éléről látszik. Az alább látható egyik fotó a WLM egy részletét mutatja, amelyet a NASA Spitzer űrteleszkópjának infravörös kamerája (balra), illetve a James Webb űrteleszkóp közeli infravörös kamerája (jobbra) készített.
A borítón látható magyar nyelvű térképet Vizi Péter (csillagterkepek.hu) készítette.
Szerző: Diószegi Orsolya Enikő, Tudományos újságíró