Mindhárom égitestet igyekeztem minél pontosabban megfigyelni, amikor volt rá lehetőségem, így a három év során szép számú bolygófotó gyűlt össze, amelyeket egytől-egyig Magyarország legnagyobb lencsés távcsövével, a 30 centiméteres Zeiss–Heyde-refraktorral készíthettem el. A gondolat, hogy ebből a képanyagból egy másik kép, a teljes Naprendszert bemutató tabló születhessen, először 2022-ben merült fel, de ehhez még akkor sok másik felvétel elkészítésére is szükség volt a Budapest kupolában található eszközökkel. Ez a projekt 2023 nyarán kapott nagy lendületet. De hogyan készültek el a felvételek? Nézzük időrendi sorrendben!
Jupiter: Naprendszerünk legnagyobb bolygója áll a kép közepén, ez a bolygó a tabló legrégebbi felvétele. Ezt a képet a második, a Csillagvizsgálóban való fotózásom során készítettem Boldog Ádám társaságában, 2020. augusztus 25-én éjjel. Ezen az estén a fő célpont egy sorozatfelvétel volt, ami a Jupiter Io holdjának és a hold árnyékának átvonulását mutatja be a bolygó felszínén. Ebből a sorozatból az egyik elem a tablón is látható felvétel, amelyen a narancssárgás pötty az Io, a bolygón még látható a holdjának árnyéka, de már a Nagy Vörös Folt is befordult.
Mars és Uránusz: 2022. december 8-án éjjel a Mars oppozíciója okán gyűltünk össze többen is a kupolában, hogy a legjobb lehetőség alkalmával megfigyeljük a vörös bolygót és felszíni alakzatait, ugyanis ekkor kicsit kevesebb mint 82 millió kilométerre volt a Földtől. Az ezen az estén készült képen lényegesen több részletet tudtam előhozni, mint 2020 októberében. Az elkészült képen felismerhető a Naprendszer legnagyobb vulkánja, az Olympus Mons kerek fehér foltként a bolygó középvonalán. Emellett a déli féltekén a Mare Sirenum íve és a Mars szeme, a Solis Lacus foltja is azonosítható. A bolygó északi pólusát pedig az Északi Poláris Csuklya fehér felhősapkája borítja. Ezen az éjszakán másodlagos célpont az Uránusz volt, ami nem mutat túl sokat magából, egy kék pötty a csillagok között, de az asztrofotósok számára jókora kihívás a fotózása.
Vénusz: Az Esthajnalcsillagot a kora délutáni égen tudtam megfigyelni, nem sokkal azelőtt, hogy azt a látogatók is megnézhették, ugyanis a kép 2023. július 8-án a Csillagkapu rendezvény előtt született. Ekkor a Vénusz látszó mérete igen nagy volt, és a maga 26%-os sarlójával szép kifli alakú volt, igazán impozáns látványt nyújtott a távcsövön át nézve.
Nap: Központi csillagunk megörökítéséhez nem a 30 centis távcsövet, hanem Magyarország legnagyobb, 15 centiméter átmérőjű Lunt naptávcsövét használtam. A Nap hidrogén-alfa tartományban való fotózásánál van egy külön nehézség: alig 1-2 perc alatt lehet akkora változás, hogy a videót nem lehet képpé összeadni, elmosódnak a részletek, így adott idő alatt szükséges a lehető legtöbb képkockát begyűjteni. A Napot Steinmann Vilmossal fotóztuk július 10-én délelőtt. Ekkor a szabad szemmel is (persze megfelelő szűrőn át!) látható 3363-as napfolt volt a fő látványosság a csillag felszínén, de a napkorong szélén megjelenő hatalmas protuberancia is magára vonzza a tekintetet. Persze emellett a Nap felszínén több kisebb folt és filament is megtalálható.
Szaturnusz és Neptunusz: Július 14-én én tartottam az esti távcsöves bemutatót egészen fél tizenkettőig, de ezt követően sem maradt üres a kupola. Az előkészületeket követően negyed három után kezdtem el a megfigyelést. Az első célpont a Szaturnusz volt. A Szaturnuszt mindig nagy élmény nézni a svábhegyi távcsövekben, de a fotózás is legalább akkora élmény. A légkör picit nyugtalan volt, és a Szaturnusz meglehetősen alacsonyan jár a horizont felett, így a vastagabb légkör jobban zavarja a megfigyelését, de így is egész sok részletet sikerült megjelenítenem. A gyűrűjén látható a Cassini-rés, sőt a bolygó három holdja is megtalálható a róla készült képen. Alul a fényes a Titan, a bolygó déli pólusához közel a Dione található, majd végezetül a gyűrűtől nem messze a Tethys látható. A Szaturnusz után a Naprendszer legtávolabbi bolygóját, a Neptunuszt is sikerült megörökítenem, bár az Uránuszhoz hasonlóan ez a bolygó is egy kis kék golyó a csillagok között.
Hold: Égi kísérőnket augusztus elsején hajnali háromnegyed egykor kezdtem el fotózni, ám ehhez sem a 30 centis távcsövet használtam, hanem annak keresőjét, a 10 centiméteres akromátot. Így sem fér bele teljesen a Hold a használt kamerával, így végül egy 4 paneles panorámaképként készült el a látható felvétel.
Merkúr: A legbelső bolygó képe készült el legutoljára. Augusztus 10-én szintén Boldog Ádám társaságában az alig több mint 1%-os Vénusz-sarlót figyeltem meg a nappali égen, majd ennek végeztével még lefotóztam a Merkúrt is, szintén még a nappali égen. Két nappal előtte, augusztus 8-án volt a Merkúr-dichotómia, tehát az a jelenség, amikor a bolygó látható félgömbjének pontosan a felét világítja meg a Nap, tehát a tablón a nagyjából 50%-os Merkúr bolygó látható.
És íme minden egyben, egy képen:
De hogyan és mivel készültek a képek? A távcsöveket már tudjuk, de a kamera sem lehet akármi, ha bolygókat szeretnénk hatékonyan lefotózni. Az eszköz egy speciális, külön bolygófotós célokra gyártott asztrokamera, ami hatékony, és gyorsan tudja gyűjteni a képkockákat. Ezt egy laptophoz csatlakoztatva lehet vezérelni, illetve a laptopra is mentjük le a fájlokat. Minden egyes bolygóról, a Holdról és a Napról videó készül, ami tartalmazhat 2000-3000 képkockát, de akár 15-20 ezret is. Ezekből egy célszoftver segítségével kiválogatjuk a legjobb és legélesebb képeket, amelyeket a légkör zavaró hatásai nem torzítottak el. Jellemzően ez az elkészült képek 2-10%-a. Ezeket összeadva kapjuk meg a nyers képfájlunkat. A kép ekkor még nem mutat sok részletet, ezért ezt a fájlt egy másik szoftverrel élesítjük több rétegcsúszka segítségével, hogy minél több részletet elő tudjunk hozni a felvett anyagból.
Ez tehát a Svábhegyi Naprendszer-tabló három évet felölelő története. Benne persze minden tervezéssel, fejlődéssel, jó pár óra utómunkával, de akárhogy is nézzük, megérte a belefektetett idő, igazán látványos végeredménnyel zárult ez a projekt.