Amennyiben egy apró törmelék pályája keresztezi Földünk pályáját, és a Föld éppen ott halad el, a kicsiny égitest belép a légkörbe, látványos csóva jön létre, amit hullócsillagnak, kicsit tudományosabban pedig meteornak nevezünk. De vajon mi okozza ezt a lenyűgöző jelenséget? A porszem vagy akár kőszikla méretű test a légkör közegellenállásába ütközik, külső rétege felizzik, és elkezd párologni. Az ekkor leszakadó részecskék pedig ionizálják, fénylésre gerjesztik a légkört, ezzel létrehozva az ioncsóvát, amit mi innen a Földről hullócsillagként látunk. Vagyis ilyenkor nem magát a testet látjuk, hanem az általa gerjesztett levegőt, azt a csatornát, amiben halad.
Vannak az évben olyan meghatározott időszakok, amikor az átlagosnál jóval több hullócsillagot lehet megfigyelni, mintha az égbolt egy-egy irányából érkeznének. Ennek oka az üstökösök pusztulása, amelynek során az üstököst alkotó jég kiszabadul, szublimál, közben pedig kisebb kőzetdarabok kerülnek ki ebből a „piszkos hógolyóból”. Amikor a Föld keresztülhalad ezen a törmelékfelhőn, akkor tudunk csillaghullást, meteorrajt megfigyelni.
A meteorrajok a nevüket arról a csillagképről kapták, amelynek irányából a tagjai érkezni látszanak. Viszont nem csak ebben a csillagképben lehet őket megfigyelni, minden raj tagjai az egész égbolton láthatók. A csóvák irányát visszakövetve megkapjuk a kisugárzási pontot, vagyis a radiánspontot. Ezt úgy lehet elképzelni, mint a párhuzamos vasúti síneket, amelyek látszólag egyetlen távoli pontból tartanak szét. A meteorraj öregedésével egyidejűleg csökken a kisebb szemcsék száma, így nő a nagyobb, fényesebb meteorok aránya. Ez azt eredményezi, hogy egy-egy meteorraj élettartama tízezer év körüli. A pályák változása következtében pedig változhat a rajok aktivitása, vagy akár teljesen meg is szűnhet a raj, de akár új meteorrajok is megjelenhetnek.
Az Ursidák egy viszonylag gyenge, de tudományosan nagyon érdekes meteorraj, amely minden évben nagyon rövid ideig, idén december 17–26. között aktív, és 22-e hajnalán éri el a gyakorisági maximumát. A raj átlagos ZHR-értéke kb. 10, de időnként rövid ideig tartó kitörések is előfordultak már, amikor a raj aktivitása többszörösére erősödött. 1945-ben, 1986-ban rendkívüli, 150 feletti ZHR-es kitörést, 1994-ben, sőt 2006-ban kisebb Ursida-kitörést észleltek, amikor a ZHR rövid időre 30–80 közé emelkedett.
A ZHR a meteorok zenitre vonatkoztatott óránkénti darabszáma. Azt fejezi ki, hogy egy ideális megfigyelő mennyi meteort látna egy óra alatt, ha a radiánspont a zenitben lenne (vagyis közvetlenül a fejünk felett), a határmagnitúdó 6,5 lenne (tehát tökéletesen sötét, holdfénymentes égbolt), a megfigyelőhelyen 360°-os a kilátás, azaz minden irányban akadálytalanul látható lenne a raj minden tagja. Összefoglalva: egészen optimális és egyben szinte lehetetlen szituációt kell elképzelni, viszont jó összehasonlítási arányszáma a meteorrajoknak.
Az Ursidák szülőégitestje a kb. 13,6 éves keringési idejű, rövid periódusú 8P/Tuttle üstökös. Ennek a kométának a pályája erősen elnyúlt, és a Naphoz viszonylag közel kerül perihéliumkor, ami lehetővé teszi, hogy jelentős mennyiségű porszemcsét bocsásson ki. Ezek a szemcsék hosszú idő alatt széttöredeznek és szétszóródnak az üstökös pályája mentén, létrehozva azt a porsávot, amelyen a Föld minden év decemberében keresztülhalad. A raj radiánspontja az Kis Medve (Ursa Minor) csillagképben található, a Kochab (β UMi) csillag közelében. A radiáns magas északi deklinációja miatt az Ursidák megfigyelése különösen kedvező az északi féltekén élők számára, mivel a rajtagok egész éjszaka láthatók, és a radiáns soha nem nyugszik a horizont alá. A legtöbb meteort rendszerint hajnal előtt lehet megfigyelni, amikor a Föld a pályamozgása során inkább szembehalad az apró törmelékekkel, amelyek így nagyobb sebességgel csapódnak a légkörbe, és a kisebb méretűek is fényesebb nyomot hagynak.
Az Ursidák által produkált törmelékek viszonylag lassúak: légköri belépési sebességük kb. 33 km/s. Fényességük általában közepes vagy halvány, de néha előfordulnak látványosabb, lassabban mozgó tűzgömbök is. A rajtagok meglehetősen rövid időszakban látszanak, a gyakorisági maximum jellemzően nem tart tovább 12 óránál.
Talán nem a leglátványosabb meteorrajról van szó, ez viszont senkit ne tántorítson el az hullócsillagok megfigyelésétől, már amennyiben a Geminidák után még maradt egy kis csillagvadász-kíváncsiság. Lehet, hogy pont egy ritka Ursida tűzgömb suhan el feletted, ami több száz éve indult útnak a 8P/Tuttle üstökös magjából kikerülve.
Szerző: Varga Nóra, Bemutató csillagász
Svábhegyi Csillagvizsgáló
